Bemutatkozik: Thaifoldi Les

Üdvözöllek. A nevem Leslie Grand.Thaiföldi Les néven hozok nektek történeteket, érdekességeket ebből a csodálatos országból, amelyben élek. Hogyan kerültem ide? Véletlenül. Persze, tudom én is, véletlenek nincsenek. Nos, egy utazási irodánál dolgozó barátom partnert keresett üzleti útra, mely programban szerepeltek a kedvezményes árú repülőjegyek 2 főre és az irodájuk által fizetett hotelek árai. Az úti cél pedig Thaiföld, a Mosoly Országa. Lecsaptam rá! 2005-ben jöttem ide először és annyira megtetszett az ország kultúrája, az emberek kedvessége, a gasztronómia, hosszan sorolhatnám, hogy a következő évben szinte "honvágyam" volt. Vissza is tértem és ez így történt a következő néhány évben is. Volt olyan év, hogy többször is visszajöttem, mígnem ez a trend 2009-ben megváltozott. Ugyanis az adott évtől kezdődően már az óhazába látogattam vissza évente. Szóval, itt ragadtam. Valamit el kell árulnom Neked, kedves Olvasó. Lokálpatrióta vagyok. Sorsom ugyanis Pattaya városába vetett, amelybe fülig szerelmes lettem. Miért? Írok egy példát. Ha kenyeret, tejet, vagy valami hasonló élelmiszert akarunk vásárolni, ami éppen kifogyott, akkor "elugrunk" a legközelebbi boltba, közértbe és megvesszük. Viszont, ha nagybevásárlást akarunk, akkor egy nagy áruházba megyünk, ahol mindent meg tudunk venni, ami a háztartásunkba szükséges. Nekem ez Pattaya. Itt minden van, amire egy itt lakónak szüksége lehet. Aranysárga színű tengerpart, ha valaki a fehér színűre vágyik, csak áthajózik egy közeli szigetre és megkapja. Múzeumok, Buddha szentélyek, plázák, mozik, kifőzdék, olcsóbb-drágább éttermek, hotelek, apartmanok, szórakozási lehetőségek, gyermek játszóházak, felsorolhatatlan tárháza fiatalnak, idősebbnek, gyerekeknek, egyedül, társsal, családdal ide utazóknak. Sok helyen megfordultam az országban, több régiójában is. Kedvenc városaim közé tartozik még Bangkok, a mindig nyüzsgő főváros és a történelmi csodákkal teletűzdelt Ayutthaya. Sok-sok kellemes és persze kevésbé kellemes kalandon mentem keresztül a több mint egy évtized alatt, de, amit szeretnék bemutatni valójában az, hogy bemutassam e csodás dél-kelet ázsiai ország életét, szokásait, kultúráját, látnivalóit egy itt élő "farang"szemén át. Tehát a sztori thaiföldi lesz, Thaiföldi Les-től.

Erawan Szentély. Bangkok, Thaiföld.

Erawan Szentély. Brahma, a teremtés hindu istene, thaiföldi ábrázolásának neve Khao Phra Phrom. Az egyik legnépszerűbb kegyhely Bangkokban. Naponta több ezren is felkeresik olyan hívő emberek, akik vágyaik teljesítését, karrierjük javulását, anyagi és szellemi gyarapodásuk jobbulását várják. Sokan vissza is térnek ajándékokkal, ha azok beteljesültek. Többnyire az esti órákban látogatják a kegyhelyet. Lord Brahmát többnyire négy koronás fejjel, szakállal és négy karral, helyenként 8 karral...

Ganesha, Bangkok, Thaiföld.

Ganesha, emberi test, elefánt fej, ő Ganesha (ejtsd: ganésa), a hinduizmus elefántfejű, embertestű félistene, aki a hindu mitológia szerint Shiva és felesége, Párvati fia.  Thaiföldön Phra Phicanet-nek (พระพิฆเนศ) nevezik és többnyire a művészet félisteneként tisztelik.  A vállalkozások félisteneként ő a Kezdetek és az Akadályok Ura, – mind világi, mind szellemi értelemben, – aki elhárít minden akadályt egy induló üzlet, utazás, próbálkozás elől. A tudományok és művészetek...

Arany Buddha, Wat Traimit, Bangkok, Thaiföld.

Arany Buddha, Wat Traimit Wittharayam Worawiharn templom Bangkok kínai negyedében, a Yaowarat út mellett található, ahol a világ legnagyobb tömör arany Buddha ábrázolását láthatjuk. Wat Traimit Wittharayam Worawiharn templom nappali és esti kivilágításban. Az Arany Buddha hivatalos neve, Phra Phuttha Maha Suwan, mely nevet 1992-ben kapta IX. Rama királytól. A szobor magassága 309 cm, az alaptól a csúcsig 480 cm, átmérője 378 cm, súlya 5 és fél tonna. Az aranyból készült alkotás értékét kb.12...

Wat Paknam Phasi Charoen buddhista templom. Bangkok, Thaiföld.

Wat Paknam Phasi Charoen buddhista templom amely Bangkok Thonburi részén, a Bangkok Yai csatorna közelében, a Dan Khlong torkolatánál fekszik. A Paknam név kb. annyit tesz; csatornák közé zárva, utalva a templom helyzetére. 1610-ben, még az Ayutthaya-korszak idején hozták létre és VI. Rama király uralkodásának idejéig fontos események helyszíne volt, bár közben többször is fel kellett újítani.  Később annyira leromlott az állapota, hogy az addig a Wat Pho-ban állomásoztatott Luan Pho Sod...

Wat Pho, Fekvő Buddha Temploma. Bangkok, Thaiföld.

Wat Pho, Fekvő Buddha Temploma, Bangkok egyik legrégebbi temploma, amely már azelőtt létezett, hogy I. Ráma király fővárosként megalapította. Eredetileg a Wat Photharam nevet kapta. Úgy gondolják, hogy a templomot Phetracha király uralkodása alatt (1688–1703) építették, vagy bővítették, de a dátum és az alapító ismeretlen. A Thonburi-korszak idején királyi kolostorként használták. 1782-ben I. Ráma király Thonburi-ból áttelepíttette a fővárost Bangkokba és a Wat Pho mellett megszületett a Grand...

Wat Phra Kaew, Smaragd Buddha Temploma, Bangkok, Thaiföld.

Wat Phra Kaew, Smaragd Buddha Temploma, amelyet  Thaiföldön a legszentebb buddhista templomnak tartanak, a Nagy Palota falain belül található. Phra Putthayodfa Chulalok, azaz I. Rama király kezdte el az építését 1782-ben és 1784-ben lett kész. Akkoriban a palotát fából építették, egyedül a Wat Phra Kaew épült téglából. Valójában ez egy kápolna, a Phra Ubosot, ugyanis itt nem laknak szerzetesek.  A Wat Phra Kaew-ban őrzik a thaiok legszentebb Buddha ábrázolását, a Smaragd Buddha-t...

Nagy Palota, Királyi Palota, Bangkok, Thaiföld.

Nagy Palota, Királyi Palota, Bangkok, Thaiföld. A Nagy Palota, építése 1782. május 6-án kezdődött, Phra Putthayodfa Chulalok király, azaz I. Rama utasítására, az Ayutthaya-i Phra Si Sanphet mintájára.  Ő volt a Chakri dinasztia megalapítója, aki egy hónappal előtte, 1782. április 6-án foglalta el Sziám trónját. I. Rama király, mielőtt Thonburi-ból a mai Bangkok területére, a Chao Phraya folyó keleti partjára helyezte volna át királysága székhelyét, három fontos szempontot vett figyelembe...

Bangkok. Thaiföld fővárosa.

Bangkok. Thaiföld fővárosa. Teljes neve: Krung Thep Mahanakhon Amorn Rattanakosin Mahindarayuthaya Mahadilokphop Nop Ratana Ratchathani Burirom Udom Ratchaniwet Mahasathan Amonpiman Avatar Sathit Sakkatattiya Visnu Prasit. Lefordítva: Az Angyalok Városa, a Nagyszerű Város, az Örök Ékszer Városa, Indra Isten Legyőzhetetlen Városa, a Világ Kilenc Fenséges Ékkővel Megajándékozott Nagyvárosa, a Boldog Város, amely a Nagy Király Palotájában bővelkedik, ami a Mennyei Lakóhelyhez hasonlatos, ahol az...

Bang Pa-In, azaz Nyári Palota. Ayutthaya, Thaiföld.

Bang Pa-In, azaz a Nyári Királyi Palota Ayutthaya városában található. Ekathotsarot király (ur.1605-1620) egyik útja alkalmával, mint még alkirály, a Bang Lane sziget mellett a nagy szélben hajótörést szenvedett, ahol is úszva ért partot.  Itt tartózkodása alatt magához fogadott egy Inn nevű szűz lányt, akit később magával vitt Ayutthaya-ba es megtette ágyasának. A helynek ezután adták a Bang Pa-In nevet.    Egyes feljegyzések szerint később született tőle egy törvénytelen...

Mongkhon Bophit. Ayutthaya, Thaiföld.

  Mongkhon Bophit a történelem és a művészet szempontjából Thaiföld egyik legjelentősebb Buddha-képe, melyet nem szobrászattal, hanem öntési technikával hoztak létre.  Magassága a lótusz talapzattal együtt 17 méter.     Annak ellenére, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a felépítése miként jött létre, a Buddha-kép kora, feltételezések szerint, a korai Ayutthaya-korszakra (1448-1602) tehető. Egyes feljegyzések szerint 1538-ban készülhetett, Chairachathirat király...