Bemutatkozik: Bringás Levi

Bringás Levi Cork

Sziasztok,

Bringás Levi vagyok, Cork városából és Jani barátom arra kért, hogy számoljak én is be arról, hogy merre fordultam már elő a világban.

Nos, én a leggyakrabban a tükörben látom magam, de mások találkozhattak már velem Európa különböző részein és talán nem okozott ez számukra maradandó traumát.

Utazásaimmal kapcsolatban két nagyobb fejezete van a jelentéktelen életemnek.

Úgy 15-20kg-mal ezelőtt szégyenletesnek tartottam a fotel turizmust. Azt hívom fotelturizmusnak, mikor az ember egy fotelben ülve kitalálja, hogy hová utazzon, majd átül egy másik fotelbe (az autójában, a vonaton, a repülőn, stb.) hogy eljusson a harmadik fotelbe (a hotelben, a strandi nyugágyra (nekem az is fotel, mert csak) vagy étterem székébe, mely ugyancsak fotel kategória számomra.)

Ez időtájt olyan helyzetben éltem, hogy szinte korlátlan szabadidőm volt utazgatni, de erősen korlátozott pénzem volt bármire is.

Bringás Levi bicikli Cork
Megboldogúlt ifjúkoromban
Egyszer „pénz állt a házhoz” amit minden értelmes ember befektetett volna valami hasznos dologba. Pl. önrésznek használja egy lakás/ház vásárláshoz, vagy autóhoz, esetleg leköti bankban, hogy ott gyarapodjon, stb. ennek megfelelően építettem ebből a pénzből egy pokoli drágának számító kerékpárt. Ugyanis ez idáig a Bizományi Áruházban más értéktelen dolgoktól a helyet elfoglaló és ilyen módon „Tied, csak vidd innen” alku után hozzám kerülő ezer problémával küzdő Szovjet gyártású, de szebb napokat is megélő „kerékpárt” birtokoltam. Miután minimálisan használhatóvá tettem és a rikító narancssárgává festés után a tört angolságommal, az állapotának megfelelően „LIFE DANGEROUS”-ra kereszteltem, sokat jártam vele Érd és a Balaton, vagy Érd és Bükk, esetleg Érd és a Mecsek közötti utakon.

De az említett beruházás új távlatokat nyitott meg előttem és elkezdtem azt a fajta életmódot, ami miatt meg lettem hívva, hogy ide is firkantsak valamit. Az új kerékpárom, mely úgy lett elkészítve, hogy a biciklitolvaj biztosan a mellette lévőt válassza, de engem megbízhatóan szolgáljon a leg szélsőségesebb körülmények között is, hosszú ideig volt útitársam szerte Europában. Velem tartott még a havas latyakos utakon is, hogy eljussak a munkahelyemre, részt vettünk együtt 100km-es amatőr mountain bike versenyen és vitte a nem ritkán 50+kg-os csomagomat a csavargásaim során. Volt, hogy úgy kellett cibálnom, mert nem látszott ki a sárból a tengelye, de olyan is előfordul, hogy az Alpok egyik lejtőjén 93km/h sebességgel előztem az autókat. Akart megbüntetni vele rendőr gyorshajtásért és akar lelőni rendőr, mert nem úgy néztem ki, mint egy turista, mikor rossz bankba igyekeztem. Segített sok barátot szerezni és sokkal alaposabban kiismerni az embereket, mintha csak átsuhantam volna a tájon. Nem volnék teljesen őszinte, ha nem vallanám most gyorsan be, hogy a téli hónapokban, mikor 30-50km-es gyalogos teljesítmény túrákon töltöttem a szabadidőmet, akkor az odajutáshoz igénybe vettem a MÁV legendás komfortját, tehát nem voltam én olyan aszkéta, mint amilyennek ez eddig tűnhetett. Összességében sok csodás és még több maradandó élményt sikerült így összegyűjtenem, de az életem lassan megváltozott. Az anyagi helyzetem sokat nem javult, de az utazásra fordítható időm jelentősen szűkülni kezdett.

Egy munkahelyváltás után az is lehetetlen lett számomra, hogy a munkahelyre a napi 2x25km-es utat kerékpárral tegyem meg. Ez a fittségemre nagyobb hatással volt, mint az étvágyamra. Újra nőni kezdtem, mint gyerekkoromban, de ezúttal keresztbe. Ám ennél sokkal meghatározóbb változás a gátlástalanságom és a szégyentelenségem lett. Ráadásul megtudtam, hogy a fapados repülő másként fapados, mint 20+éve a budapesti fapados villamos volt az, tehát nem lesz szálkás a feneke annak, aki ilyennel utazik.

Ez a változás oda vetett, hogy nem törődve a szégyennek -sőt, immár nem tartottam szégyenletesnek a fotel turizmust. Egyenesen igyekszem hódolni az e fajta világjárásnak, mely megint csak új távlatokat nyitott számomra és immár az öreg kontinensen kívülre is elkerültem. Ebbe a változásba az a tény is sokat játszott közre, hogy szülővárosomat, Érdet, magam mögött hagyva, az Írországi Cork városába költöztem és ezt használom bázispontnak. Nem mintha Cork repülőteréről több helyre el lehetne jutni, mint Ferihegyről, de egyrészt pont ezért meg tudom néha győzni a feleségem, hogy autóval utazzunk, másrészt meg a Cork melletti repülőtér még mindig sokkal forgalmasabb, mint az Érdhez legközelebbi, Budaörsi.

Bringás Levi Dubai Cork
Jóllakottan
De az is új irányba terelt, hogy beláttam a repülő, még ha unalmasabb is, valamivel gyorsabb, mint a bicikli, akár Cork repülőteréről indulva, akár máshonnan….

Nagyjából e két egymástól markánsan eltérő életszakaszomból származó élményeket fogom itt megosztani, az időbeli sorrendiséget gondosan mellőzve. Amiben mégis egyezni fognak, hogy számomra mindkét módszer mögött magában az utazásban rejlik az élmény és a legtöbb utazó embertől eltekintve, nem a megérkezés örömét hajszolom. De ahová az unalmas repülő úttal jutunk el, ott is igyekszünk annyit járkálni, hogy mire visszaindulunk, semmiképpen se nézzünk ki jobban, mint az útlevél képünk.

Egy jó író úgy tud írni, hogy az olvasó szórakozik, miközben azt olvassa. Egy jó író, de nem én. Így én kívánni tudok jó szórakozást, mert az írói vénám ennél többet nem tud tenni érte, de nem bánom meg, ha esetleg elolvasod.

Jó szórakozást kívánok: Bringás Levi Cork

Lettország, Riga

Lettország, Riga. Húsvéti csavargás, 2.rész Az előző részből megtudhatod, hogy milyen a Balti tenger strandja havasesőben és jeges szélben. De itt, most Riga városról Írok Neked. A zord idő ellenére nagyon hangulatos és kimondottan szép városként mutatkozott be Riga. Lenyűgöző az Ó-város építészete melyre mély hatást gyakorolt a német nemzetiség stílusa és ezen a szocialista építészek sem tudtak sokat rontani, pedig láthatóan próbálkoztak. A belső részen, a sétáló utcákban teljesen úgy érezheti...

Lettország, Jürmala

Lettország, Jürmala. Húsvéti csavargás, 1.rész Lettországról csak annyit tudtunk, hogy kevés a magas hegy arra és hogy a fővárosa Riga, valamint sok embernek tetszik. Ezekkel az információkkal ültünk a repülőn és bíztunk benne, hogy pilóta azt is tudja, hogy pontosan hol van a reptere. A szállás le volt foglalva a belvárosban, meg volt rendelve a transzport is. Mi baj lehet? A rigai repülőtér, nem különleges. Igazából nem is emlékszem már arra, hogy hogy néz ki, de nem is azért mentünk, hogy a...

Franciaország, Párizs

Franciaország, Párizs. Valentin nap Párizsban Fejembe vettem, hogy elviszem a Zasszonyt Párizs városába Valentin napra. De aztán rájöttem, hogy már nem a régi a derekam, így inkább repülőjegyeket vettem, hogy az vigye el és szállást foglaltam. De akkor már kettőnknek, hogy én is mehessek. Aztán vártuk, hogy végre február legyen. Indulás előtt összecsomagoltunk, hogy a reggeli géphez időben odaérjünk. Majd miután ezzel végeztünk, aludni mentünk, de csak nem jött álom a szememre. Fáradt voltam...

Egyesült Arab Emirátusok, Dubai 5.

Egyesült Arab Emirátusok, Dubai – A végletek és szélsőségek sokkoló és pazar élménye (5.rész, Ismerkedés Dubai-al, és a Burj Al Arab ) Az előző részből megtudtattad, hogy miként érkeztünk Dubai-ba Taxival. Na, nem Dublinból közvetlenül! Olvasd el és megtudod, hogy honnan! De ha itt maradsz, akkor A Dubai-i élményeinkről olvashatsz. Mivel elég korán érkeztünk meg a hotelbe, a városban akartunk keresni valami olcsó, de kiadós ebédet. Így nem vacakoltunk a pihenéssel, azonnal célba vettük a...

Egyesült Arab Emirátusok, Dubai 4.

Egyesült Arab Emirátusok, Dubai – A végletek és szélsőségek sokkoló és pazar élménye (4.rész, Dubai-ba érkezés) Az előző részekből megtudhattad, hogy milyen hely Abu Dabhi. De nem bánom meg, ha ezt a részt is elolvasod! Egy újabb reggel virradt ránk. Reggeli és csomagolás után kijelentkeztünk, majd még a hotelben érdeklődtünk, hogy van-e busz, vagy vonat, amivel eljuthatunk Dubai-ba. Elnavigáltak minket a buszállomáshoz, de javasolták, hogy menjünk taxival, mert sokkal kényelmesebb és nem...

Egyesült Arab Emirátusok, Abu Dhabi 3.

Egyesült Arab Emirátusok – A végletek és szélsőségek sokkoló és pazar élménye , Sheikh Zayed (3.rész Abu Dhabi) Az előző részből megtudhattad, hogy milyen nagyszerű dolog részt venni egy sivatagi safarin. Biztosíthatlak, hogy ez a rész, másról fog szólni. Ahoz képest, hogy itt nem lehet alkoholt inni, láthatóan részegek is dolgoznak az építkezéseken Reggel kicsit csalódott voltam. Bármi történt eddig velünk, abból kiérződött a profizmus, de személytelen volt. Éreztük, hogy a pénzünkért...

Egyesült Arab Emirátusok, Abu Dhabi 2.

Egyesült Arab Emirátusok, Abu Dhabi – A végletek és szélsőségek sokkoló és pazar élménye (2.rész a sivatag) Az előző részből megtudhattad, hogy hogy kerültünk mi Abu Dhabi -ba. (Mert, hogy nem ott születtünk), Most nézzük, hogy mi történt ott velünk! Elhelyezkedve a Pazar szobában megfürödtünk volna és pihentünk volna 1-2órát, mielőtt a befizetett sivatagi jeep safari kezdődik, de a csomagunk nincsen sehol és abban van minden, ami fürdéshez kell (na jó… a víz, nem abban volt). Kezdtem...

Egyesült Arab Emirátusok, Abu Dhabi 1.

Egyesült Arab Emirátusok, Abu Dhabi – A végletek és szélsőségek sokkoló és pazar élménye (1.rész, az érkezés napja) Születésnapomra kaptam a feleségemtől a Novemberi nyaralást. Korábban sosem jártám Europán kívül. Nem is kicsit féltem, hogy meg fog ölni az unalom a repülőn, ezért az indulás előtt próbáltam keveset pihenni, hogy tudjak majd a gépen aludni. Nem tudtam és nem is unatkoztam. Sőt, már a repülőút is élmény volt. Unatkozás ellen, ezzel az ülésbe épített kütyüvel próbálkoztak...

Horvátország, Zagreb

Horvátország, Zagreb és még ami útba esett. Strandolás (2.rész, a horvát kalandok) Hová menjen a fiatal nyáron, ha nem a strandra? A történet itt folytatódik a második résszel. (Az előző rész tartalmából: A meseszép Szlovénián átbiciklizve, a táj szépsége adta az élményt, nem a kalandok sora. De most átértünk Horvátországba. Vajon változik az élmények mikéntje? Én már tudom. Ha elolvasod, Te is tudni fogod.) Naplemente A végcél mindig Rovinj város volt. Innen bármely irányba biciklivel könnyen...

Csehország, České Švýcarsko Nemzeti Park és Prága

Katasztrófa turizmus, Csehországban. Prága (2.rész, Kalandok a turista nélküli turista paradicsomban) Az előző részből megtudhattad, hogy a hetek óta leszervezett utunkat, egy az utolsó pillantban tudomásunkra jutott árvízhelyzet miatt teljesen a spontanitásra kellett bíznunk. Megtudhattad az ideutunk viszontagsáait és a szálláshelyre bukkanásunk körülményeit. Jőjjön hát a folytatás! Prága… A szállásunk nagyon kellemes volt és mivel rajtunk kívül nem volt vendég, zsúfoltnak sem volt...