Három év kemping Naxos szigetén. 3.rész. Kulináris élvezetek.
Az első rész a bulvársajtóban akkoriban megjelent szalagcímekkel indult, vagyis, hogy micsoda szenzáció, a 63 ezer forintos (akkori) nyugdíjammal élvezem a csodálatos görög tengerpartot, annyiból élek, mint Marci Hevesen… Rögtön itt az elején szögezzük le, hogy valóban annyi érkezett a számlámra havonta nyugdíj címén, de annak alig felét költöttem csak megélhetésre. Tehát, hogy „eurosítsuk”, volt havonta 200 €u-m, ebből jó esetben 100-at költöttem, (de nagyon sokszor elég volt 70-80-is,) a többi maradt a számlán. Volt is helye, hiszen nyaranta azért kikerülendő az ottani főidényt, a turisták tömegét, hazajöttem. De az a „haza” is talán két hétig érdekes volt, utána azért jött a „mehetnék”. Ezzel, illetve önmagammal tisztában léve, én már télen, odakint elkezdtem tervezgetni a nyarat, illetve szervezni a nyári kirándulásokat. Így, és ebből, a kártyán megspórolt pénzből jött össze az első nyáron egy Róma-Párizs kirándulás (lehet, hogy majd ez is megér egy posztot), a 2016-os nyáron pedig egy 45 napos, 700 km-es gyalogtúra, a Skót-felföldön, benne Skye-sziget, Külső-Hebridák becsatangolásával. Szóval ezzel csak arra utaltam, hogy kellő fegyelemmel és találékonysággal a kevésből is lehet spórolni, és azzal csodákat művelni.
A kinti életem „rezsije” az volt, amit megettem, megittam. (Persze, egy minimális tisztálkodó szert, és a havi minimális mobilinternet díjat leszámítva.) Nem volt lakbér, víz és villanyszámla, fűtés, TV, stb. Ami itthon van. És hogy emellett nem éheztem, sőt, kimondottan élvezetes kulináris kalandozásokat éltem át, nos, erről fog szólni ez a poszt. Hogy hogy is csináltam. Alapvető igényem, amit már itthon is megszoktam, az a napi három étkezés. Kint is nagyon szigorúan betartottam ezt, főleg, hogy a rengeteg szabadidő, a kötetlenség miatt kialakulhatott egy nagyon könnyen tartható, szigorú napirend. Reggeli-vacsora hideg, de az ebéd az mindig főtt étel volt.
Tulajdonképpen egészségesnek is mondható a táplálkozásom, hiszen rengeteg zöldséget, gyümölcsöt ettem egész évben, csak olívaolajjal sütöttem-főztem. Mindig kétféle olívaolaj volt, az extraszűz a salátáknak, a pogácsa-olaj a főzéshez. Minkét fajta viszonylag elfogadható áron volt kapható. Ugyanígy az olajbogyó, (imádom) amit hordóból, kimérve tudtam vásárolni, gyakorlatilag fillérekért. Többféle beszerzési forrásom volt. A táborhelyemtől kb. 3 km.re, Naxos City, a főváros szélén állt a Koutelieris áruház, ahol szinte mindent lehetett kapni, kimondottan kedvező árakon. (Mostanra a Spar felvásárolta az áruházat.) Nagyon sok mindent lehetett kapni „házi kivitelben” helyi termékeket.
Az említett olajbogyó, azonkívül olajak, sajtok, és természetesen zöldség-gyümölcs. Volt egy olyan jó szokásuk, hogy kb. de. 10-kor átnézték a teljes, meglehetősen gazdag és változatos készletüket, és amin a legkisebb sérülés, kezdődő puhulás, stb. jelentkezett, azt külön válogatták, és 50 centes kilós egységáron rakták ki elvitelre. Nagyon sok mindent vásároltam így, amit ha aznap vagy másnap megettem, megfőztem, természetesen semmi baja nem volt. Kenyeret, pékárút nem sokat ettem, hetente két-három félkilósat a helyi pékségben vettem meg.
Helyi húsáru is mindig frissen volt, a legolcsóbb érdekes módon a sertés comb volt, friss és teljesen zsírmentesre felpucolva, erre szoktam rá, hetente egyszer ettem húst. A csirkének érdekes módon csak a mellét árulták, semmi egyéb „csirkealkatrészt” nem lehetett kapni. Volt viszont marha, birka, és mindig friss nyúl, ezeket az áruk miatt kihagytam. Volt aztán egyéb beszerzési forrásom is.
Többnyire ugye idényen kívül voltam, amikor is a stabilan ott lakó 50 főn kívül más nem igazán volt, tehát a környező sok száz apartman, nyaraló üresen, lezárva állt. És így gazdátlanok voltak a nyitott telkeken álló narancs, mandarin, citrom, kiwi, füge és a nagy kedvencem, a gránátalma fák. És bizony ezek a téli nyárban folyamatosan teremtek. És folyamatosan elláttak engem. Szívfájdítóan sok gyümölcs rothadt el a fák alatt. Az egész szigeten rengeteg fügekaktusz volt, ezek is ontották a bár kissé macerás, de nagyon finom gyümölcsöt. Vettem az első napokban egy vastag bőr munkáskesztyűt, és ezzel viszonylag gyorsan ment a tisztításuk.
Az első táborhelyen sátoroztam, talán a második-harmadik napon, mikor egy hölgy egy nagy szatyorral megjelent, és valamit elkezdett szedni a nagy pusztaságban. Amiből rengeteg volt, és én először pitypanglevélnek néztem. Persze odamentem, kérdeztem mi az? Ő a görög nevét megmondta, a mai napig nem tudom mi az. De elmagyarázta, hogy miként kell elkészíteni nagyon finom salátának, és igaza volt. Nagyon sokat szedtem, és ette. A szupermarketben is találkoztam vele, celofánba csomagolva már 3-4 €u volt egy zacskó…
Aztán a nedvesebb, hűvösebb tavaszokon még egy párszor hobbiztam is egy kicsit, bár ez inkább valóban szórakozás volt, de csináltam magamnak kis konyhakertet. A part az természetesen homok volt, ott nem sok minden termett volna meg. Ezért műanyag ládákba szereztem máshonnan termőföldet, a benti vetőmag boltban vettem dughagymát, és hónapos retek magot, és ezeket a ládákban kihajtattam. Jó idő volt, locsoltam is rendesen, elég szép termést hoztak. Jó érzés volt reggel ébredés után kimenni, szüretelni, és friss, főleg saját termésű finomságokat enni a reggeli mellé. Persze, mikor a kánikula bejött, (na meg a parti strandot elárasztották a turisták) ezeket már nem lehetett megtermelni.
Halak. Természetesen tenger mellett voltam, ez sem maradhatott ki a szórásból. Horgászszerelést nem vittem, és nem is szándékoztam beruházni. Az első napokban, mikor kimentem az üres kis kikötőbe, ott láttam meg az ottani meglehetősen primitív, de eredményes horgászati módot. Adva van egy műanyag tárcsa, (50 cent) arra rátekerve 100 méter damil. 1.50 €u. Egy ólom, és egy hármas horog. Ami természetesen cserélhető bármilyen méretre, ha az ember halat akar fogni. A hármas horoggal polipra lehet vadászni, amiből meglehetősen sok van. Pár óra alatt megtanítottak, hogy kell az ólmot, és a horgot egyre gyorsuló tempóban megforgatni, majd az alkalmas pillanatban elengedni. Meglepően messze el tud így repülni, és akkor már csak vissza kell csévélni a műanyag tárcsára. 10 dobásból egyszer szinte biztos, hogy egy polip kapaszkodik a horogra.
Csalinak apró halat, de szinte mindent fel lehet rakni, a polip nagy vadász. Többször fogtam üres horoggal is. Volt, hogy a kikötő betonfalánál kiemelés közben visszaesett, rögtön újra beleengedtem az üres horgot, amire azonnal lelkesen felkapaszkodott, és így másodszorra kiemelhettem. A feldolgozását, előkészítését most nem mesélem el, nem túl állatbarát, de az ottani halászok megtanítottak rá, és a polip jól elkészítve nagyon finom. Igaz, kb. 3-4 órát kell főzni a már kellően összetört csápokat míg teljesen megpuhul, (közben bíborvörös levet enged) aztán már csak bele kell forgatni a fokhagymás olívaolajba, egy percig felpirítani, és már kész is a mennyei ebéd.
Egyszer meghívtak a tavernába, polipot kértünk, hát, ők nem pazarolták az időt több órás főzésre. Olyan volt, mintha csizmaszárat rágtunk volna, kellő előkészítés nélkül rendkívül szívós az izomzata.
Nagy halat egyszer sem fogtam, aprót, amik rajokban ott lesték a kikötőfal mellett a kaját, azt rengeteget. Csontkukacot csak belógatta az ember, és már emelhette is ki a halat. És általában a raj legnagyobb hala volt a legélelmesebb. De erre különösebben nem mentem rá. Mint említettem, elég jól összebarátkoztam a halászokkal különösen Sztamatisz-al, aki a „szomszédomban” alig ötven méterre lakott tőlem a családjával, egy nagyon egyszerű kis „viskóban”. Vele, feleségével jól összebarátkoztunk, de a két kislány is gyakran elsétált felém a nagy német juhászukkal. Nos, Sztamatisz minden halászat után bőven kínálta a halat a friss fogásból, naponta találkoztunk, természetesen csak heti 1-2 alkalommal éltem vele.
A sütés-főzés az első időkben a magammal vitt, összecsukható kis mobiltűzhelyen volt. Sok utamra elkísért már ez, (és a testvérei), nagy előnye, hogy minden éghető anyaggal működik, és az apró kis levegőbefúvó ventillátorának köszönhetően nagy hőfokot állít elő, és a legvizesebb fát, tobozt, stb. elégeti. Igaz, rettentően kormol.
Később aztán mikor a konyha teljesen kész lett, vettem egy gázrezsót, és hozzá a közeli benzinkútról rendes háztartási gázpalackot. Így persze már nagyságrendekkel egyszerűbb lett a főzés.
Az edénykészletem is szép lassan gyarapodott, a teflonos serpenyőben sok finomság sült ki, és gyakran volt a vacsora is meleg, nagyon sok palacsinta sült meg a tűzhelyen. Nem fogyókúráztam, na meg amúgy is meglehetősen édesszájú vagyok, kedvencem volt a palacsinta, megpakolva banánnal, és leöntve felolvasztott mogyoró vagy csokikrémmel.
Az igazi, eredeti baklavát viszont, ha ráéheztem, bizony a városban a cukrászdában kellett megvennem.
Másik nagy kedven, (sűrűn volt vacsorára) a reszelt krumpliból, tojással, liszttel, és fűszerekkel kisütött rösztli volt. Igaz, mi gyermekkoromban krumplipufánknak hívtuk.
Minden nap megittam a reggel kifőzött hatadagos kávémat. Érdekes módon, a legolcsóbb a szupermarketben a Segafredo Rosso kávé volt, ami nagyon finom. Innivalóra egyáltalán nem költöttem. Az első pár nap ásványvizeztem, általános tévhit az, hogy a szigeteken veszélyes csapvizet inni. Pár nap alatt megtaláltam a parton százméterenként álló zuhanyokat. Annak van lábmosó csapja is, és nem zárják le a zuhanyokat soha. Megkérdeztem, a falu ivóvíz hálózatára voltak kötve. Tehát, a tőlem 100 méterre levő csapról hordtam a vizet, és azt ittam. Persze, mindig a korlátlanul rendelkezésre álló frissen facsart citrom levével ízesítve. Elég gyakran lepett meg öreg barátom, a szomszédos templom gondnoka nagyon finom, Számosz-i miseborral, ilyenkor este, naplementekor kiültem a kis templom melletti sziklára, és gyönyörködve a látványban, békésen elszopogattam a mézédes, 18%-os nedűt.
Szóval, így éltem én Naxoson, remetei magányomban. Barátok, ismerősök elég sűrűn szörnyülködtek, kimondva, kimondatlanul sajnáltak, féltettek. Hogy hát mégiscsak egy sátorban, meg nomád körülmények között, meg mit tudok ott enni, biztos sokat éhezek, stb. Féltettek. És ez jó, jól is esett. De azért szerintem, ha ezeket akkor látták volna, megnyugodtak volna.