Lettország, Riga. Húsvéti csavargás, 2.rész
Az előző részből megtudhatod, hogy milyen a Balti tenger strandja havasesőben és jeges szélben. De itt, most Riga városról Írok Neked.
A zord idő ellenére nagyon hangulatos és kimondottan szép városként mutatkozott be Riga. Lenyűgöző az Ó-város építészete melyre mély hatást gyakorolt a német nemzetiség stílusa és ezen a szocialista építészek sem tudtak sokat rontani, pedig láthatóan próbálkoztak. A belső részen, a sétáló utcákban teljesen úgy érezheti magát az ember, mint bárhol Nyugat-Európában, csak az árcédulák zökkentik vissza a kelet valóságába. Rövid időnk alatt csak egy grúz éttermet tudtunk kipróbálni, de abba sem lehetett belekötni. A belső építészet, a kiszolgálás, az ízek és az adagok is elismerésre méltóak, míg az árak bőven megfizethetőnek.
A második napon Riga szomszédságában lévő szabadtéri népraji múzeumot néztük meg. A szállodából kisétáltunk a villamosmegállóhoz a hidegben. Eléggé fázós volt a reggel, (iiletve, csak mi fogtuk a reggelre, mert tulajdonképen mi fáztunk, nem a reggel.) ezért is választottunk szabadtéri programot. Ha már elhoztuk a sok meleg holmit, nem volna jó beleizzadni. Persze a villamosra simán felszállhattunk volna, ha nem bámészkodjuk el az időt, hogy pontosan hányas villamos is kell nekünk. Naná, pont az zárta be az orrunk előtt az ajtaját és indult el, amelyik nekünk kellett volna, és naná, hogy 5másik villamos is jött, mire az is újra befutott, amire mi várunk. De így volt módunk szembesülni azzal, hogy nem csak a vonatokra vigyáznak, de a villamosokra is. Volt egy-egy régebbi típus, ami korábban még talán vörös csillaggal is volt díszítve, az is csillogóan tiszta volt mindenütt. A miénkké egy vadonatúj Skoda volt, ami teljesen hangtalanul suhant végig a túlsó végállomásig.
Egy lakótelepen szálltunk le és innen busszal kellett folytatni az utat. Sokat enyhült az idő, de még mindig hideg volt. Legalább 20percet vártunk, mire megjött az a busz, amivel a google szerint tovább kell mennünk, de a busz annyira teli volt, hogy azon egy gombostűnyi hely sem volt. Ennek ellenére még ketten felszálltak és ez meg is látszott a busz másik oldalán. A harmadik próbálkozó sem önként adta fel. A busz ajtaja nem tudott becsukódni miatta és a buszvezető tessékelte le, hogy tovább tudjon menni. Ebből heves veszekedés lett és meg is lett a busz rugdosva. Érdekes módon, sem a kiabálás, sem a rugdosódás nem vezetett több szabad helyhez a járművön, de a kiabálás legalább tovább marasztalta a megállóban a buszon nyomorgó embereket. A pórul járt utas még sokáig mondott valamit egy általunk ismeretlen nyelven a távozó busz irányába, majd mikor az már nem volt látható, a maradék várakozók felé mormogott valamit. Ránk is sor került. Tisztes távolságból, de egyértelműen felék mormogott valamit. Látva, hogy nem vesszük fel az értekezlet fonalát, angolra váltott a csavargók stílusába öltözött fickó és felháborodottan adta tudtunkra, hogy mindig ez van. Mire ideér a busz, nem lehet rá felszállni és őt mindig lezavarják, ha megpróbálja. Ne is álmodjanak arról, hogy valaha jegyet fog rá venni. Nehéz volt erre mit reagálni és látva a tétovaságunkat, inkább a többi utassal vitatta meg a meglátásait, akik ugyancsak elég passzívan álltak hozzá. Aztán az egyik máshová tartó busszal elutazott.
Újabb 20perc várakozás után, megint feltűnt egy olyan busz, amire mi vártunk. Erre sikerült felszállnunk. Ülőhely ugyan nem volt rajta, de sikerült úgy helyet találni, hogy sem a mi lábunkon nem állt senki és mi sem mások lábán. De csak 2megállót kellett így megtenni, aztán hirtelen kiürült a busz. Pár utas marad csak, meg a sofőr. Így mentünk tovább egy kertvároson át, míg a telefonon a google nem jelzett, hogy le kell szállnunk. innen csak párperc sétára számítottunk a szabadtéri múzeum bejáratáig. Ám ahol azt kerestük, ott nem volt bejárat. Ötletszerűen elindultunk egy irányba a kavicsokkal fedett utcán, melyet új építésű házak szegélyeztek, láthatóan jómódú emberek laktak erre. Egy fiatal nő tűnt fel egy saroknál szembe velünk, aki babakocsit tolt. Megkérdeztem, hogy beszél-e angolul, amire némi hezitálás után nem volt a válasz. De volt egy olyan érzésem, hogy értené, csak szégyenlős egy számára idegen nyelven válaszolni. Megmutattam a telefonom A múzeum nevét és kérdeztem, hogy hogy juthatunk oda. Láss csodát, megértette, de egy számomra ismeretlen nyelven válaszolt, valamint a kezével abba az irányba mutogatott, ahová a google is, ahol nem volt bejárat. Kicsit patt helyzetben éreztük magunkat, de nem illett volna más irányba menni, mint amerre mutatott. Megköszöntük és visszasétáltunk aztán kicsit tovább mentünk, hátha abba az irányba lesz valami. Lett is! Nem véletlen hívják ezt Lettországnak, még a bejárat is lett, meg-lett.
Egy fiatalokból álló csoport jött ki egy rendezettlen erdőből egy rozsdás kapun át. Meg is kérdeztem, hogy beszélnek-e angolul, amire határozott igen volt a válasz többüktől is. Meg is tudtuk, hogy azon a rozsdás kapun át bejuthatunk a múzeumba. Vidáman mondták, hogy számunkra ma ingyenes a múzeum. Útbaigazítást adtak a kapun túli területre és kellemes időtöltést kívántak. Nyilvánvaló volt, hogy az valami elfeledett hátsó bejárat, amit csak a helyiek ismernek és csak is innen a főkaput elkerülve lehet ingyen bejutni, de ezt csak amolyan virágnyelven adták a tudtunkra. Követve az ajánlásaikat hamar ott voltunk megannyi turista között. Mi is megcsodáltuk a minden féle kort és mindenféle társadalmi réteg által használt épületek hiteles mását. Mi is jól szórakoztunk a húsvéti műsorokon és mi is jól laktunk a sátras kereskedők meleg ételei által. A babakocsis hölgy kivételével mindenki beszélt angolul és olyan összetett problémát is meg lehetett velük beszélni, hogy az étel, amit választanék glutén mentes-e. De mire az ebéd lett esedékes, ki is sütött nap. Meleget ugyan nem csinált, legalábbis én másként értelmezem a meleget, de már nem volt zavaró egyhelyben ülve enni. Ebéd után még sétáltunk picit és találtunk egy kis templomot is egy fa árnyékában, majd immár a főbejáratot megtalálva, kisétáltunk a múzeumból, hogy visszamenjünk a városba. Hogy-hogy nem pont ott értünk ki az útra, ahol reggel a busz hirtelen kiürült. De az is kiderült, hogy akik a városfelé várnak a buszra, azok akkor sem fognak mind felférni, még ha üres busz jön semm. Gondoltuk azt a két megállót le is sétálhatjuk. Alig 15perc alatt ott is voltunk a villamos megállóban és e-miatt a távolság miatt vártunk reggel 40percet a buszra. Köszi Google, nem is vagy a barátom!!!
Még sétáltunk egyet Riga belvárosában is, ami megint lenyűgözött minket. Az emberek céltudatosan rohannak valamerre, de ha megállítjuk őket, akkor segítőkészek és kedvesek. Majdnem mindenki kész angolnyelven válaszolni és nem találtunk olyan embert, aki nem értette a nyelvet. Viszont találtunk egy kiállító termet, ami ugyan zárva volt addigra, de a kirakatából az derült ki, hogy a magyar 1956-os eseményekről szól a kiállítás oda-bent. Sajnos ezt nem volt már módunk megnézni, mert másnap reggel már csak a reptérre volt időnk eljutni.
Lettország nagyon jó benyomást keltett bennünk, de megfogadtuk, hogy csak nyáron jövünk vissza, ha visszajövünk. A március és az Április, az ott még tél és a tél nagyon hideg tél. Az viszont nyilvánvaló volt számunkra, hogy kellemes időben Riga egy turista paradicsom azok számára is, akik kis költségvetésből pihennének.