Magyarország/Ausztria, Fertő tó 2.

Home » Magyarország/Ausztria, Fertő tó 2.

 534 ember olvasta mar el ezt az írást

Magyarország/Ausztria, Fertő tó, – Próba biciklitúra, 2. rész

Az előző részből megtudhattad, hogy kerültünk Sopronba és miként készültem rá életem első teljesítmény túrájára. Most meg…

Reggelizéskor tudtuk meg a fő program, a Fertő tó kerülő teljesítmény túra részleteit.

Fél óránként indítanak csapatokat a résztvevőkkel, mert a határig a főúton fogunk haladni és ezt rendőrmotoros felvezetéssel tesszük. Azt is megtudtuk, hogy rendszeres ellenőrző pontokat állítottak fel, a Fertő tó körül, mert ez egy nagyon nehéz túra. Ezeken a helyeken van orvosi és műszaki segítség is, ha kell. Valakit ezen pontok között érne baj, akkor a többiek oda küldhetik hozzá a segítséget, de ezek elég közel vannak egymáshoz, hogy el is lehessen oda tolnia biciklit. 8 óra áll rendelkezésre, hogy körbe biciklizzük a tavat. Akinek ez nem sikerül, azokat a 8órával utánunk induló pótkocsis busz veszi fel és hozza vissza a táborba. Csendben hallgatva nem nagyon értettem semmit, mert én tegnap ezt az utat 6óra alatt tudtam le, kényelmes tempóban és semmi veszélyt nem érzetem. Miután beálltunk az egyik csapathoz gyülekezni, ennek hangot is adtam. Ott tudtam meg, hogy a legtöbb teljesítmény túrázónak ez nem kihívás, sőt. Viszont sokan jönnek teljesen felkészületlenül és nem ritkán szokott teljesen megtelni a busz a végén. Itt tudtam meg azt is, hogy sokan az idővel versenyeznek és a túrán és 3 leggyorsabban teljesítő valami jutalmat is szokott kapni, de a dobogóra kerülni nem sok esélye van annak, aki nem élvonalbeli versenybiciklivel vág neki és a napi edzéseken nem teszi meg a túrához hasonló távot. Kiosztották az igazoló füzeteket, amiket le kellett pecsételtetni a megadott helyeken és elindultunk a rendőrök után. Igen, ezúttal nem rendőrök jöttek utánunk és meg sem akartak állítani. A nagypapa panaszkodott a tempó miatt, de becsülettel tartotta a ritmust. A határ után viszont, mikor lekanyarodtunk egy kis forgalmú bicikliseknek is szánt útra, elköszönt. Jön majd utánunk a saját tempójában, mi menjünk a mi tempónkban. Majd este találkozunk.  Talált magának tempó társat két hölgy személyében így nem ellenkeztem én sem, hogy magára hagyjam. De mi, többiek is eléggé széthúztunk az első néhány kilóméteren. 2pajtásommal egy 8-10fős társaságban találtuk meg a tempót, amit tartani tudunk a borús időben, bár ebben sokat segített, hogy szél a hátunkat fújta.  Nem is volt gond a csoportban sokáig, de egyre inkább tűnt úgy, hogy bizony én leszek a gyenge láncszem. Én voltam csak moutain bike-al és akkor még nem tudtam, hogy ez a fajta bicikli tud gurulni nem bütykös gumin is és a sima aszfalt gumik sokkal könnyedebb haladást tesznek lehetővé. Míg a többiek, a vékony kerékű országúti biciklikkel, könnyedén tartották a közel 30km/h –s tempót, nekem ez egyre nagyobb erőfeszítést jelentett, még a hátszélben is.

Fert%C5%91t%C3%B3

Aztán mi lassan fordultunk, de a szél nem. Néhányan leszakadtunk a csoporttól és sokkal lassabban, 20 alatti tempóban mentünk tovább. Egy nagyobb állomásnál még beértük őket, de ők akkor indultak onnan tovább, mikor mi érkeztünk. Ez az állomás pont ott volt, ahol tegnap is valami fesztivál volt, most meg nem csak fesztivál, hanem minket is ünnepelve vendégül láttak. Minden érkező biciklist taps fogadott és meleg tea, kávé, üdítő, süti, keksz és gyümölcsök. Megint itt sikerült jól lakni, de most nem várta meg az indulást a zápor. Egy sátor alatt vártuk ki a végét Az eső elállt ugyan, de a szél tovább erősödött, mikor a tovább indulás mellett döntöttünk. Éppen indultunk volna, mikor egy magyar TV stáb tett fel pár kérdést a kamera előtt a pajtásomnak és nekem. Aztán csomagoltak ők is, hogy induljanak a következő pecsételő helyre, ami már Magyarországon lesz. Mondtam a pajtásomnak, hogy kemény szakasz előtt állunk, mert innen semmi szélárnyék nem lesz az Eszterházi kastélyig és szelet az arcunkba fogjuk kapni. Erre támadt neki egy ötlete. Megkérdezte a TV-seket, hogy nem-e szeretnének olyan felvételt, hogy a biciklisek követik a kamerát közelről hosszú perceken át. Persze, hogy szerettek volna. Nyitva hagyták a furgon ajtaját, onnan vettek kettőnket, ahogy centikre követjük a furgont. Bő 10km-en keresztül tudtunk így könnyedén menni 30+km/h-val. Aztán a bicikliút és az országút eltávolodott egymástól és nekünk a következő pecsételő helyhez muszáj volt a bicikliúton menni élvezve a szembe szelet. Ez utóbbi annyira nem sikerült. Volt ugyan szembe szél és az elég erős is volt, de mi valahogy nem élveztük. Elég fárasztó volt a keleti szakasz, de végre odaértünk Az Eszterházi kastély udvarára. Mások elidőztek a kastélynál, de a romló időjárás miatt, mi jobbnak láttuk, ha tovább megyünk. Balfnál már látszott, nem ússzuk meg eső mentesen. Balf után el is kapott minket a következő eső, ami Sopronban már dörgéssekkel és villámlásokkal tombolt. Az utolsó métereket olyan szembeszélben kellett megtenni, hogy nemegyszer visszatolt a vihar. Hiába álltunk teljes erőből és teljes testujjal a pedálba, nem bírtunk előre menni. Mindannyiunkat fel is borított a vihar néhányszor. Ez az esős és szeles idő, ki is tartott egész éjjel, majd reggel is. Így sátrazok között most nem volt olyan irigylésre méltó a hangulat, mint a korábbi estéken.

Fet%C5%91d

Kicsit több, mint 5,5óra alatt jártuk körbe a Fertő tó keröletét, de a dobósoknak 4óra sem kellett hozzá. A nagypapa és a hölgyek is megcsinálták a teljes távot 7óra alatt. Viszont az, hogy megtellett a túra napló a pecsétekkel, igazolás lett számomra, hogy részt vehetek a Kossuth emléktúrán alig egy évvel később. Én pedig ennek nagyon örültem.

Az esős idő miatt nagyobb túrákat már nem tettünk. Viszont hazafelé, már nem vonattal mentünk, hanem biciklivel és végig napos időben. Csorna és Győr között, nem volt teljesen gondtalan út az erős forgalom miatt. De Győr után, már nem volt ilyen veszélyes.  Pedig magam inkább tartottam az 1-es út forgalmától. Komáromban a nagypapa elköszönt, mert ő Óbuda felé ment tovább, mi meg Tata, Tatabánya érintésével Érdre. Sok helyre eljutottam biciklivel azóta, sok ennél sokkal érdekesebb helyekre, de mivel ez mérföldkőnek számító élmény volt számomra, ez az egyik legemlékezetesebb kalandom. Bár a pajtások közül már csak a nagypapával tartom a kapcsolatot, méltónak tartottam megosztani Veled ezt a történetet. Én nem bánom meg, ha elolvastad, de remélem Te sem!