OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Görögország, Naxos 1.

Home » Görögország, Naxos 1.

 1,082 ember olvasta mar el ezt az írást

Három év kemping Görögország egy kicsiny szigeten. 1.rész

„63 ezer forint nyugdíjból él egy Görög szigeten” Délmagyarország 2015. dec. 28.

 „63 ezer forint nyugdíjból él László egy görög szigeten” Bors 2015. dec. 29.

„Kevés pénzből is boldogan él a magyar nyugdíjas” Kiskegyed 2015. dec. 29.

„A férfi, akit rabul ejtett a görög Naxosz sziget” Sarti-info 2015. dec. 30.

„Hihetetlen, de a 63 éves nyugdíjas, Böde László 63 ezer forintos …” Music FM 2016. jan. 14. stb.

És így tovább. Ilyen az, amikor uborkaszezon van az újságírásban, na meg otthon van egy pletykás barátod, újságírói kapcsolattal, és tippet ad. És akkor menthetetlenül „lebuksz”, vége a bő egy éves angyali és zavartalan nyugalomnak, a remeteéletnek. Aminek tulajdonképpen az egész indult. De hogy is, és főleg miért is indult, miért vettem a fejembe, hogy én leköltözök egy csöndes kis Égei-tengeri szigetre, a Kikládok közepére, és ott, 50 méterre a tengertől, egy sátorban, egyedül fogok élni úgy, hogy ez nem egy x hetes/hónapos, vagy akár meghatározott éves kaland lesz, hanem egy olyan élet, ami ott zajlik, és az sem volt kizárva, hogy ott ér véget. A földi Paradicsomban. Erről mesélek bevezetőben. Aztán, ha megragad valakit, akkor majd folytatom.

Az előző évek északi, talán felülmúlhatatlanul szép, de elképesztően zord, mostoha körülményeket nyújtó biciklis-sátras csavargásaim közben, (Skandinávia, Izland) többször megfogadtam, hogy azért legközelebb valami melegebb éghajlatra fog az utam vinni.(Majd ezekről is írok később.) Többféle útvonalra született részletes terv, sokféle megközelítési móddal, a cél, a végállomás viszont mindig egyértelmű volt, a nagy szerelem, a görög szigetvilág, aminek becserkészésére, (és direkt nem írtam megismerést) éveket lehet tervezni, de úgy, hogy akkor még csak töredékét sikerült megcsodálni.

Tervek, elképzelések, útvonalak voltak, megkezdtem a konkrét felkészülést. Ennek része az is, hogy minden ilyen hosszabb út előtt elmegyek a legkülönbözőbb szűrővizsgálatokra, hisz egy út alatt, idegenben nem kellemes, és főleg nem olcsó dolog lebetegedni. Most is ezt tettem, sorra kaptam a jó eredményeket. Az utolsók közt volt az urológiai szűrés, ahol viszont nem jó hírrel fogadtak, rosszindulatú, agresszív prosztatarák. Aki esetleg szembesült hasonló „ítélettel”, az el tudja képzelni az első gondolatokat, a kiváltott reakciót. Alapvetően optimista alkat vagyok, de a tudat azért pár napra padlóra küldött. Rengeteg mindent kell ilyenkor átgondolni, mérlegelni, és dönteni. És egy pár nap alatt én megfontoltam minden lehetőséget, számot vetettem minden lehetséges megoldással és kimenetellel, és úgy döntöttem, hogy meggyógyulok, és ha kis késéssel is, és kicsit módosított útvonalon, de megyek az álmaim után.

Az alap az volt, hogy ez is egy betegség a sok közül, amiből meg lehet, és meg kell gyógyulni. Három gyógymódot vázolt fel a kezelőorvosom, a sugárkezelést, a kemoterápiát, a drasztikus és teljes eltávolítást, és ennek variációit. Az első kettőt, ettől a betegségtől függetlenül már régóta elutasítom, mint gyógymódot, hisz egyik sem gyógyít, hanem még jobban mérgezi, terheli az amúgy is beteg testet. Maradt a műtét. Arra gondoltam, mikor 13 évesen sokszor begyulladt a mandulám, és a további komplikációk elkerülésére, egyszerűen kivették. Lehet, hogy elnagyolt párhuzam, de én ezt is hasonlónak tekintettem. Az egy hetes kritikus szakasz után ugye eldöntöttem, hogy én utazok, tehát közben a tervezés, az előkészületek, a beszerzések folytak tovább. Sajnos az időzítés olyan szempontból rossz volt, hogy a vizsgálatok miatt belecsúsztunk a nyárba, jött a szabadságok ideje.

PA100006

Az eredeti terv Ausztria-Olaszország-Elba-Szardinia-Szicilia-Málta-Naxos útvonalra készült, májusi indulással, és kb. októberi célba érkezéssel. Mivel a műtétet szeptember 5.-re írták ki, így ez az útvonal és mód természetesen kiesett. Maradt a célirányos, a Balkánon keresztül vezető út. Ezzel viszont a távolság nagyságán, és az idő, az indulás lehetséges dátumának végletes elcsúszásán túl még egy kis gond volt, hogy egyszerűen nem merek a Balkánon, Szerbián, Bulgárián keresztültekerni, és éjszakánként, sok éjszakán keresztül az út mellett vadkempingezni. Kalandvágyó vagyok, de nem őrült.

Gyakran utaztam már buszos társasutazáson a debreceni Grandtours irodával. Tudtam, hogy az idény utolsó lent üdülő csoportjáért itthonról megy egy üres busz, egy „szolgálati járat” ami már nem visz utasokat és csomagokat. Nekem meglehetősen terjedelmes és nehéz poggyászom van, a bicikli, és a jó 50 kg-os dugig pakolt utánfutó. Szükség van tehát az üres csomagtérre. Felvettem a kapcsolatot Nagy Sándor Úrral, az utazási iroda tulajdonosával, akinek elmondtam kérésemet, hogy ezzel az üres busszal „dobjanak át” Balkánon, vigyenek le Kusadasiba. A nagy, gépkocsikat is szállító kompok a kb. 150 km-re fekvő Bodrum kikötőjéből indulnak a közeli Kos szigetére, naponta többször, tehát ez kell hogy legyen a kiindulópont a szigetek felé.

A nyár az előkészületekkel, utánfutó-építéssel, tervezéssel telt. Órákat (napokat) ültem a számítógép, a Google Earth előtt, kerestem a legideálisabb táborhelyet, ami esetleg évekre az otthonom lesz. Hosszú, aprólékos munka volt ez, rengeteg szempontot kellett figyelembe vennem. Végül, ott volt előttem Naxos szigete, annak is egy Agia Anna nevű kis falva, a falu mellett, a tengerparti borókásban pedig az a jól takaró bokorcsoport, ami az otthonom lesz. És bármily hihetetlen, az lett!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Már „csak” a műtéten kellett átesni, ami szeptember 5.-én megtörtént. 10 nap kórházi gyógyulgatás után elengedtek, 6 hét szigorú pihenést előírva, utána kontroll. Hát, ezek nem jöttek össze. A Grandtours a busz indulást előrehozta október 10.-re, nekem meg készülnöm kellett. Próbáltam edzeni magamat, szoktatni a kerékpár-üléshez a műtét helyét, hát még nem igazán ment… Nem részletezem. Ez csak dióhéjban: október 10.-én reggel a szegedi Tesco parkolójában beraktuk az üres buszba a biciklit, és a jó félmázsás utánfutót, és elindultunk. Röszke, Szerbia, Bulgária, Törökország, és 11.-én dél körül megálltunk Kusadashi török üdülőhelyen. Összeraktam a szerelvényt, elköszöntem a gépkocsivezetőktől, és nekivágtam a kritikus 150 km-nek Bodrumig.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Itt most az eredeti, ott, esténként íródott útinaplóhoz nyúlok. Ez hitelesebb minden emléknél. Ezért lesz a jelenidő. Skandinávián, főleg Norvégián edződtem, na meg Izland, tehát nem lepődök meg semmin. Törökország hegyvidékes. Most sem lepődtem meg, csak a több mint egy mázsás súly, túl van a komfortérzetemen. Mármint a hegymenetben történő felfelé cipelése. Meglepően rossz fizikumban vagyok. Biztos a műtét, (meg a kor) de 3 éve még könnyebben birkóztam meg a norvég hegyekkel, na meg még tavaly is, Izlanddal. Az első nap a nem büszke 25 km, ma, jobban bejáródva, a szintén szerény 30. Mindegy, közeledek.

PA120016

Az első éjszaka egy út melletti gyapotföld beugrójában volt, a környéken az egyetlen hely, ahol le lehetett állni. Bizonyítja az, hogy pár perc múlva egy francia fiúpáros köszönt rám, biciklisták, egy felé tartunk, csak ők fiatalabbak, és gyorsabbak. (reggel kérdezték, hogy ma akkor Bodrum? Mosolyogva mondtam, hogy ma nem, majd egy hét múlva! Ők indultak….) Ma indulás után volt egy álommenet, egy kb. 15 km hosszú, 4 km. széles völgy, teljesen sima út, végig gyapotföldekkel. (A Rákosi korszak jutott eszembe, és a magyar gyapot…) Az út mellett mindenütt feldolgozóüzemek, sok helyt épp aratják a gyapotot, talpig beöltözött nők, nagy zsákokba, kézzel. Talpig beöltözve… jut eszembe, kánikula van, a nap zavartalanul éget, jó sokat barnultam, és sajnos napi 4-5 liter vizet meg kell innom. Aminek a beszerzése meglehetősen bonyolult, és drága.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mindenütt mecsetek, a legkisebb helyen is minaretek, ahol szabályos időközönként kiabál/énekel a müezzin, szóval igazi muszlim világ. Most tehát egy nagy tó partján, egy olajfa ligetben ütöttem tábort. Túl vagyok a főtt vacsorán, most naponta kétszer eszek, reggel hideget, és este meleget. Nemrég volt itt a tulaj, „ bejelentkeztem” nála, biztosított, hogy vendége vagyok amíg akarok, a feleségével (talpig csadorban) fát szedtek, jó éjszakát kívánt, és mentek. (A hölgy fel sem nézhetett.) Most még egy film, aztán alvás, holnap tovább birkózok a hegyekkel. 

PA130024

Hirtelen ugrunk. Most kedd este van, az a „holnapi”, tehát hétfőre szánt birkózás mára maradt. Tegnap délelőtt 9 után ébredtem, és arra gondoltam, hogy minek is sietek, olyan szép helyen vagyok, ragyogó az idő, kellően fáradt is vagyok ahhoz, hogy beiktassak egy pihenőnapot. És lőn! Annyi szeplő volt csak a dologban, hogy vízzel nem készültem eléggé, (igazság szerint túl sok helyem sincs útközben nagyobb mennyiségű víz elhelyezésére) már hétfőn reggeli után az utolsó kortyot ittam meg. Különösebben nem estem kétségbe, hisz egy nagy tó partján vagyok, van jó kis tűzhelyem, felforralom a tó vizét, még egy kis fertőtlenítő szódabikarbónát is adok hozzá, amitől rendkívül rossz lett, de nem csapja el a hasam. Gondoltam én hétfőn egész nap a nagy pihenésben. Főztem is a tó vizével, a kávé is azzal készült, de este már éreztem, hogy baj van.

PA120020

Nem akarom részletezni, de nem volt jó ötlet a tó vizét inni. Fürdeni nagyon kellemes volt, úsztam kétszer is, tisztálkodtam benne, de inni…. Szóval nem unatkoztam egész éjszaka. Semmi nem maradt meg bennem, reggel kénytelen voltam ugyanazt inni, mert éreztem, hogy kiszáradok. Harmat gyenge voltam, szédültem, és előttem sorakoztak a megmászandó kapaszkodók. Nem is reggeliztem, nem bírtam, nem mertem, semmi nem maradt meg bennem egy percnél tovább. Nagy kínnal összepakoltam, lekínlódtam a kis ligetből az útra a fogatot, aztán nem volt mit tenni, indulnom kellett. Bizony a mantrámra ma nagy szükség volt, egyfolytában azt hajtogattam, hogy „úgyis én vagyok az erősebb”! Kánikula van, egész nap tűzött a nap, biztos izzadtam volna, ha lett volna mit. 20 lépésenként álltam meg, iszonyatos szomjas voltam, de nem volt mit innom. Egy hirtelen ötlettel kiraktam a kezemet, stoppoltam. Vízért. Ami Izlandon, azon az ominózus szomjazós éjszaka előtt nem jött be, nem állt meg senki, itt bejött. Először egy török teherautós nyújtott ki, elnézést kérve, hogy csak ennyi van, egy fél üveg ásványvizet, amit mint a szivacs, azonnal felszívtam. Valamit segített, de nagyon vártam már egy benzinkutat.

Jó félóra múlva újra a kiszáradás, megint stopp, és most egy román (!) személyautó állt meg. Igaz, elhajtottak egy indexel mellettem, de győzött a lelkiismeret, jó száz méterről visszatolattak. Egy jó hideg, kétliteres, originál ásványvizet bontott fel, és teletöltötte a literes üvegemet. Megköszöntem, mondta, hogy igyak, és utántölti. Hát, az övékben szűk fél liter maradt talán, de az én literesem tele volt, és az ki is tartott a  következő benzinkútig. Török lírám nincs, csak euróm, azt persze nem fogadják el sehol, még szerencse, hogy maradt a kártyámon valamennyi forint. A benzinkúton vettem egy két és félliteres Coca Colát, azt kívántam, de nagyon a szénsavjával, a cukrával, meg a jéghidegségével, és majd felét rögtön fel is hajtottam. Állítom gyógyszer volt, az hozott rendbe.

PA140025

Még a kútnál pihengettem, éledeztem, egy kedves kis kerthelyiség volt közvetlen a tóparton, ínycsiklandó illatokkal, itt is sétálgattam egyet. Egyszer csak 5 kocsiból álló fekete autókonvoj, négyen mindenütt villogott a piros meg a kék, és közöttük jött egy jeltelen, sötétüveges limuzin. Beálltak egy körbe, a négyből kiugrottak a fekete öltönyös kísérők, mindnek a fülében fülhallgató, a kezük meg a zakó alatt. A limó sofőrje, meg egy testőr is kiugrott, körbevillantak, és kiszállt két őszes férfi, majd közrekapva a kerthelyiségbe indultak. Nem tudom kik voltak, török belpolitikából nem vagyok erős, de nagyon nem is érdekelt, úgy döntöttem, hogy ideje indulnom. Vettem még két üveg másfél literes ásványvizet, tartalékba, majd nekivágtam a rögtön kezdődő emelkedőknek. Persze tolva.

 A mai cél csak egy benzinkút, és egy kis innivaló volt, most este ¾ 6, itteni idő, és mögöttem van kb. 30 kutya nehéz kilométer, legalább fele tolva irdatlan emelkedőkre, és amikor már nagyon megálltam volna, akkor a szerpentin nem engedett, nem volt sátorhely. A csúcson pedig nem hittem a szememnek, egy alagút! Jött a norvég feeling, ott „élvezhettem” elég sok alagutat, volt benne 30 km-es is. Nem szerettem meg! Ez szerencsére csak párszáz méter volt, bekapcsoltam minden lámpámat, villogtam mint egy karácsonyfa, és szurkoltam, hogy ne jöjjön rendőr. Lehet, hogy magyarázkodnom kellett volna.

De nem, simán átértem, és a kijáratnál egy hirtelen eséssel az út a mélybe zuhant. A több mint egymázsás fogatot nem engedhetem el. Csak ha látom a lejtő végét. Ez jó hosszú volt, végig 9-10 km-re fékeztem az ereszkedést, füstölt az első gumi, sírt a kontra. Szerintem nem sok zsír maradhatott benne! Egyszer csak kisimult az aszfalt, meglehetett ereszteni. Ilyenkor egy villanás alatt gyorsul fel, 40-45-re, annyit engedtem legtöbbet eddig, a többi már szerintem hazárdjáték lenne. Körben mindenütt magas hegyek, de az út jó 10 km.-en nagyon enyhe lejtéssel szalad, egy álom félóra volt, így jött össze a mai kb. 30 km. Annyit még meg kell jegyeznem, hogy a török utak mintaszerűek! Ez egy D jelű, (D525), tehát elméletileg negyedrangú út, de végig 2×2 sávos sztráda, hibátlan burkolattal, és ami a csúcs, végig 2 méter széles, tökéletes leállósáv, ahol tényleg csak ismételni tudom, álom biciklizni. És ahogy nézem, mindent szabad, mindenki mehet, eddig egyetlen tiltótáblát sem láttam, ami kizárt volna pl. biciklist, vagy lovaskocsit. Van is nagy forgalom, mennek a kamionok, a rengeteg kiránduló busz, de mennek a lovaskocsik, a traktorok, biciklik. És nem dudálnak, csak ha üdvözölnek. Engem mint őrült biciklistát, gyakran.

PA140031

Közben a hegyek felől fekete felhők közeledtek, dörgött, villámlott, úgy döntöttem megállok. Egy út menti kis olajfás (itt mindenütt az van) liget, termőföldek, távolabb házak, kirakott piaci árusok az út mellett, minden érik, mindent lehet kapni. (Akinek van lírája.) A szomszéd faluból a müezzin megint kiabál/énekel, az ég egyik oldalt fekete, a másikon süt a lemenő nap. Ahogy letáboroztam, (mit mondjak, megnéznek mindig) szerintem megy a hír, mert 10 perc múlva itt is jött a gazda. Kismotorral, szertartásosan, és meglehetősen részegen. Kérdeztem, övé-e a terület, mondta, hogy igen! Most vagy tényleg igen, vagy csak mondta. Megkérdeztem, probléma-e, hogy letáboroztam, és maradnék reggelig. Megnyugtatott, hogy nem, majd megkérdezte mit iszok, belém karolt, és húzott, hogy menjünk inni! Tudom, ilyen helyen udvariatlanság a visszautasítás, de muszáj volt. Meg nem is hagyhattam itt csak úgy mindent.

Rendkívül közvetlen, és rendkívül kíváncsi volt, két perc alatt kipakolt mindenhonnan mindenemet, és mindenről megkérdezte mi az? El kellett magyarázni, megmutatni, sőt azt erőltette, és már fogta is, hogy az utánfutót a napelemmel húzzuk el a telek másik végébe, mert ott jobban süt a nap. Hmmm…. Nem egyszerű az ilyen! Elterelésként megkértem, álljon be, mert le szeretném fényképezni. Na ez bejött, gyönyörködött magában a gépben, majd elköszönt. Most nemrég jött vissza, a sztráda túloldalán szerencsére, de éktelen dudálással, és integetéssel. Aggódtam, de nem esett el. Negyed 7, kezd sötétedni, és kezd hűlni. Azért éjszakára itt a hegyek közt be kell öltözködni, ahogy lemegy a nap, oda a kánikula. Reméljük csendes éjszaka lesz, jobb mint az előző.

PA140028

Az volt, az eső is elvonult, csak tényleg hideg volt. Reggel, ahogy napfelkeltekor, itteni 7 körül kinéztem, bizony látszott a lehelet. Éjjel valamikor volt egy látogatóm is, feltehetően kutya. Amúgy itt rengeteg van, sok kóbor, és a leírások szerint elég agresszívek a biciklisekkel. Ez csak azzal ébresztett, hogy valami ott szimatol pont a fejem fölött, a sátorvászon 5 centijével elválasztva. Elég magasan volt a feje, termetes jószág lehetett. Tapsoltam egy nagyot, arra ugrott egyet, és elkezdett morogni. Kis csönd után még az utánfutó, és a bicikli-táska körül szimatolt, szöszmötölt, de mindkettő zárva volt. Igaz, mindkettő csábító is lehetett, bennük Török Laci barátom útra adott füstölt szalonnája, meg 4 rúd jó szegedi Pick-szalámi. Biztos nyalta volna utána a száját! Hamar visszaaludtam, a Spanyolországi medvekaland, meg a Svédországi farkascsordák után egy kutya már nem veri ki a szememből az álmot.

PA160049

Ja! És még nem is írtam, hogy már tiszta sötét volt, olvastam a sátorban, mikor robogó hangja, fényszóró, visszatért a telekgazda! A török vendégszeretet nem hagyta nyugodni, ha már inni nem mentem Vele, hozott nekem finom, házi olajbogyót egy dobozzal! Nagyon aranyos volt, meg kellett előtte kóstolni, és természetesen megdicsérni. Tényleg finom volt, benne citrom, alatta olaj, ahogy illik, de este már nem bántottam, nem akartam mozgalmas éjszakát, meghagytam reggelire. Akkor viszont a libamájkrémes szendvicshez nagyon finom volt!

Összecsomagoltam, (az ilyen, minden éjszaka más helyen utaknak ez az átka! Este kicsomagolni másfél óra, reggel össze, újabb másfél!) 10 körül indultam, már megint kánikula volt, tűzött a nap, felhő egy sem, és menetrend szerint folytatódott a libikóka! Megmondom őszintén, ez a mai nap is kivett belőlem mindent, amit még bennem talált erőt, most, mikor megálltam, már tényleg a vésztartalék hozott. Igaz, megfogadtam, hogy ha napi 10 km, akkor annyi, de egyszerűen néha nem lehet megállni, nincs hol, jönni kell. Ma is így jött össze 33 km, ami a terepviszonyokat tekintve…. Jó érzés, hogy elhagytam Milast, még egy igen nagy, Szegednyi város, és rákanyarodtam a közvetlen Bodrumi útra. Rengeteget toltam hegyre fel, az 50 lépéses technikával, és a legbosszantóbb, hogy mikor jó két óra alatt felkínlódom magam a tetőre, onnan két perc alatt megint leszakad az út, de már ott a következő emelkedő. Szerencsére benzinkutak voltak, ivóvíz hiány nem volt, de fogyott is rendesen.

Egy nagyobbacska helyen, (a nevét nem írom) bementem egy boltba, a szokásos kérdés, Eurót váltanak-e? Mondták, hogy nem, de szemben a bank talán. És valóban, nagyon segítőkészek voltak, először egy automatához vittek, hogy dobjam be a bankjegyet, majd az vált. Egy kedves hölgy, talán a vezető, meg egy biztonsági őr jött velem, kértem, hogy csinálják talán Ők, biztos jobban tudják. A hölgy, mind idegesebben, vagy ötször bedugta a pénzt, simogatta, vasalta, de annak nem kellett az én pénzem. Végül azt mondta, menjünk be, és a jó öreg manuális módszerrel beváltotta, kellemes árfolyamon. Volt/van 28 lírám!

PA150039

Sétáltam egy nagyot a kisvárosban, üzletek, rengeteg ráérő ember, mindenki a teraszokon, utcákon teázik, minaret, tisztaság, gondozott kis parkok. Egy üzlet előtt egy hölgy az utcán, egy deszkán valamilyen lepényfélét nyújtott kézzel, ezt beterítette úgy láttam túróval, amibe valamilyen apróra vágott zöld növény volt keverve, négyrét hajtotta, majd a mellette levő forró lapon megsütötte. Látta, hogy érdeklődve nézem, és meg is kérdeztem mi az? Megmondta, de még életemben nem hallottam a nevét, közben kijött egy másik hölgy, megkérdezte kérek-e, és én kértem egyet! Adott mellé egy pohár hideg joghurtot, szép nagy adag volt, a közeli parkban egy asztalnál beebédeltem. Az egész kb. 300-350 Ft-nyi volt. A boltban még vettem egy kenyeret, majd birkóztam tovább. Ezután jött Milas, ezen iszonyatos forgalomban, és rendkívül rossz úton átvergődtem magam. A városokon kívül, az utak, mint említettem hibátlan, világszínvonalú sztrádák, de azon belül….

PA150041

Milas után hatalmas emelkedő, kb. 2 óra alatt másztam meg. Közben lehagyott két francia biciklis, (érdekesen sok francia van, egy csomó lakóautó is tartott az 5 nap alatt Bodrum felé.) Ők is arra tartottak, csak kisebb csomaggal, még vicceltek is vele, hogy én hoztam az egész házamat, komplett összkomforttal. Ha tudnák, hogy ez nem vicc…. Mikor mondtam, hogy igen, 100 kg felett van, szisszentek egyet, és továbbhajtottak. Az emelkedő felénél, egy iskolánál a gyerekek bámultak meg tisztes távolságból, a fiatal tanárjuk oda is jött, kérdezett, és meghívott be egy teára. Köszöntem, de ha elengedem a fogatot, az bizony gurul vissza a városba. Így a teázás elmaradt.

Az emelkedőnek egyszer pedig vége lett, az út megint fékezősre váltott, és egy kellemes sík vidékre értem. Ez persze tekerésre is csábított, és bár már lestem a pihenőhelyet, az egész út egy jó 3-4 méteres töltésen fut, ahonnan lehajtani még csak le lehet, de oda reggel visszajönni… Így értem el egy nagy repülőtér bejáratához, itt van egy kis erdőszerűség, ebben vertem tanyát. A közelben egy nagy rendőrségi ellenőrzőpont, sok marcona rendőr nézelődött előtte a székekből, nem tudom észre vették-e amikor lehajtottam, szívesen kihagynák egy éjszakai ellenőrzést. Mert amellett, hogy hírhedten szigorúak, még humorérzékük is van! Sötétedik. Megvacsoráztam, megfőztem a holnapi kávét, reggel minél hamarabb indulni akarok. Úgy nézem, egy jó kis hegylánc még van előttem, aztán érek ki a tengerpartra, de még az is tud meglepetéssel szolgálni.

PA160043

Nem kerestek meg a rendőrök, csend volt. Illetve az esti filmezés közben, a sátor mellől közvetlenül hallatszott, mintha a rozsdamentes bögrém leesett volna. De az bent volt velem. Kicipzáraztam, a nagy fényszóróval szétnéztem, semmi! Reggel derült fény a dologra, mikor pakoltam. Este lefőztem a kávét, a főzőt meg egy zacskóban beraktam hűlni az utánfutó alá. Na, reggel azt találtam meg 20 méterrel odébb, a földút közepén. Valamilyen kávéra szomjas kutyus el akarta vinni, a fényszóróra pedig inkább ráhagyta. De nem láttam.

PA150042

Reggel kicsit szitált az eső, de csak ijesztés képen, egész nap kemény kánikula volt. Induláskor ki volt írva, Bodrum 36 km. Hmmm! Nagy feladat, és nagy teljesítmény lenne. Még nem volt 8 óra, korán indultam, reménykedtem. A napot, így utólag nem részletezem, nagyon kemény emelkedők, rengeteg tolás, az „50 lépéses” kapaszkodás, végül már talán csak a dac hajtott! Lényeg az, hogy mikor 2 után megálltam a Bodrum tábla előtt, természetesen egy csúcson, azt éreztem, amit a görög katona érezhetett, mikor megvitte a Marathoni győzelem hírét, igaz, összeesés nélkül, de annak a határán mondhattam, hogy győztem!

PA160056

Onnan egy hatalmas lejtővel estem egyenesen a zsúfolt város szűk kis utcácskáin át, egyenesen a kikötőbe. Megnéztek, főleg, hogy előzni nem tudtak… A kikötőben megkerestem a kompot, megtaláltam az irodát, kérdeztem mikor megy át komp Kos-ba, mondták, hogy 4-kor, másfél óra múlva. Remek, megvettem a jegyet, 3-kor lehetett belépni útlevél és vámvizsgálatra. Kicsit gyanús volt a dolog, mert nem volt nagy komp a kikötőben, csak ezek a kis kirándulóhajók. És a gyanúm be is jött, az én kis hajócskám, egy görög kiránduló hajó volt, egy másfél méter széles kis gyalogos beszállóhíddal, aminek az eleje a talajtól jó 20 centi magasra volt.

PA160067

El sem tudtam képzelni, hogy fog ez lezajlani, de a mosolygó görögök megnyugtattak, ne izguljak, simán menni fog, csak nekem kell majd utoljára bepakolnom. Így is volt, jött a rengeteg utas, egyedül akkor kezdtem el kételkedni, mikor megállt egy teherautó, és egy komplett szobabútort, sőt, egy hatalmas tekercs padlószőnyeget felhordtak a kis hajóra. Minden hely elfogyott, a kései utasok alig bírtak felmenni. Kicsit kételkedve nézhettem, mert az optimistán mosolygó matrózok megint megnyugtattak, hogy minden rendben lesz. Négykor aztán lejöttek, és a biciklit, ők az utánfutót felkaptuk, majd felvittük a kis beszállóhídra, ahol mondták, hogy jó, ez itt marad. Egy picit emeltek rajta, két madzaggal kikötötték a fogatot a korláthoz, majd kicsukták, rácsukták az ajtót. Az meg szerencsétlen ott lógott a hídon, a víz fölött, benne mindenem! Ezen már csak én is vigyorogni tudtam!

PA160068

Bő egy óra, baj nélkül kikötöttünk Kos-on, nagy sikert aratott, mikor leemelték a gépet, és menni kellett az átkelő turisták közt vámvizsgálatra. Be a csarnokba, kötelek, korlátok, szűk fordulók közt, mondták, hogy én csak toljam, én csak toltam, a vámosok, rendőrök, utasok meg alig győzték a korlátokat, a kötélkordont, és annak tartóoszlopait áthelyezni a haladási irányomnak megfelelően. Ez nem egy fordulékony jószág ám, a sugara minimum 5-6 méter kell hogy legyen! Kijutottam, nem néztek semmit, örültek hogy túl voltak rajtam. Megérkeztem a Görög-szigetvilágba!

PA170004
PA160071