Skandináv kerékpártúra, 50. nap. Finnország, Rovaniemi. 2011. június 27.
Június 27. hétfő, 50. napja vagyok úton.
Szóval eldőlt: a Mikulás tényleg létezik. Pár órája fogtam vele kezet, és beszélgettünk egy pár percet. Nekem is 58 évet meg kellett érnem, hogy a mindig ott motoszkáló kétely elmúljon, és a saját szememmel győződhessek meg a Télapó létezéséről.
De még nem tartunk ott. Reggel korán, hét után már felkeltem, elég mozgalmas és zajos éjszaka volt. Más az élet egy kempingben, mint egy erdei pihenőben egyedül. Hűvös is volt, és a derekam sem kifejezetten értékelte a matrac nélküli hideg derékaljat. Megreggeliztem, virslit főztem, majd a belvárosba indultam immáron a harmadik matracomat megvenni. Az első üzlet a CitySport volt, kellőképpen el is riasztott, az árak 60 €u-nál kezdődtek, de egy jobb fekvőhely 160 volt. Na, gyorsan tovább, a Revontuliban volt Intersport, próbáljuk meg azt. Hát olyan felfújható igazi vastag matrac itt sem volt, hanem ezek a túramatracok, ami belül porózus polifoam, és erre lehet még levegőt ráfújni. A vastagsága csak 2,5 cm, de állítólag jól szigetel. Na, most az árak itt is 40-120 €u közt mozogtak, egyet sikerült találni, ami le volt épp értékelve 20 €u-ra, erre szavaztam. Többet nem is tudtam volna adni érte, és ha ebben nincs levegő, akkor is egy matrac, és remélhetőleg szigetel.
Vettem vacsorát, meg a tegnapi tésztára reszelt sajtot, az lesz a mai ebéd. Eléggé eltelt a válogatással az idő, délután 3-ig kell elhagynom a kempinget, és még egy nagy pakolás is vár, tehát indultam, vissza. Ebédfőzés, közben lezuhanyoztam búcsúzóul, egy nagy pakolás, és háromkor elköszöntem a kempingtől. Indultam a Télapóhoz. Csak reméltem, hogy így nyáron is rendel.
8,5 km.re van a várostól a Santa Claus Village, a Mikulás-falu. Ez alatt a nyolc km alatt egy dombra kellett felkapaszkodni, tehát edzésben maradtam, mert 1-2 km-t toltam a fogatot. Közben elhaladtam a közelebb levő Santapark mellett, egy nemrég Disneyland stílusúra átalakított földalatti vidámpark, ami nyitva volt, (megnéztem, amúgy 20 €u a beugró), de meglehetősen gyér volt az érdeklődés, egy fia látogatót nem láttam, a hatalmas parkolóban is csak egy kocsit.
Onnan 2 km-re volt, amiért mentem, a tényleges Északi-sarkkör, és a falu. Hát egy mesevilágba csöppen a látogató, de sajnos itt is minden a pénz jegyében történik, és látható. Farönkökből épült meseszerű kastélyok, kis paloták, persze mindegyikben ajándékbolt, vendéglő, butik, és Free Shop, és itt működik a híres postahivatal is. A „Főtéren” fut keresztül egy fehér márványcsík, fölötte egy kivilágított kábel, ez a sarkkör vonala.
Sok-sok fénykép, filmeztem is, tényleg minden mesebeli volt, csak nekem hagyott egy kis mellékízt a számban ez a kifejezett üzletiesség. Persze, mi nem az már a mai világban! Be lehetett menni a legnagyobb palotába, ahol a Télapó lakik. Az alap itt is az ajándékboltok tömkelege volt, de volt egy ajtó ami „Őhozzá” vezetett. Ennek az ajtaján már sok nyelven ott volt a figyelmeztetés, hogy sem fényképezni, sem filmezni nem szabad. Ezt manónak öltözött segédek szóban is megerősítették, látva kezemben a hozzávalókat.
A kastély belülről egy sötét útvesztő, egy Vidámparki Elvarázsolt-kastélynak tűnt. Az értelmét nem nagyon láttam a díszletnek, nem jóságot, fényt és szeretet sugárzott, mint gondolná az ember, inkább volt sötét és sejtelmes, szerintem kisgyereknek egyenesen félelmetes. Na, mindegy, Ő tudja, hol szeret élni.
És eljutottunk a fogadószobához, ahol 4-5 család állt, és várta a sorát, hogy szólítsák. Az ajtó fölötti LCD tévén közvetítették a fogadást, és maga a kép, ami egy digitális képrögzítő képe volt, és a benti villanások adták a megoldást a nagy tilalomra, készül itt fénykép, de csak a kis manók készíthetnek. Amit aztán megvehetsz. Én is sorra kerültem, egy manó bevezetett, és ott ült Joulupukki személyesen, nagy fehér szakállal, piros ruhában, és kezet nyújtott. Kérdezte honnan érkeztem, és hellyel kínált maga mellett. Érdeklődött az utam felől, merre jártam eddig, merre megyek még, hány kilométert tettem meg, és mennyi lesz a teljes út. Kérdezte, hogy egyedül csinálom-e, és hogy nem rossz-e ilyen sokáig egyedül az otthontól. Így jól eldumcsiztunk, közben villogtak a vakuk, készült a sok kép és videó, csak egy valamit felejtett el megkérdezni, hogy mit hozzon december hatodikára. Nekem is kiment a fejemből a lista, mégiscsak lámpalázas voltam. Aztán megint kezet nyújtott, jó utat és sok szerencsét kívánt, (talán ez is valami) illetve tört magyarsággal megköszönte a látogatást, és a manók kivezettek. Egy vágószobába, ahol megmutatták a készült képeket és a videót, és megmondták a hozzá tartozó árakat. Elég, ha csak annyit mondok, hogy a legolcsóbb, egy db. kép 25 €u volt. A sorozat, és hozzá a videó már három számjegyből állt. Na, ebből futja az ajándékokra neki!Az élmény, a találkozás megvolt, kifelé azért még magamban felsoroltam, hogy szeretteimnek mit kívánok, hátha a hely szelleme hat, és így is csak eljutnak hozzá a kívánságok.
Legalább akkora élmény volt, mint a Télapó, a kastély oldalánál levő autentikus kis lapp skanzen. A sátraikkal, a szánokkal, a sátrakban a hétköznapi életük relikviáikkal.
Még egy pár fotó a sarkkörről, és indultam vissza. Most, itt Rovaniemi város határánál, de közel a bevásárlóközpontokhoz álltam le, egy folyóparti kis parkban, szépen nyírt gyepen, négy fenyőfa közt remélem, egy-két napot tudok maradni, most jön a pihenő a Narvikba vezető 600 nehéz km. előtt.
Nyolc óra van, felrakom a naplót és a fényképeket, vacsora, és filmnézés közben levizsgáztatom az új matracot. Holnap eseménytelenebb, és rövidebb leszek.
50. éjszaka, Finnország, Rovaniemi egyik parkjában, vadkemping. 66°30’14.34” 25°44’37.15”
