Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 31. rész. Hvammstangi.

Home » Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 31. rész. Hvammstangi.

 396 ember olvasta mar el ezt az írást

Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 31. rész. Hvammstangi. Július 20. szombat.

Az előző részben megnéztem Izland (egyik) ikonikus szikláját, a Hvítserkur-t.

31. nap, július 20. szombat.

Igen, erről a csendről írtam én egy-két napja! Néha madárdal, néha egy ló nyerít, bárány szólítja az anyját, azon túl csak néha a szél dúdol egyet. Na, ez volt éjszaka. A lábam is úgy tűnik még ébren kigörcsölte magát, hagyott aludni. Az eső is megkímélt, szóval szép éjszaka volt. Kezdek hozzászokni, hogy itteni idő szerint 7 és 8 közt este már elalszom, és reggel 3-4 körül kipihenten ébredek. és persze napsütésben, de legalábbis világosban. Persze azért ekkor még nem kelek fel, vagy visszaalszom, esetleg olvasgatok. Ma is korán elindultam, nyolc körülre mindennel kész voltam. Jól szuperált a védett hely, szelet sem éreztem, na meg fontos, hogy nem esett. Nagy előnye ennek a korai indulásnak, azt már kitapasztaltam, hogy az útra kelők, turistacsoportok, de a helyiek is, 11 előtt nem nagyon indulnak sehova. Addig üres az út.

Most is egy helybeli bácsival találkoztam egyedül, aki fura módon, ilyet még nem láttam, kora reggel maga terelte a juhnyájat a legelőre. És a juhászbotja, amire stílszerűen támaszkodott menet közben, egy műanyag, becsavarós partvisnyél volt! Annyi haszna volt a találkozásunknak, hogy megtudtam mivel kommunikálnak a nyájjal. Ahogy közeledtem, a bácsi belefújt a nyakán lógó furcsa hangú sípba, a barik mind odanéztek, Ő meg leintette őket az útról. És lementek.

Kiértem a félsziget végére, ott egy rövid szakaszon 180 fokot fordult az út, és elindult visszafelé. Tartottam tőle, hogy a tegnap nagyon kellemesen támogató hátszél itt értelemszerűen szembeszéllé vált, de nem ez történt, egész nap nem fújt. Egy helyen volt egy kis lejáró egy nagyon szép szurdok szomszédságában a partra, lesétáltam. Nagyon szép, vadregényes sziklák, (azóta sem értem, hogy honnan kerültek a sziklák mellé, a partra a nagy farönk-hordalékok, mivel ezen a szélességen, közel-távolban nincsenek erdők) igaz, fóka egy szál sem.

Voltak viszont sirályok! Még utána kell néznem ez a sirály nemzetség melyik fajtája, de rendkívül agresszívek! Nem tűrik a területükre betolakodót. Ahogy nézelődtem, zuhanórepülésben rám csaptak a fölöttem körözők bátrabbjai, majd az egyik odáig merészkedett, hogy a csőrével fentről a sapkán keresztül a fejemre koppintott, méghozzá olyan erővel, hogy kivérzett a fejbőröm. Na, gondoltam, ide se jövök többet, ezt a vendégszeretet…

Izgattak a fókák, aminek a megtalálását nehezítette az, hogy a part, szokás szerint 99%-ban kerítéssel le volt zárva a gazdaságok, legelők számára. Az egyik magaslatról rá láttam a parton hosszan elnyúló vadregényes szirtekre, sziklapadokra, és valamilyen nagy testek mozgását szúrtam ki! Na, itt már levetettem a jólneveltségemet, leraktam a gépet, és bebújtam a szögesdrót-kerítésen. Onnan is elég kalandtúra jellegű út vezetett a partig, a nagy szintkülönbség miatt volt vízesés-szurdokban mászás, volt vízben álló fűcsomókon ugrálás, de végül lent voltam a parton. Ott pedig vagy 30-40 pufóka fóka heverészett, játszott, vízbe ugrott, vagy verekedett. Igazság szerint a túl közeli ismeretséget kivédték azzal, hogy gyorsan vízbe vetették magukat és elúsztak, de egy párhoz sikerült közel lopózni, és 20 méterről készültek, (igaz verejtékes kínlódással) de elég jó filmsnittek is.

Visszamásztam, és jöttem tovább. Onnan két kilométerre egy nagy placc, sok autó, a „kijelölt, hivatalos” fókanéző hely. Persze rengeteg ember, akik izgatottan fényképezték az onnan pár száz méterre levő sziklán épphogy felismerhető heverő testeket. A fókák nem (sem) szere-tik a tömeget! Jó idő lett, még a tréning felső is lekerült, bár már kezdtem a sok „buckától”, mászástól kifáradni. Egy vízesés tövében, egy útmenti sziklán közben megebédeltem, közben elgyönyörködtem a velem szemben magasodó világítótoronyban, és a mellette legelésző hópelyhecskékben.

Egy kis ejtőzés, és indultam tovább. Vártam már, hogy mikor bukkan fel a félsziget egyetlen települése, (mindjárt kikeresem a nevét) Hvammstangi. Itt tankolni szerettem volna, (vizet) és akkukat tölteni, közben felrakni a kétnapi naplót. Ez most van folyamatban, ebből következik, hogy megtaláltam, és beértem a „Fővárosba”.

Ja, még egy sirály sztori. Kerekezek, egyszer csak az út széléről harciasan rám kiált egy pelyhes kis tündérke! Egy sirálybaba, aki futni, és kiabálni már bírt, de repülni még nem. Így csak szaladt az út szélén, és mikor közel értem hozzá, szembefordult, és torkaszakadtából kiabált rám. Előkaptam a filmfelvevőt, de mivel az önállósította magát, és csak akkor dolgozik, mikor neki tetszik, most nem nagyon tetszett. És addigra a kicsi kiabálása riasztotta a „felnőtteket”! Előtte amúgy tábla figyelmeztetett, (igen, itt hivatalosan van ilyen tábla) a madártámadásra, hát most támadtak. Kaptam 5-6 olyat a fejemre a hegyes csőröktől hogy csak úgy koppant. Most először bántam, hogy nem hoztam bukósisakot. Hagytam a kiscsibét, eljöttem…

Szóval jött a település, végigkarikáztam rajta, és már sokadszorra találkozom azzal a kis-sráccal, aki velem egy utat fut be, közel azonos időben, és aki először a Höfn-i kempingben szúrt ki, hogy verem a Netbookomat az asztalnál, fel sem nézek. Hát, most is ezt látná, csak most egy benzinkút kávézójában, ahol illemből kértem egy presszókávét, méregdrágán, (700Ft), egy fél kortyot. És még figyelmeztettek, hogy vigyázzak, mert nagyon erős! Gyermekeim, én kétszer ilyen erősből szoktam naponta 12x ennyit meginni otthon! És érdekes, idekint nem hiányzik.

 Most itt este 6, kezdenek éledni a hazatérők, tele a kávézó, és furcsán nézik ezt a gépét püfölő sáros őrültet. Ahogy kész lettem, még szétnéztem a városkában, lementem a kikötőbe, és még kitekertem a városból. 6 km újra az egyes út, még az előtt, egy csendes helyet kerestem éjszakázni. Feltöltött akkumulátorokkal!