Skandináv kerékpártúra 17. nap. Lengyelország, Bialystok 2011. május 25.
Május 25.-e, szerda van, az út 17. napja
Nem véletlenül tartottam tőle, azok a furcsa felhők kiszakadtak. Ahogy bebújtam a sátorba, orkánszerű szél kezdte szaggatni a sátrat, és már ömlött is az eső. A villámok is a környéket szórták, nem is villámlás volt és mennydörgés, hanem egy azonnali reccsenés szerű csattanás. Elgondolkodtam, hogy a laptop elektronikája, és a belőle a kinti akkumulátorhoz vezető kábel vonzza-e a villámot, de aztán rájöttem, hogy kár törnöm a fejem, úgyis a gyakorlat az elmélet igazolója. (filmet néztem, az „Üvegtigris 3”-at.) De nem csapott oda.
Egész éjjel szakadt, rázta a vihar a sátrat, hajnalban már elkönyveltem a szabadnapot. 7 órakor kilestem, rendkívül hideg északi szél hajtotta a fekete felhőket, de néha kibujt a nap. Hát, próbáljuk meg. Az előző napi kánikulából persze kétpulóveres, dzsekis 10-11 fok lett. Egy éjszaka! Ez a front teszi ám le az embert. Elköszöntem az esti barátomtól, tényleg Ő a tulaj. Kávé, tej, barackos piskóta búcsúzóul, névjegykártya csere, és indulás. Nem panaszképpen, de ma a jéghideg orkánerejű északi szembeszél volt műsoron. Miért nem mentem délnek? Délelőtt nem is jutott eszembe hogy fényképezzek vagy filmezzek, egyszer kaptam elő kesztyűs kézzel, mikor két fa között ez a vadászó gólya képbe került.
(A tulaj mesélte reggel, mint érdekességet, hogy valamikor kora tavasszal járt arra egy török kislány, 18 körüli, aki egy hatalmas hátizsákkal, Szilveszter éjszaka indulva Isztambulból, gyalog ment ugyanoda, ahova én tartottam, a Sarkkörre, Rovainemibe. Ugyanott sátorozott ahol én. Így ismeretlenül is minden csodálatom és tiszteletem az Övé! Hol van ehhez az én teljesítményem…)
A szokásos hepe-hupa, csak most nem izzadtam meg. Dél körül megálltam, és rövid ünnepséget tartottam. Megcsináltam az első ezer kilométert! Az ünnepi beszéd, és egy kis hullámzás után visszatértem a hétköznapokhoz, mentem tovább. Láthatóan közel jártam Ukrajnához, Fehéroroszországhoz.
Megjelentek az utcák cirill betűs feliratai, a temetői sírköveken ugyanezekkel az írásjelekkel voltak felvésve a legtöbbször háromtagú, oroszos hangzású nevek. A templomok is felvették a pravoszláv külsőt, a tetejükön a kereszt is a jellegzetes, még egy ferde keresztszárral kiegészültre változott.
Egy-egy tiszta, szépen faragott faházakból álló faluban tisztára orosz földön éreztem magam. Előleg a Balti-államokból? Egy faluban ebéd, eredménytelen wifi-keresés, majd 3-kor elértem Bialystok-ot. Itt viszont megint a templomépítészet modern irányzatába futottam. (Én is észrevettem, hogy milyen sok templomot fényképeztem, de tényleg rengeteg van belőlük, és izgalmasan különbözőek.)
A város bejárata szokás szerint egy-sávosra feltúrva, megint követtek szépen libasorban. A belvárosban félreálltam, és tényleg csak egy villám vizitre futotta, nem szeretek nagyvárosban ragadni estére, főleg ha nincs kemping.
Elindultam Augustow, a következő állomás felé, és az első kis településen ki van írva, hogy Hotel, de mellette egy apró sátor jel. Bekanyarodtam, és a recepción megérdeklődtem, hogy lehet-e sátrazni. Rövid tanakodás után mondták, hogy lehet. Kérdeztem mennyi? 15 zlotyi. Bevetettem legszebb mosolyom, nem lehetne 10? Összenézett a két hölgy, de lehet. Hát így kempingezek most közel 700 forintért.
Olyan luxusdolgokban volt részem, mint hajmosás, forró zuhany, kimostam a koszos cuccaimat (bár ebben a közel fagypontban úgyse szárad meg), vacsorát főztem, sikerült Wifit fognom és végre kicsi lányommal, Katussal is, meg Edinával is sikerült beszélnem. Most a sátorban vagyok, és érzem, hogy az út eddigi leghidegebb éjszakája fog következni. Igaz, az út eddigi legészakibb pontján is vagyok….
Ettől függetlenül szép nap volt!
17. éjszaka, kempingben Bialystok mellett. 53°11’37.83” 23°11’40.75”
