Skandináv kerékpártúra 11. nap, Lengyelország, Sokolów Malopolski 2011. május 19.
Május 19. csütörtök, az út 11. napja.
Reggel 7 órakor a szokásos ébredés, óra nélkül. Érdekes hogy pár nap alatt mennyire, szinte percre pontosan beáll az ember életében egy menetrend. Reggeli, gyógyszerek, és a „tápszer”. Még nem is írtam, de az előkészületek közben kapcsolatba léptem a Flavon koncentrátumokat gyártó céggel, hogy nem támogatnák-e meg az utamat egy pár üveg lekvárral. Ez itt nem a reklám helye, de saját jó tapasztalataim vannak a szerrel kapcsolatban. Mi igaz, mi nem, de egy kanálka napi elfogyasztása állítólag egyenértékű napi 3-4 kg gyümölcs-zöldség megevésével. Ami itt kint, valljuk be, nincs az étrendemben. Tehát én nagy fontosságot tulajdonítok a reggeli 1 kiskanálnak, és mivel a cég 2 kartonnal, nyolc üveggel küldött, ez az egész út tervezett időszakát átfedi.
Na, ezek után csomagolás közben jött a gazda, megkérdezte hogy telt az éjszaka, és mondván hogy Ő most inni megy, megint hívott hogy tartsak vele, az a pár deci vodka egész nap magától fogja hajtani a biciklit. Hát, nem győzött meg, így elköszöntünk, és ki-ki ment a maga útján. Én kezdetnek rögtön neki a kilométeres emelkedőnek. Csak nem akartak fogyni.
A délelőtt így telt, illetve egy boltban szakítottam meg az utat, ebédre löncshús, reggelire májkrém, és a szokásos víz, igaz most meggyízű! A bolt egy vendéglővel volt egybeépítve. Ötletes módon egy szerintem LI-2 típusú, az épületbe beépített repülőgép volt maga az étterem, a kisbolt pedig a jobb szárny alatt/mögött húzódott.
Délután fél 2 körül értem el Rzeszowot. A bejáratnál, egy emelkedőn (!) útépítés volt, szűk egy sávra lezárva az út, amin felváltva engedték át a különböző irányból érkező rengeteg kocsit, kamiont. Hihetetlen dugó volt, járda, kitérő nem volt, ebben a közegben kellett tolva felkapaszkodnom kb. 300 métert, fél lábbal a forró, friss aszfaltban, a hátam mögött a kerülni képtelen kamionokkal. Úriemberek voltak, nem dudáltak. Fényképezni, filmezni, de még megállni is, eszembe sem juthatott, a külvárosban sikerült elcsattintanom egyet, emlékül, hogy ide is megérkeztem.
Ha már az utak. Hát eddig két főutat használtam, a 9-t, és most a 19-et. De az eddigiek alapján azt kell mondanom, hogy még a hazaiaknál is rosszabb állapotban vannak. Ami azért nagy szó! Biztos vannak a főváros körül jobbak, de ezek kritikán aluliak, pedig E besorolásúak. Belefutottam például egy „útjavításba”, úgy is mondhatnánk kátyúzásba. Ez abból állt, hogy lépésben ment egy autó, két munkás forró bitument fecskendezett a gödörbe, beledobott pár lapát apró zúzalékkövet, és majd aki erre jár, letapossa magának. Vagy felveri. Az utóbbi történt, vagy 6 km-en keresztül „golyózáporban” tekertem, a mellettem elhaladó kocsik vágták ki a zúzalékot. Természetesen az én gumijaim is ragadtak a bitumentől, csapták föl a hátamra, a napelem borítva volt apró kövekkel. Kabaré volt.
Rzeszowban, a városban is hatalmas forgalom, forróság, türelmetlenség. Sikerült egy hűvös parkba lehúzódnom, megebédeltem, volt wifi, írtam haza, felraktam az előző napi útleírást. Képeket most sem, mert az hosszadalmasabb, azt majd egy nyugodt helyről. Egy rövid pihenő után indultam tovább, mivel sem a neten nem találtam campinget, sem a navigáció nem tudott róla, sem pedig az az egy-két helybeli, akit megkérdeztem.
Kifelé is délutáni csúcs, de legalább sima terepen. Szélcsend volt, haladtam. Egyedül a hőség zavaró, a jobb kezem feje úgy néz ki, mintha leforráztam volna, már a lehámlott bőr alatti friss bőr is felhólyagzott. Aztán eszembe jutott, hogy, ha már otthon nem volt annyi eszem, hogy vegyek biciklis-kesztyűt, felhúzom a hideg ellen hozott vastag téli kesztyűmet. Csak a jobb kezemre, mert az van szörnyű állapotban. Rendkívül hülyén nézhetek ki, de itt viszonylag kevés az ismerős… A kesztyű amúgy kettős hasznosítású, mert éjjel meg abban alszom a 6-7 fokban. A nagyváros után aztán jöttek azért meglepetések, és szépségek is. Meglepett egy hirtelen felbukkanó fogadó, (Zajazd-fogadó) főleg a nevével. Valamennyire azért csak szeretnek még minket.
4 óra körül befordultam egy benzinkútra, muszáj volt egy kicsit hűsölnöm, wc, mosdás, stb. Vettem ásványvizet, rengeteget iszom, illetve vettem az esti főzéshez csapvizet. Gondoltam a zuhanyra is, de 5 zlotyi volt, (a napi kajapénzem) meg 10 perc múlva úgyis csurom víz lettem volna. (voltam is).
Egy körforgalomban megint egy gyönyörű kis faház, de utána újra egy kapaszkodó, és bár enyhébb, de hosszú. Mikor nem volt a közelben senki, hangosan elüvöltöttem magam, hogy: alföldet akarooooook!!! Mindenesetre hullámvasútra nem ülök az elkövetkező ötven évben. Mert bár a nagy hegyek elfogytak, de ne adj’ Isten hogy legyen egy 10km-es sima szakasz. Vagy emelkedik, vagy lejt.
Egy ilyen lejtés után fél 6-kor falu, az első házak egyike egy pizzéria, mellette levágott legelő, fák, itt az éjszakai szálláshely! Bekanyarodtam, a háznál dolgozó férfitől megkérdeztem letáborozhatok-e, Ő mondta, hogy nem ő a gazda, de csak nyugodtan. Vacsorafőzés közben hirtelen beborult, feltámadt a szél, úgy nézett ki vihar lesz. Bár lehet, hogy a közelben volt is.
Fogtam gyenge wifi jeleket, de egy sem volt használható. Azután megvilágosultam! Eddigi utamon próbálgattam a drága pénzen vett wifi-vadász készletemet, ami otthon elég jó hatásfokkal működött. Itt, eddig nem nagyon. És most beugrott, hogy otthon a telepítő CD-ről telepítettem a drivert, közben a munkahelyemen indulás előtt összetörték a kis netbookomat, winchestert kellett benne cserélni, és persze minden rajtalevő mellett a driver is ugrott. A telepítő CD meg otthon.
Bementem a pizzériába, megkérdeztem van-e internet, ill. wifi. Mindkettő volt, a fiatal pultos fiú készségesen megadta a jelszót is. Beültem, felléptem, volt internet. Itt rákerestem a cégre, akitől a wifi vadászt vettem, megtaláltam a TP-link driverére való hivatkozást, letöltöttem, telepítettem, és ím, működik! (Hiába, az emberi leleményesség határtalan!)
Skype-n gyönyörű minőségben elértem kedvesemet, egy mindkettőnknek léleknyugtató beszélgetés volt. Közben bejött egy szőke, lófarkas fickó, közölte, hogy Ő a tulaj. Beszélgettünk keveset, mondta, hogy 12 évig pizzát sütött Olaszországban, innen az üzlet ötlete. Elmondtam terveimet, tetszett neki, és meghívott egy pizzára. Mondtam, hogy vacsora után vagyok, csak egy kicsit kérek, hát a fia, a pultos hozott egy bőven megpakolt malomkereket, finom szószokkal, forró teával. Kitettek magukért. Jó zárása volt egy nehéz, de az előzőnél más hangulatú napnak. Az ilyen napok azért kilendítik az embert a mélypontokról. Mire visszajöttem a sátorhoz, 10 óra elmúlt, hulla fáradt vagyok, a mai film elmarad, most már alvás. Holnap tovább: Lublin 134 km. Remélem két nap.
11. éjszaka, Sokolów Malopolski mellett, egy pizzéria árnyékában. 50°12’34.75” 22°06’20.63”
