Skandináv kerékpártúra, 18. nap. Lengyelország, Augustow

Home » Skandináv kerékpártúra, 18. nap. Lengyelország, Augustow

Loading

Skandináv kerékpártúra, 18. nap. Lengyelország, Augustow 2011. május 26.

Május 26, csütörtök. Az utam 18. napja.

Bizony, jól számítottam, tényleg a leghidegebb éjszaka volt. 6 fok volt a sátorban. Természetesen, amim volt magamra vettem, és kesztyűben aludtam.  Elpuhultam? Régen, mikor tanyán laktam, volt, hogy 4 fokban aludtam. Igaz hogy akkor dunnával takaróztam, és ágyban feküdtem. (Széljegyzet: miközben írok, Balázs Fecó egyik albumát hallgatom. És miközben az előző gondolatot írtam, az „Átok van velünk” című szám egyik refrénsora: „Csak az, amit megtanultunk, mit hogy éljünk túl.” Hát igen, ez alatt az út alatt én is továbbfejlesztem ezt a már eléggé elsajátított tudást. De nagyon hasznos képesség ám ez!)

A késői, majd éjféli fekvésnek meg volt az eredménye: 7.55-kor ébredtem. A szállodában fogyatékos fiatalok egy nagy csoportja volt kiránduláson, és este nagy tábortüzes, kolbászsütéses bulit csaptak, produkciókkal, fellépésekkel színesítve. Közvetlen a sátor mellett ment a műsor, és elég sokáig fent voltak, így én is. Amúgy aranyosak voltak, rendkívül érdeklődők, kíváncsiak, mindent kérdeztek, mindent végignéztek gátlásoktól mentes őszinteséggel. És reggel nyolckor már reggeli torna, ének, táncos csoportos foglalkozás volt. Igaz, ahogy elkezdtem bontani a sátrat, jó páran nemes egyszerűséggel otthagyták a körtáncot, és inkább engem néztek.

10 órakor tudtam indulni. A táj jellege alapjaiban nem változott. Itt tértem át a 8-as útra. A több napig aszfaltot adó 19-es itt Fehéroroszország felé vette az irányt, és hát oda nem kifejezetten szerettem volna menni. Gyönyörű erdőkön keresztül, hatalmas legelők mellett hullámzott az út.

Skandi 200
Minden zöldben.

Induláskor még beöltöztem, de egy óra múlva, egy parkolóban megszabadultam a hosszú ujjútól, melegítettek az emelkedők.

Skandi 201
Átöltözés a parkolóban.

Korcyn előtt nem sokkal, mivel nagy hitelen két óra alatt lehúztam 46 km-t, ismét megálltam, most egy templom szomszédságában tartottam szusszanásnyi szünetet. Maga  település (utánanéztem) 500 lakost számlál, és itt is megdöbbentett, milyen komoly székesegyházat kapott, a városkán kívül, szinte a nagy semmiben.

Skandi 202
Kisváros nagy templom.

 Délben bent a település bejáratánál félreálltam, és egy szép, tóparti pihenőhelyen, ahol bolt is volt, egy félórás ebédszünetet tartottam. Körbesétálva a kis tavat, egy aranyos szélmalomra is bukkantam, de a funkciójára, tehát hogy mennyire működőképes még, nem sikerült rájönnöm.

Skandi 204
Pihenő a tó parton.
Skandi 203
Szélmalom. De vajon mi igazából?

Régóta írni akartam már róla: a gólyát, én legalábbis, eddig tipikusan magyar madárnak tartottam. Na, most Lengyelországban sokszorosan több gólya él, mint nálunk. Rengeteg! Minden faluban, út mellett csak úgy a fára fészkelve, az elvizesedett erdős részeken tízesével vadásznak.

Skandi-033-1536x1152
Gólya dömping.

Aztán Suchowola, egy pici, talán nevezzük városkának. Tekertem át rajta, és hirtelen egy nagy tér, és egy világvárosi szökőkútrendszer fölött, egy impozáns, fehér, fém diadalív ível át, tetején arany kereszt. Az egész fókuszában pedig egy szobor, egy emlékmű, ami a kisváros szülöttjének, Jerzy Popieluszkónak, az 1984-ben vértanúhalált halt vidéki papnak állít emléket.

Skandi 206
Suchowola.

A rendszerellenes prédikációi miatt mind veszélyesebbnek tekintett plébánost elrabolták, majd megölték. Mint később kiderült, három katona volt a tettes, Őket később elfogták. Mindenesetre halála mártír sorba emelte, jelképpé magasztosult, és egyik elindítója volt a lengyel rendszerváltásnak.

Skandi 205
Jerzy Popieluszkó.

Az út átvitt a Biebrzanski természetvédelmi területen, annak érintetlen szépségét megszentségtelenítve a rengeteg kamion állandó dübörgésével, füstjével.

Skandi 208
Biebrzanski természetvédelmi területe.
Skandi 209
Kamionözön.

Szlabin után, az utolsó 20 km-en pedig csoda történt! Pazar minőségű, új út, széles leálló(kerékpáros) sávval, és 20 km-en keresztül sima, mint egy asztallap.

Skandi 210
Sztabin előtt.

Már épp gondolkodtam a megálláson, de olyan élmény volt ezen az úton tekerni, hogy bejöttem egész Augustow határáig. Sőt, már bent vagyok lakott területen, egy kamionos pihenő melletti szépen nyírt pázsit csábított el.

Skandi 212
Ideális táborhely.

Természetesen engedélykérés, de rögtön mondták, hogy lehet, sátorozhatok. WC, meleg vizes mosdó reggelre, ideális. Egy csomó litván, lett és észt kamionos tartja itt pihenőjét, de jól félrehúzódtam, hogy ne zavarjanak.

Skandi 211
Jó éjszaka reménye.

Szerény, de laktató vacsora, egy kis szervizmunka, akkutöltés. Most negyed tíz van, kezd alkonyodni és hűlni. Sajnos a felhők is gyülekeznek. Pedig ma olyan szép nap volt, jó lenne holnap is ilyen. Még egy film, alvás, és innen folytatjuk. Holnap, ha igaz, határátlépés: Litvánia számomra még szűz terepe.

18. éjszaka, Augustow, egy benzinkútnál. 53°49’30.48” 22°57’53.32”

18.