Bemutatkozik: Világcsavargó

Helyszín: Szeged, egy bizonyos Kati nevű úszó-házra fabrikált kocsma

Időpont: 2007 nyar… valamikor hajnalban, és már nem szomjasan…

…tudom-tudom….ez miért érdekes egy utazási oldalon?….. Nos azért, mert minden akkor kezdődött……

Ekkor történt, hogy azt találtuk ki egy vidám, cimborámmal a Gabival, akiről később még lesz szó, több részben is, hogy legfőbb ideje, hogy kipróbáljuk magunkat a híres Külföld nevű országban, amiről akkor már oly sok érdekes kalandot és történetet hallottunk…

Természetesen nem volt konkrét terv, vagy elképzelés, hogy Anglia, Görögország, Finnország vagy Kanada, hiszen semmilyen nyelven nem beszéltünk, és különösebben nem is értettünk semmihez…… így nagyjából bárhova azonos esélyekkel indulhattunk…… nem voltak megkötöttségek… 😀

Tehát ennyi volt a terv…… igen… nem túl részletes, és megalapozott, de pont elég stabil ahhoz, hogy rá pár napra elinduljunk a KALANDba….

Ez úgy kezdődött, hogy az említett cimborám (Gabi) kitalálta, hogy egy régi szomszédja Írországban lakik, akivel felvette a kapcsolatot, aki viszont megígérte, hogy semmiben nem tud segíteni, így sem szállást, sem munkát, sem pénzt nem tud adni….. De nekünk ennyi biztatás épp elég volt….. Tehát INDULÁS

Így hát elindultunk ketten Szegedről…. Az utazás nem volt magányos, mert kiderült, hogy Cegléden csatlakozik hozzánk még egy legény……. Ő felkészült volt, mert Ő legalább beszélt németül, és hozott egy németországig kinyomtatott útvonaltervet..

Tehát így keltünk útra, egy kis rántotthúsos szendvics, pár fasirt és pár doboz energiaitallal, egy autóval és minimális készpénz társaságában az örökzöld Smaragd-szigetre, vagy az Ir Szigetre, vagy Guinness országaba, vagy a koboldok otthonaba….. kinek hogy tetszik……

Szeged, péntek hajnali 5 órai indulas autoval, GPS, es nyelvtudás nélkül, viszont volt egy Németországig kinyomtatott térképünk…..(ott fogyott ki a nyomtatóból a tinta 😀 ) …. aztán hip-hopp szombat este 6 ra mar Dublinban is voltunk….

….és hogy mennyire voltam felkészült Írországból?

Szerintem jól tükrözi az a tény, hogy frankón meglepett, amikor Angliában ismét kompra kellett szállni…… Én valahogy úgy gondoltam, hogy Írország valahol az Angol sziget északi részén van….. na mindegy…. 🙂

Az akkori nyelvtudásom elég hmmmmm… talán érdekesnek mondható volt…. mondjuk csak két dolog okozott problémát a nyelvvel….

1. a szavak, és azok jelentése

2: a nem ismert szavak nyelvtani rendszere…..

na óóóóóóó… alapszavakat azért ismertem, pl: tea, taxi, yes, no, metro…… csak a jelentésüket nem ismertem… kivétel, a metro, mert annak a jelentését tudtam, csak az meg nincs Írországban, így az úgymond felesleges szó volt….. 😉

Eleinte mondjuk volt egy kis nélkülözés, mert 2 hétig csak csokit ettünk, mert nem volt pénzünk kajára, viszont szerencsére egy csokigyárban elkezdtünk dolgozni…. Természetesen ez nem a felkészültségünknek volt köszönhető, hanem annak, hogy akkoriban ha Írországban egy kellemes délután céltalanul lődörögtél az utcán, akkor élelmes cégvezetők azonnal berángattak a cégükhöz, és el-activityzték, hogy ott kellene dolgozni, akkora munkaerő hiány volt, a “Kelta Tigris” nevű, Ír gazdasági szárnyalásnak köszönhetően.

Azért a már Írországban éldegélő volt szomszédtól, és a családjuktól mégiscsak rengeteg segítséget kaptunk, például szállást pár napra, ugyanis kiderült, hogy az indulo tökénk jelentős része elment üzemanyagra, igy nem maradt pénzünk albérletre, meg forditottak sokat, mert mint az is kiderült, hogy itt nem beszélnek sehol magyarul, illetve megmutatták a és regisztráltak a különböző munkakereső irodákban…….

…és itt meg kell említeni még egy magyar hölgyet, aki a masodik napunkon meghallotta, hogy magyarul beszélünk, és ismeretlenül adott kölcsön a a kalandjaink meghallgatása után, egy igen jelentős összeget, ami akkori viszonylatban készpénz formájában mar nagyobb távolságról is jól látszott, akár szabad szemmel is…

Az első komolyabb fizetesnél igen nagy lakomát csaptunk, a vegetás-olcsósonkas vajaskenyerből, amihez pezsgős pohárból ittuk a csapvizet…. 😀

Tip-top egy sziget, ezt tudom mondani…..

na jooooooo lehet, hogy néha esik az eső, de talán ezért zöld…. 🙂

Az érkezés óta sok-sok minden történt …új szerelmek, új barátok, új kalandok…… eljutottam olyan helyekre, ahova előtte annyi pénzem nem volt, hogy egy útikönyvet vegyek róla, vagy például úsztam Mauritiuson delfinnel, amit előtte csak az Ablak-Zsiráfban láttam a “D” betűnél, de lesz történet többek közt: Haiti kötél-csúszdáról, San Diegoi fókákról, Nagasaki múzeumáról, és még sok másról is.

Mivel már kisgyerek koromban is szerettem felfedezni a világot, és ezért ha csak a ház köré engedtek le játszani, akkor azért biztos, hogy elkalandoztam a 2 utcával távolabb lévő játszótérre is.

Azóta, még távolabbi helyekre csavarogtam el, olyan “Világcsavargók” kalandjaira és élményeire irigykedve, akik bejárták az egész földet, például Magellán, Kolumbusz, Piszkos Fred, Fülig Jimmy, vagy egyik legnagyobb magyar utazója Frei Tamás.

Eddig közel 50 országban jártam és ezen országok több-száz városban.

Ezen országok és városokben történt utzásaimról, kalandjaimról fog szólni (eleinte) az oldal,a lehetőségeimhez mérten és elképzeléseim alapján: könnyed, szórakoztató formában…

Tehát ezeket a kalandokat szeretném megosztani Veletek…

Természetesen az alap-helyzetből kiindulva -talán- picit több lesz az Ír és a magyar kalandok sokasága, de ígérem: lesz sok izgalmas, egzotikus helyszín is.

Jó szórakozást kívánok

Görögország, Athén

Görögország, Athén A megelevenedett történelem 2018.10.31. – 2018.11.02. Ez az utazás klasszikus példája annak, hogy pici internetes kereséssel, de rugalmas hozzáállással, miképp juthatsz el kevesebb pénzből több helyre. Az alaptörténet egyszerű: Adva volt az időpont, amikor a munkahelyünkön épp leállás volt. Mivel Görögországban még sosem jártam előtte, ezért ez volt most az úti cél. Felkészülés céljából megnéztem a “Görögbe fogadva” című filmet is. Ezután rövid keresgélés után, hamar rá...

Szilveszter

Baker sziget GMT+14 (Magyarország – December 31. 11:00) Itt ünneplik először az újévet és itt van először Szilveszter. Kiribati az Egyenlítő mentén elhelyezkedő 33 korall szigetből áll, félúton Hawaii és Ausztrália között. Ez az egyik leghíresebb időzóna, mivel itt van a legkeletibb és a legnyugatibb időzóna is. A sziget csoporton használt időzónák között 26 óra különbség van. Minden nap vannak olyan órák, amikor a Földön három dátumot használnak az éppen aktuális napra. Például: Amikor...