OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 23.nap, Vinicunca.

Home » Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 23.nap, Vinicunca.

 378 ember olvasta mar el ezt az írást

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 23.nap, Vinicunca. Április 3. szerda.

Az előző részben csendespihenővel gyúrtam a nagy magasságokra!

23. nap, április 3. szerda.

Végül 11 után sikerült elaludni, és 3-kor hajnalban sikeresen felébredni. A negyed négyes ébresztőt kinyomtam. A mai kirándulás célja a perui Rainbow Mountain. Azért írom, hogy perui, mert a világon elég sok helyet illetnek ezzel a névvel. Van Kínában, Ausztráliában, Észak-Amerikában egy pár, stb. A nevet azok a hegyek, hegyvonulatok kapják, amiken keletkezésükkor a vulkáni, és a tektonikus tevékenységek folytán a különböző ásványok rétegeződve, élésen elválasztódtak. A sziklák színe ugye a bennük levő ásványi anyagoktól függ.

9

A legfiatalabb ez, a perui, amit nevezzünk csak itteni nevén, Vinicuncának, hisz alig pár éve fedezték fel, amikor a globális felmelegedés következtében az addig rajta levő állandó hóréteg leolvadt. Magyarul, az állandó hó határa feljebb húzódott, mint a hegyvonulat 5200 m körüli magassága.

10

Természetesen, rögtön rájöttek idegenforgalmi értékére, és pár év alatt erre is igen komoly bevételű üzlet épült ki. Hogy aztán mikor kapnak észbe, hogy ez esetleg a hely súlyos sérüléséhez, eredeti állapotának pusztulásához is vezethet, nem tudni. Mindenesetre villámgyorsan utat is építettek a hegy lábához lehető legközelebb, hogy a tizenöt személyes kisbuszok minél több turistát hozhassanak ide. Persze, a szépre, értékesre én is „vevő” vagyok, megtaláltam, és megrendeltem az utat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tegnap úgy beszéltük meg az irodával, hogy reggel 3.50-4.00 között vesznek fel a szállónál. Megkávéztam, összekészültem, és 3.45-kor a kapuban vártam. Kint szakadt az eső. 4.15-kor sajnos kénytelen voltam megint felébreszteni Lizbethet, szerintem már imáiba foglal. De, jött az SMS, 15 perc múlva jönnek. Ahogy elolvastam, jöttek. Még felvettünk pár embert, és telt busszal vágtunk neki a 90 km-es útnak dél felé. Sötét volt még, majdnem mindenki aludt, én fel voltam turbózva, bár látni sokat nem láttam.

A 35-ön haladtunk, ébredező kisvárosokon keresztül. Az eső elállt, a felhő maradt. Ccolcca Bajonál, 7 körül ébresztő, egy vendéglőnél félreálltunk, a reggeli, ebéd benne van az árban. Meglepően jó, svédasztalos, választékos és bőséges reggeli volt. Itt már elkezdték adni a kokateát, és rágni a kokalevelet. Mondjuk, én már ébredés óta rágtam… Állítólag, a magassági betegség egyik legjobb ellenszere.

2
3

Cusipata előtt, a hídnál egy földútra tértünk, és jött egy jó 20-25 km-es eddig csak filmekben látott észveszejtő szakasz. Folyamatos emelkedés, az épp egy autónyi széles köves, iszonyatosan rázó úton, az egyik oldalon égbeszökő fal, a másikon sokméteres szakadék. Szétesés-gyanús fahidak, vízátfolyások, amiken lépésben, tengelyig érő sodrásban haladtunk át.

Újabb kalapemelés a perui sofőröknek. Nemrég olvastam, itt, hogy egy kiadósabb eső járhatatlanná tette az utat, többszáz fent ragadt turistát csak helikopterekkel tudtak kimenekíteni. Jó buli lett volna, csak nem az utolsó napomon, szoros busz és repülőmenetrend mellett. Az út majd egy órát zötykölt, nyolckor álltunk meg a gyalogrész kezdetén, a buszok parkolójában, 4100 méter magasan. Apró bódék, árusok, és lovasok fészkelték be magukat a startpontra.

4

Még sosem jártam ilyen magasban, Cusco is csak 3200 körül. (17 évesen Repülőtiszti Főiskolára jelentkeztem. A felvétel része volt, Kecskeméten a baro-kamrás teszt, vizsgálat. Egy nagy, zárt kapszulából szívták ki a levegőt, növekvő magasság csökkenő nyomását szimulálva. Nekünk, kadétoknak, szöveget kellett kézírással másolni, orvosi felügyelet mellett. Akkor, ha jól emlékszem, 5000 méter előtt kezdtem el értelmetlen ákombákomokat írni.) Most, 5100-ra tartottunk. Az ezer méteres emelkedés kb. 3,5 kilométeren megy végbe.

6

Itt már megint előjött a kedvencem, a csordaszellemű utazás: Most 8.10 van, 12-re mindenki érjen vissza. 7 km gyaloglás, hegymászás, gyönyörködés, (aminek nem szabad időkorlátot szabni) nézelődés, apró részletek felfedezése, időre, szűk négy óra alatt. Előzetesen annyit, én értem vissza utolsónak, már türelmetlenül várt a vezető. Az útra lehetett lovat is bérelni, helybeli lóvezetők, férfiak, nők vegyesen vezetik a pónikat, naponta több fordulóban, majdnem futva, szuszogás nélkül. Minden tiszteletem az övék, bár ebbe bele, és itt születtek. Kecsua indiánok, és a vezető szerint még a nyelvük is az ősi kecsua. Elszigetelten élnek idefent, főleg alpaka tenyésztésből, illetve most már az idegenforgalomból is. Egy felvitelért most 70 solt, 20 dollárt kérnek. Kihagytam.

5

Szétszóródtunk, mindenki a saját tempóját vette fel, és nekivágtam. Tartottam tőle kicsit, nem indokolatlanul. A csoportban is bőven korelnök voltam, nem is vagyok túl nagy edzésben. Húsz emelkedőn megtett lépés után azt hittem, megfulladok. Szívtam volna a levegőt, de nem jött. A levegő normális nyomása, és ezzel egészséges oxigén szintje 1 atm., vagyis 1023 millibar. Ekkor, az egészséges ember szaturációja, véroxigén szintje 100%. A még normális szint 96%-ig van. 5000 méteren ez a nyomás, és vele az oxigéntartalom majd felére, kb. 550 millibarra csökken. Hát, ezért éreztem, hogy nem jön….

Nagyon hasznos volt a végre használható nordic walking bot. Tehát megálltam, pihentem. És ez így, apró szakaszokban fél órát. Aztán a meredek is enyhült, én is szoktam, talán a kokarágás is segített, mindenesetre egy élvezhető túrává finomodott az első félóra kínlódása. (Hoztam magammal egy apró kis véroxigén mérő kütyüt, amilyet a korházakban használnak. Otthon mindig 97-99%-ot mutatott, 60-as pulzussal. A csúcson megmértem, egyszerűen nem tudott mit mérni, nem érte el az alsó mérhető értéket. Igaz, fagy volt, és az ujjaim teljesen érzéketlenek voltak. Visszaútban a busznál, 4100-on újra mértem, akkor 75% volt, 100-as pulzus mellett.)

Tehát, egy óra múlva már élveztem, nézelődtem, rengeteget fényképeztem, igaz, szuszogva. Az utolsó párszáz méter megint meredek volt, kb. 500 méteren emelkedett 500-at magasságban is. Meredek volt, köves, és sáros.

8

Ahogy kezdett szabaddá válni az út, úgy erősödött a szél. A hó nem olvadt el, tehát 0 fok alatt lehetett. A felhők állapota, amikben szinte benne voltunk, nagyon gyorsan változott. Egy pillanat alatt a ragyogó napsütésből sűrű köd lett, vagy vízszintesen vágó permetszerű eső, vagy ugyanez hózáporral, mint a csúcson jött. Fel voltam öltözve, nem fáztam, csak a botra egy kesztyű elkelt volna. Teljesen el voltak az ujjaim gémberedve. De, jó érzés volt fent lenni, hisz ez azt jelentette, hogy sikerült! 20 percig nem is tudtam elszabadulni a látványtól, az élménytől, az érzéstől. Csomó fénykép, film, az majd talán felidéz valamennyit a későbbiekben is a pillanatból, megismételni, bemutatni, vagy érzékeltetni azt úgysem tudja. Leírni sem írom le. Egy sok négyzetkilométeres színorgia fentről nézve.

7
12
13
14

Visszaútban tettem egy kis kitérőt, akkor már bírtam szusszal, megnéztem egy másik magaslat mögött levő tiszta vörös völgyet, az a kiírás szerint a Rouge Mountain volt. De, már nem volt rá idő. Visszaútban, a lejtő már sétagalopp volt, két méterre ott legeltek a bohókás fejű alpakák, rengeteg kutya volt, rohangáltak, egyiknek sem volt légszomja.

28
1
29

Néha a felhők közül kivillant a szomszédos Aunzangate fenséges, hófödte csúcsa a maga 6400 méterével. Virágokat fényképeztem, amik fittyet hányva a zord magasságra teljes pompában nyíltak, és végül ezek miatt sikerült elkésnem. Nem sokat!

15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
30

Visszaútban lecsorogtunk a Halál-úton, és visszatértünk a reggeli étterembe, most egy nagyon gazdag, svédasztalos ebédre. Pilledt volt mindenki, nem sok szó hangzott. Még hátra volt a délutáni csúcsban egy jó kétórás út Cuscóba, ahova négy után gurultunk be, kellemetlen, aprószemű esőben, amit az erős szél szinte vízszintesen vágott. Rögtön az jutott eszembe, hogy Esőisten siratja Böde Lacit. Mert holnap elmegy.

Mára már csak egy zuhany, egy churro vacsorára, fényképek feltétele, és a napló fért bele. Fáradt vagyok, nagyon, de ez a nap egy méltó, gyönyörű zárása az útnak. Holnap ébredés után csomagolás, és elindulok haza. Először egy 22 órás busz Limába, péntek estétől egy 13 órás repülőút Amszterdamba, szombaton és vasárnap korareggel kétszer 3 óra repülő Pestre, majd két óra vonatozás után, vasárnap délután Szeged. Addig ágy már nem lesz alattam, tehát a mait ki kell élveznem.