Skandináv kerékpártúra, 16. nap. Lengyelország, Dobromil 2011. május 24.
Május 24. kedd van, az utazás 16. napja.
Korán írom a naplót, ilyen korán még nem írtam, igaz, ilyen korán még meg sem álltam. De gyerünk sorban. Ugye Mostowban éjszakáztam, ami zavartalanul, csendben telt el. Reggel a szokásos, annyi plusszal hogy a korán kelő, és korán a munkahelyére, a templomba siető Atyától még egy elbocsájtó áldást kaptam.
Nem nagyon hiszek az ilyesmiben, de úgy indult az út, mint egy álom. Hátszél, teljesen sík, jó minőségű út, alig kellett tekerni, és 25-el mentem. Meg voltam győződve, hogy ma csúcsot döntök. Aztán elment a térerő, mármint az áldásé, és visszatértünk a megszokott kerékvágásba. A csodák is három napig tartanak, nem is lepődtem meg. Nem voltak durva hegyek, de nem volt egy kilométeresnél hosszabb, egybefüggő, teljesen sík út sem. Vagy kapaszkodni kellett, vagy fékezni. Erdős, mocsaras vidéken vezetett a délelőtti út, az aszfalt két oldalán igazi vízimadár-paradicsom futott kilométereken keresztül.
Az emelkedők határesetek voltak, nem érték el azt a %-ot hogy tolni kelljen, de ha egyesbe tekertem, akkor is 150 m után meg kellett állni levegőt venni. Nem igazán szeretem a láncot meg a sebváltó fogaskerekeit sem így vizsgáztatni. Korán van még, sokat ki kellene még bírni nekik. De azért jól haladtam, a hátszél, vagy a szélcsend az megmaradt. Dél körül értem Siemiatyczébe, itt a déli energia bevitelemet szándékoztam megoldani. Volt is egy olcsó, itt népszerű üzlet, a Biedronka, megálltam előtte.
Még le sem szálltam, már ott volt egy erős cefreillatot árasztó, meglehetősen rossz kinézetű fickó, és barátkozni akart. Beszélt, kezet nyújtott, (amit, udvariatlanság, de nem fogadtam el) érdeklődött, nyomult, magyarul le akart szedni. Először finoman elutasítottam, de csak nem ment el. „Beleállt” a számba, ha egy lépést hátraléptem, kettővel jött, és tartotta a 10 cm távolságot. Na, ekkor már jóval hangosabban elküldtem úgy, hogy értse. Akkor leült a bicikli első kereke elé. Na, most így hogy menjek be a boltba? Odaálltam elébe, és mondtam, hogy álljon fel, és húzzon onnan. Akkor odébb ment 20 méterrel, egy másik hasonló kinézetű társához, és láthatóan engem beszéltek meg. Összekaptam a be nem zárható cuccaimat, navigáció, laptop, fényképező-táska, és bementem a boltba. Az ajtó mögött figyeltem, ahogy beléptem, már indult is a biciklihez. Visszaléptem, elindultam felé, és megfenyegettem, na, akkor már 30 méterre vonult vissza. Bementem, megálltam az ajtó mögött, és figyeltem őket, ők meg engem. Látták, hogy ez nem jön össze, és odébbálltak. Nem igazán tudtak volna mit elvinni, esetleg 50-60 tasak leves port, a szerelvény meg úgyis maga alá temette volna, ha el akarja tolni, (bár lezártam) csak bosszantó hogy még ilyesmivel is foglalkozni kell.
Azért bevásároltam, megebédeltem, és indultam tovább. Szépségekkel, érdekességekkel is “összefutottam” azért . Az egyik vasúti átjáró piros jelzésénél várakozva meglepetéssel fedeztem fel azt zöld Ganz-mozdonyt, amit (amilyet) jó 35 évvel ezelőtt otthon hivatásszerűen vezettem.
Település igazából nem volt több jó darabig, inkább apróbb tanyabokrok mellett haladtam el. Egy-két ház, nagy gazdasági épületekkel, kuriózumként néha még működő szélmalmokkal, és mindez hatalmas, zöldellő vagy épp repcétől sárgálló termőterületekkel körülvéve. Érdekes volt, hogy még mindig, következetesen a 19-es úton haladtam, de a forgalom szerencsére a főútnak ezen a szakaszán töredékére esett vissza. Igaz, az út minősége is tovább romlott, a közelben valószínűleg párhuzamos autópálya vette át a szerepét.
Monoton tekeréssel fogyasztottam a kilométereket, és fél ötkor már 84 km. „volt bennem”. Az eddigi csúcs. Fáradt is voltam, meg kínálta is magát egy szép erdei pihenőhely, így megálltam.
Bementem, megkérdeztem lesátorozhatok-e, majd miután megengedte a kiszolgáló, egy csöndes zugban sátrat vertem. Meg volt a vacsora is, ma rizs volt a menü, és májgombócleves. Most fogok teázni, még a pici lányomtól Londonban kapott tea tart.
Közben volt két érdeklődőm is, valahol a közelben lakhatnak, két férfi, körbecsodáltak mindent, és az egyik elsorolt pár magyar várost ahol már járt. Lekezeltünk, elmondtuk a „polák-wengry dva bratanki” imát, és elmentek. Most hét óra múlt, bevonulok a sátorba, és megnézem a következő pár napi utat, meg egy-két filmet. Wifi nincs, a mai beszélgetések elmaradnak. Fent van a Nap, de hűl a levegő, és olyan érdekes felhők gyülekeznek nyugatról! Hát, remélem nem szakad meg ez a szép május időjárás, mert azért ez erre az útra ajándék. Akárhogy is hámlottam le húsig.
Közben visszatért az előző úriember, most már a feleségét is elhozta bemutatni, és közölte, hogy reggel Ő is jön velem. Ha-ha! Meghívott egy kávéra, (lehet, hogy Ő a tulaj? Bár akkor vacsorára hívott volna) de köszönettel reggelre halasztottam a kávét. Kérdezősködtek az útról, aztán elmentek.
Most már én is felöltözök, és visszavonulok. Holnap folyt.köv.
16.éjszaka, Dobromil mellett egy autós pihenőben. 52°43’21.06” 23°09’09.07”
