Magyarország/Ausztria, Fertő tó 1.

Home » Magyarország/Ausztria, Fertő tó 1.

 630 ember olvasta mar el ezt az írást

Magyarország/Ausztria, Fertő tó. Próba biciklitúra, 1. rész

1993-ba hívlak titeket. A hozzám hasonló biciklisek egy tábort szerveztek a Sopron melletti Brennbergbányán. Ekkor tudtam meg, hogy ez a tábor minden évben megrendezésre kerülő Túrakerékpáros találkozó idei helyszíne. De én kvázi kényszerből kerültem ide. Beneveztem egy maratoninak tűnő Kerékpáros Kossuth Emléktúrára, a Torino melletti Collegno-ba, az államférfi halálnak 100.évfordulója alkalmából, hogy én is azok között lehessek, aki koszorút helyeznek el az ottani emlékhelyen. Akkor csak magamnak mertem bevallani, hogy bár tényleg nagyra értékelem Kossuth Lajost azon kevéske tudás alapján, amit a tanáraim nagy nehézségek árán a fejembe gyömöszöltek, de engem mégis inkább a biciklis kirándulás lehetősége vonzott. Ehhez viszont el kellett jönnöm ebbe a táborba és sikeresen teljesítenem kellett egy kb. 140km-es biciklis teljesítmény túrát a Fertő tó körül.

Hát így kerültem Sopronba. Illetve mivel a nagypapám és néhány pajtásom is megneszelte a célomat és el akartak kísérni a jó móka reményében ide, vonattal kerültem, negyed magammal.

A vasútállomástól még érdeklődni kellett, hogy merre is van Brennbergbánya, de miután rátaláltunk a megfelelő útra, könnyű volt megtalálni a tábort. Szégyenszemre, egy a tábor területén lévő kollégium szobaszerű szállást fogaltunk, amit azon nyomban meg is bántunk, mikor láttuk, hogy a sátrazók között, a főleg esős idő ellenére is, sokkal jobb a hangulat. Sátrat meg persze nem hoztunk, hiszen szobát foglaltunk.

Még aznap bebicikliztem a környéket, míg a többiek szocializálodni próbáltak. Tetszett amit láttam, de több biciklisre számítottam egy olyan helyen, ahol ilyen tábor van a közelben. Így megörűltem, hogy mire visszaértem, a tábor területe szinte teljesen megtelt.

Másnap a többiek Sopronba akartak biciklizni. Ennél én kicsit többre voltam kíváncsi. Lementem velük a városba, de utána a határt vettem célba és átmentem Ausztriába. Természetesen az autós határátkelőt vettem ehhez igénybe, mégis mérföldkő volt ez számomra, mert beigazolódott a hitem, hogy biciklivel is át lehet menni külföldre, sőt. Még a mesés nyugatra is, minden gond nélkül. A határ túloldalán szinte azonnal megláttam azokat a táblákat, melyek a biciklisek számára adnak tájékoztatást, hogy merre tudnak ugyan oda eljutni, ahová autóval lehet a főúton, de sokkal rövidebb és kisebb forgalmú utakon. Nagyon kellemes volt biciklizni a falvakon átvezető és azokat összekötő, 3-4méter széles tökéletes minőségű aszfalt csíkokon, melyek a helyi lakók és gazdák közlekedését szolgálta elsősorban, de tökéletes lehetőség volt a kerékpárosoknak is kedvezőbb alternatívát nyújtani velük, mint a falvakat messze elkerülő, főutak.

Wiener Neustadt-ig jutottam el, ami különösen azért volt hatalmas élmény számomra, mert előtte csak 2 alkalommal jártam külföldön és most előszőr saját elhatározásból és saját erőből. De a városka látványa is nagyon eltérő volt attól, amit Magyarországon láthattam. A Sors fintora, hogy erre a pár órára, még a nap is kisütött. Be akartam koronázni az élményt egy fagylalttal, de mikor megláttam az árát, gyorsan le is tettem róla. Shillingben volt ugyanis kiírva én meg még nem váltottam pénzt. Visszabicikliztem hát Sopronba és remélve, hogy a napsütés tartós lesz, beváltottam több fagyira is elég pénzt. Aztán kerestem egy élelmiszerboltot, hogy vegyek magamnak valami ebédszerűt, mert már bőven a délutáni órákat mutatta a város órája. Jóllakva visszabicikliztem a táborhelyre, ahol fürdés után beváltottam a vacsora jegyem, hogy még valami főtt étel is legyen bennem, ami emésztésre vár.  Vacsora után egy remek buli kerekedett a sártas részen, így elég késő volt, mire ágyba kerültem.

Másnap heves esőre érbedt a tábor. Reggelizés után vettem néhány kirándulóknak szánt olcsó, de nagyléptékű térképet, valamint az akkor éppen megjelenő útikönyvet, melyet a Fertő tó körüli biciklitúrák iránt érdeklődőknek készítettek. A rossz idő miatt, ezt olvasgattam, mire alább hagyott az eső. Az olvasás sose volt az erősségem, így azonnal biciklire ültem, hogy bejárjam az útikönyvben írott és bemutatott helyeket. Elérve a Fertő tavat, kelet felé indultam és akkor már majdnem elkészül keskeny és döcögős bicikliúton kezdtem bejárni. De annyira sáros és rossz volt az út, annyira keskeny volt a ránőtt vizes gazoktól, hogy hamarosan tekertem inkább mellette az úton a falvak között is. Lenyűgöző volt a saját szemmel is látni az eddig csak TV-ben, vagy képeken látott Eszterházi kastélyt. Bemenni nem akartam, mert féltettem a biciklimet kint hagyni és igazán a belseje nem is nagyon érdekelt. De kívülről megért 1-2perc pihenőt. Innen egy unalmas és helyenként elég sáros út vezetett Ausztriába.

Fet%C5%91d
Eszterházi kastély

Megint az autós határ várt rám, de ez egy kishatár. Ezt csak a környéken lakók szokták használni és a biciklisek. A túl oldalon egyre több biciklist láttam színes, sportos szerelésben és nagyszerű bicikliket is, de jellemzően a bicikliút mentén lévő kicsi büfék „kerthelységében” sörözve. A hosszú unalmas szakaszon megint olvasni kezdtem az útikönyvet, ami erre a részre csak madár rezervátumot, meg hasonlókat ajánlott. Hmmm. Itt vagyok mélyen Ausztriában és semmi alpesi szerpentin??? Csalódottan tekertem Pandorf elé. Egyszer csak mikor ismét feltűnt a Fertő tó mellettem, egy strandszerű park (vagy parkszerű strand) ahová értem és ott valami fesztivál volt éppen. Voltak ott kiállítva old timer autók, traktorok, de volt körhinta és vesztemre volt sütöde is. Olyan illatok töltötték meg a teret, melyek okozta vágyaim csillapítására nem volt elég a csomagtartón barnuló parizeres szendvics. Pár éve, mikor videómagnóért jártunk itt és sok honfitársunk innen szerezte be a hűtőszekrényt, mindenki tudott itt magyarul. Mára sajnos elfelejtettek, így nem tudom, hogy mit ettem, de nagyon jól esett. Tovább indultam, immár a tó Nyugati oldalán, de hamarosan esni kezdett az eső. Majd egyre hevesebben esett, de én bíztam az esőkabátomban. Hiba volt. Teljesen átázva érkeztem meg Mörbisch-be, ami után egy fura élmény ért.

Fert%C5%91t%C3%B3
Fertő tó

A faluban volt egy buszforduló, ahonnan egy bicikliút vezetett tovább a bozótok között. A tábla szerint, Magyarországra. Erre tekertem hát tovább az éppen szünetet hagyó esőben, a tócsák között. Várva, hogy megint dicsekedhessek az útlevelemmel a határőröknek, ázottan tekertem a keskeny aszfaltcsíkon, mikor egy kereszteződéshez értem. Nem értem. Ilyen nincsen a térképen. Fertőrákosig nincs elágazás és az meg már Magyarországon van. Útbaigazító tábla nem volt, így rögtönözve indultam tovább az egyik irányba. Még 50métert sem mentem, mikor megláttam egy buszmegálló táblát, de ez már a magyar KRESZ-ben leírt tábla volt, nem az Ausztriában rendszeresített változat. Átjöttem volna a határon? De hol és mikor? Nem lesz abból baj, hogy nem mutattam meg az útlevelem? Érdekelt, hogy mi is történt velem, így vissza mentem. Eljutottam a Mörbischs-i buszfordulóig, de sehol egy határsorompó. Ennyire nem lehetek vak… Megint visszafordultam a keskeny bicikliútra és sokkal lassabban és figyelmesebben indultam Fertőrákos felé és megleltem a határt. Az út mellett egy kő jelezte azt, de sehol egy határőr, vagy sorompó, vagy bódé, semmi, csak egy jelző kő. 1993-ban ez nagyon hihetetlen volt.  Vissza mentem a szállásra egy forró zuhanyt venni és vacsorázni. A nagypapám is biciklizett, bár ő kisebbet. Ellenben velem szemben ő egy hatalmas szatyor erdei szederrel ért vissza, amit még aznap meg kellett enni. Nassolás közben az egyik pajtásom hívta fel a figyelmet, hogy az útikönyv 2-3napos túrának javasolja, amit ma megtettem.

A következő részben leírom, hogy miként is tudtam meg, hogy mi is a teljesítménytúra és miként teljesítettem.