Wat Intharawihan templom. Bangkok, Thaiföld.

Home » Wat Intharawihan templom. Bangkok, Thaiföld.

Loading

Wat Intharawihan templom Bangkokban a Chao Phraya folyó közelében található nagy buddhista templomkomplexum, mely elsősorban a kelet felé néző, 32 méter magas és 10 méter széles buddha ábrázolásáról ismert. 


A derűs kinézetű Buddha-kép építése 1867-ben, IV. Rama király, azaz Mongkut uralkodásának ideje alatt kezdődött és hatvan év múlva, 1927-ben készült el. 

A templom akkori apátja, 1871-ben, a kép építése közben, a kép lába előtt halt meg. Emlékére a templom bejárata előtt állították fel aranyozott mellszobrát.

1928. március 4-6 között három napos ünnepséget tartottak a megnyitó alkalmából.

A buddha ábrázolás kezében olyan alamizsna tálat tart, amilyet manapság is használnak a szerzetesek, amikor reggelente adomány gyűjtő körútra indulnak. 

A Wat Intharawihan templom eredetije a késő Ayutthaya-korszakban épült egy kínai növénykert közelében. A neve akkoriban Wat Rai Phrik volt, építtetője ismeretlen. Később a nevét megváltoztatták Wat Bang Khun Phrom Nok-ra, mivel a földterületet a Vientiane-ból, (mai Laosz fővárosa), idetelepült lakosok házai foglalták el. Vajiravudh, VI. Rama király uralkodása idején még papot is hoztak Vientiane-ból, aki a templom apátja lett.

Az évtizedek alatt folyamatosan építették. 


A Sri Lanka-i kormány Buddha ereklyét adományozott a thaiföldi buddhistáknak, amelyet a szobor fején lévő csomóba, un. ushnisha-ba helyeztek. 

Ez alkalomból, 1978-ban, Maha Vajiralongkorn koronaherceg, (napjainkban X. Rama király), tartott szertartást a szent ereklye tárolására. 

1982-ben, a Rattanakosin-korszak 200 éves évfordulója alkalmából az egész testet beborították, összesen 24 ezer darab Olaszországból importált aranyozott mozaikkal. 

A Buddha-kép mögötti szentélyben, ahová lépcsőn lehet feljutni, helyezték el Buddha láb lenyomatának márványból készült másolatát

 A szentély mögött található egy kis temető temetkezési urnákkal.

2000. március 22-én Bhumibol Adulyadej, azaz IX. Rama király királyi kolostori rangra emelte, még az év június 22-én megkapta a Wat Intharawihan Királyi Kolostor nevet. Jelenleg ez Bangkok legmagasabb álló Buddha-képe.

A Wat Intharawihan nem összetévesztendő a Wat Intharam nevű templommal, amely egy alacsonyabb besorolású királyi templom. Ez utóbbit Taksin király és családja királyi krematóriumának használták. Található itt néhány sztúpa, melyek egyike Taksin király hamvait tartalmazza.

  Leslie Grand, valamint a Bussadee Thai szorgos kis csapata mind programok szervezésében, – melyhez nem kérünk előleget, – mind ingyenes tanácsadásban áll az érdeklődők rendelkezésére. 

    Bővebb információ a Thaiföldi programok szervezése nevű Facebook csoportban.

Email: bussadeethai@gmail.com

Utazás 7 személyes SUV-val.

Kedvcsinálónak ajánljuk az Evisa L. Dosa YouTube csatornát.