Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 17. rész. Berufjordhur.

Home » Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 17. rész. Berufjordhur.

 451 ember olvasta mar el ezt az írást

Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 17. rész. Berufjordhur előtt. Július 6. szombat.

Az előző részben igen közel álltam, hogy mindennek vége legyen. De….. minden jó, ha a vége jó.

17. nap, július 6. szombat

Így lett reggel, és semmi nem változott. Tudtam, hogy sokáig már sem a sátor, sem én nem bírom, 6-7 óra lehetett, mikor lépni kellett. Felkínlódtam magamra a vízálló szerelést, (minek, az is csurom víz volt) és elkezdtem összecsomagolni. Menni kellett! Persze az orkánban az is kínszenvedés volt, ahogy kézbevettem a műanyagzsákot, ami a hálózsákot, matracot, sátrat védi normál esetben a biciklin, a szél úgy kapta ki a kezemből, hogy csak egy pillanatra láttam még, aztán eltűnt a szürke függönyben, pontosabban a mögötte levő szakadékban. Ott, amihez éjszaka az orkán erejétől jó ötven méterrel közelebb sodródtam. Rögzítő sziklástól, sátrastól, mindenestől. Annyival távolodtam a lekötött biciklitől. Sajnos a zsákban benne volt a sátor táskája is, a zsinórzat, és 3 tartalék cövek.

Végül, – bár nem tudom hogy, mivel még a lábon maradás is nehéznek bizonyult – sikerült, felküzdöttem magam az útra, és elindultam. A szél, az hátszél volt, de olyan, hogy ahogy felengedtem a féket, az egyenes, sima úton, pillanatok alatt negyvennel mentem, fékezni kellett. Néha pedig hirtelen szeszéllyel oldalasra váltott, akkor pedig söpörni akart le az útról. És beállni valahová, védelmet találni ellene nem lehetett, csak sodródni vele. Ha ritkán jött valami, rögtön megálltam, mert életveszélyes volt bármivel is menetből találkozni. Ez így ment jó két-három órán keresztül, nagyon sokat álltam, mikor az volt a legésszerűbb, ha lecövekelek szétrakott lábbal, és megpróbálok állva maradni, amíg elmegy az aktuális roham. Egyszer, szégyen, nem szégyen, a szél volt az erősebb, lefektetett biciklistől, akkor az volt a legjobb, hogy fekve maradok, amíg 4-5 perc múlva nem csendesedett.

10 körül találtam két egymás melletti tanyát, ahol kiadó szobát hirdettek, tudtam, hogy meg kell állnom valahol, megszárítkozni, mert még egy éjszaka, egyetlen száraz darab nélkül… Hát nem túl jó ötlet. Az elsőben 8000 Kr-t, kb. 15 ezer Ft-ot kértek egy éjszakára, ez persze kiesett. Maga a szállásnézés körülményei is érdekesek voltak, és talán jellemzők az itteni mentalitásra, amit már párszor próbáltam értelmezni, és megmagyarázni. Szóval, szétázva, tomboló szélben és szakadó esőben becsöngettem oda, ahol kínálták a szállást. Hosszabb idő múlva kinyílt az ajtó, tíz centis résre, és egy bizalmatlan hölgy mért fel a résen. Elmagyaráztam, de szerintem látta is, hogy milyen állapotban vagyok, mi történt velem. Válasz semmi. Kérdeztem az árat, két szóban megmondta. Megkérdeztem, hogy az állapotomra, meg a körülményekre való tekintettel nem lehetne-e valami alacsonyabb összegbe megegyeznünk, egy szavas nem volt a válasz, és az ajtó becsapódott. Csak vágyakozva gondolhattam a jó meleg recepciós helyiségre, ami ugye arra szolgál, hogy a vendégfogadás kezdeti lépéseit lebonyolítsuk, és ahova a mostoha körülmények ellenére még csak egy ötperces bebocsájtást sem nyertem. Mindenesetre az én elgondolásaim szerint szokatlan vendéglátás volt.

A másodikban 3900-at kértek volna, de csoportot vártak, nem volt szabad hely. A következő település, ahol kemping lehetséges, Djúpivogúr, még 75 km volt. Akkor gyerünk, de tudtam, hogy ezt az éjszakát nem vizes sátorban töltöm. Haladtam a viharos széllel, kétszer árokba kényszerített, szerencsére, nagy kínlódással, de sikerült saját erőből kijönni, és persze minden pillanat kétkezesen kormánymarkolós volt, egy pillanatnyi figyelem kimaradás nem lehetett. Az út 14 km-en keresztül közvetlen az óceán partján vezetett. Az ég néha már kitisztult, a következő pillanatban szakadt az eső, (ennyi szivárványt életemben nem láttam) de az óceán 5-6 méteres hullámokkal tombolt. A szakasz elején hatalmas tábla hívta fel a figyelmet a szél durva húzásaira, tehát ez egész évben érvényes lehet. Néha, mikor fél oldalról kaptam a szelet, szinte 45 fokos szögben ellen kellett dőlnöm, mint a motorversenyzők a kanyarban. Ha akkor hirtelen megállt a szél… (Ebből volt az egyik árokba szaladásom, pedig végig az út közepén haladtam, ha meg jött valami, megálltam.)

Szóval szórakoztató egy szakasz, minden erre járni szándékozó bringás barátomat csak a legnagyobb óvatosságra tudom inteni, és arra, hogy ha Höfn felöl jön, számítson arra, hogy egy jó 60 km-en belül nem fog tudni leállni. Én is csak jöttem, a végén az út elhagyta az óceánt, és egy vékonyka hordalékgáttal lezárt belső tavat került meg meglehetősen hepehupás úton.

Ez a tó, (jó Fertő-tó nagyságú) egy igazi madárparadicsom. Százával, ezrével a hattyúk, rengeteg féle kacsa, most tanítják repülni a kicsinyeiket, a hattyúk még csak óva terelgetik a kis (liba nagyságú) szürke pelyhes fiókákat. Szép időben, jó körülmények közt egy csodálatos kirándulóhely lehet, (bár természetvédelmi terület) és kimeríthetetlen fotótéma! Így értem el a Djúpivogurba vezető út elágazásához.

A szokásos, part menti kisváros (?), 30-40 egyszintes kis házzal, meg a szükséges infrastrukturális létesítményekkel, bolt, templom, posta, orvos, stb. És nem csak ebben egyformák ezek a kis települések, (nekem olyan furcsa még kisvárosnak is nevezni) hanem a hihetetlen csöndjükkel, nyugalmukkal. Most is bekarikáztam úgy, hogy emberrel nem találkoztam. Igaz, szombat van, igaz, későn kelők, de félelmetes az, hogy teljesen úgy néz ki, mintha evakuálták volna az egészet. Szinte fellélegeztem, mikor egyszer csak felbőgött egy motor, és elindult a menetrendszerinti busz Vikbe. Igaz, talán 2 utassal.

Nézelődtem, aztán eljöttem. Indulás után nem sokkal néztem egy nagyot. Közvetlen az út mellé sátorozott le valaki, még vélhetőleg benne pihent, és a szállító járműve egy háromkerekű, tolható zárt gyermekszállító kocsi volt. Bicikli sehol, a sátor kicsi, abba nem fért volna, tehát valószínűleg Ő gyalog kerüli meg a szigetországot.

Öt körül kicsit már lankadtam, 75 km volt bennem, mikor egy gyönyörű, havas hegyekkel körülvett napsütötte folyóvölgy hídja előtt egy tábla, Gasthouse. Hirtelen ötlettel letámasztottam a bringát, és gyalog indultam a magaslaton fekvő takaros fehér kis ház felé. Akkor előzött le kocsival a fiatal, kedves gazdasszony, akivel megalkudtunk 3900 kr-ban, ágyneművel, zuhannyal, egy külön kis szoba, a csodás völgyre néző ablakkal. Ebben még azt is bevállalta, hogy mindenemet (!) kimos, és szárítógéppel megszárít. Erre, bármennyire is nem volt ilyen kiadás betervezve, most szükség volt!

Ragyogóan kisütött a nap, felállítottam a sátrat, fél óra alatt minden megszáradt, ment a mosógép a cuccaimal, töltődtek az akkumulátorok, tehát ez a tragikus végkifejletet magában hordozó nap, végül is remekül végződött. Vettem egy nagy forró vizes fürdőt, talán nem fáztam meg. Közben jött a gazdasszony, (aki a párjával él itt) hogy kész a vacsora. Én előtte már a szobában benyomtam a saját szerény kis hidegemet, és szabadkoztam, hogy azzal már igazán nem szeretném megterhelni a számlámat. De nevetve mondta, hogy semmi számla, ha szeretem a sültbárányt, tartsak velük. Szerettem! Pazar volt! Sült báránykaraj és comb, egybesülve krumplival, szolidan fűszerezve, párolt zöldborsóval, dzsemmel, és barnaszósszal. Csak egy egyszerű vacsora, ami akkor is az lett volna, ha én nem jövök. De hogy ez nekem ott, akkor mit jelentett, biztos nem is sejtették. És ez még jobban kiemeli a reggeli vendéglátásom érthetetlenségét. Talán csak annyi, hogy különbözőek vagyunk? Kicsit elbeszélgettünk, elmesélték, hogy városban dolgozott a hölgy, és egyszer csak rájött, hogy megunta. Elhatározták, hogy valami szép helyre költöznek, és nem fognak dolgozni, hanem csak vendéglátással foglalkoznak, nagyon kicsiben. És némi keresgélés után megtalálták ezt a helyet. Mit mondjak? Jobban nem is választhattak volna. Azóta boldogan élnek, míg… Ilyen egyszerű ez kérem! Persze ezt a mind a hölgy mesélte el, azt hiszem Ő volt a Főnök a kapcsolatban. A férfinak csak kétszer hallottam a hangját. Mindkettő köszönés volt. Szép volt ez a nap! Reggel valószínű nem kelek korán.