Bemutatkozik: Tekergő Laca

Nem vagyok igazán egy mai darab. Viszont az elmúlt 67 évemmel tökéletesen meg vagyok elégedve. A csavargási vágyat valószínűleg az anyatejjel szívtam magamba, és (általában nagyon szűkös lehetőségeimhez igazítva) űztem is egész eddigi életemben. A világ inkább a mai nemzedéknek nyílik meg igazán, de azért én is igyekeztem kicsiholni belőle az én időmben, amit lehetett. 16 évesen egy egy hónapos stoppos csavargás „lengyelben”, ez alapozta meg a jövőt. 74’-ben már Nyugat-Európát jártam be, ami nem volt kis dolog akkoriban. Főleg Európa volt a célpont, de azért már 4 kontinensbe belekóstoltam. Volt 9000 km-es kerékpár túra Skandináviában, egy éve volt egy hónapos Perui csavargás, esőerdővel, éltem majd 3 évig sátorban egy csodálatos görög szigeten, körbetekertem Izlandot. Minden Európai fővárosban otthon vagyok, na meg, párszáz kisvárosban sem tévedek el. Szóval, szerintem szép apránként tudok majd miről mesélni.

Skót-Felföld 2016. 1. rész. Bevezető.

Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. Miért és hogyan?     Bevezető, előkészületek, Szeged.       Egy bizonyos kor fölött mindannyiónknak megvan a saját kis bakancslistája. Ezeknek a gyakran sóhajtozva átgondolt álmoknak a megvalósítására nem mindig van lehetőségünk, sok közülük tényleg csak álom marad. Szerencsére az internet, az informatika már a mai fejlettségi szintjén is lehetővé teszi, hogy pl. a nagyon vágyott úti célokat, a...

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 26.nap. Madrid.

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 26.nap. Madrid. Április 6. szombat. Az előző részben repülőre szálltam, muszáj volt otthagyni a Paradicsomot…. 26. nap, április 6. szombat. Este, vagy talán az itthoni hajnalban eljött a becsekkolás. A KLM is leellenőrzött mindent, ami kb. négyszáznegyven embernél nem is olyan egyszerű és gyors. De, csak feljutottunk, és indulási időre. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a pár repülésem, és pár repülőterem (nem csak a mostani) között még nem...

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 25.nap. Lima.

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 25.nap. Lima. Április 5. péntek. Az előző részben elindultam haza. 25. nap, április 5. péntek. Nem volt túl jó éjszakám, dehát ezt egy buszos utazáson ne is várja az ember. Megágyaztam, de azért csak nem olyan, mint egy igazi ágy. A motor közvetlen mögöttem volt, az is zaj, de az igazi baj az állandó mozgás volt. A szerpentineken egyfolytában jobbra-balra vágódik az ember, a hirtelen lassítás, gyorsulás is átmozgat rendesen. Háromnegyed hatig...

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 24.nap, úton.

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 24.nap, úton. Április 4. csütörtök. Az előző részben megmásztam a Vinicunca-t. 24. nap, április 4. csütörtök. Igaz, úgy láttam, hogy útközben nem lesz írás, de hét órája ülök a buszon, még 15 hátravan, tehát abszolút ráérek. Reggel megint korán mocorgott a szoba, hat óra körül én is felébredtem. Heverésztem még, vegyes érzelmekkel döbbentem rá, hogy ma indulok haza. Vegyes, mert hazatérni mindig jó. Ugyanakkor egy csodálatos álomból felébredni bizony...

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 23.nap, Vinicunca.

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 23.nap, Vinicunca. Április 3. szerda. Az előző részben csendespihenővel gyúrtam a nagy magasságokra! 23. nap, április 3. szerda. Végül 11 után sikerült elaludni, és 3-kor hajnalban sikeresen felébredni. A negyed négyes ébresztőt kinyomtam. A mai kirándulás célja a perui Rainbow Mountain. Azért írom, hogy perui, mert a világon elég sok helyet illetnek ezzel a névvel. Van Kínában, Ausztráliában, Észak-Amerikában egy pár, stb. A nevet azok a hegyek...

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 22.nap. Az inka Főváros.

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 22.nap. Az inka Főváros. Április 2. kedd. Az előző részben Machu Picchuban jártam. 22. nap, április 2. kedd. Mára pihenőt terveztem, és érdemeltem, ezt a Napisten is hallotta és egyetértett, ugyanis egész nap 10 fok alatt volt, és esett. Itt az ősz! Nem is mozogtam túl sokat. Tíz körül kimentem a piacra, az utolsó apró emlékeket megvenni. Kiléptem, mentem 50 métert, és visszafordultam. Fáztam, és esett. Széldzsekiben vágtam neki újra. Megvettem amit...

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 21.nap, Machu Picchu.

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 21.nap, Machu Picchu. Április 1. hétfő. Az előző részben egy csöndes pihenőnapon készültem az új kalandra. 21. nap, április 1. hétfő. A szokásos betegségem ma éjszaka is velem volt, ha időre kell ébrednem, hiába van beállítva az ébresztő, nem tudok nyugodtan aludni. Most is fel-felébredtem, többen elég későn értek be, lényeg, nem aludtam kómásra magamat. 3-kor nem is erőltettem tovább, lezuhanyoztam, csöndben felöltöztem, összepakoltam a napra. Elég...

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 20.nap. Az inka Főváros.

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 20.nap. Az inka Főváros. Március 31. vasárnap. Az előző részben elköszöntem Puerto Maldonadotól is. 20. nap, március 31. vasárnap. Végül a 7 körül-ből pont nyolc óra lett, nem tudom ez egy óra ez olyan szalonkésés, vagy az én jelenlétem garantálja ezt, eddig mind a 4 járatom egy órát késett. De, nagyon ráértem mindig. A földszinti helyemen utaztam, az 1/11-en, három járaton is arra a helyre foglaltam. Most jó is volt, mert csak mellettem nem ült senki...

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 19.nap, Puerto Maldonado.

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 19.nap, Puerto Maldonado. Március 30. szombat. Az előző részben visszajöttem a dzsungelból ahová, már visszakívánkozok. 19. nap, március 30. szombat. Arra a gondolatra ébredtem, hogy de jó lenne még visszamenni a dzsungelbe! Egy jó kétórás filmet még megnéztem este, arra épp jó volt, hogy kellően elálmosodjam. Csöndes, meleg éjszaka volt, szépeket álmodtam, egész fél nyolcig. Megint szedelődzködni kell, megint egy házzal tovább állok. Ez is fárasztó egy...

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 18. nap Puerto Maldonado.

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 18. nap Puerto Maldonado. Március 29. péntek. Az előző részben dzsungelt jártunk, és meglátogattuk a (hiányzó) Majmok-szigetét. 18. nap, március 29. péntek. Véget ért az esőerdő-kaland. Reggel fél hatkor már találkozónk volt Robinnal, az utolsó programnak vágtunk neki hajnalok hajnalán. Ez pedig, az ébredő dzsungel megfigyelése. Megint kettesben voltunk, és a szálláshelyről most egy másik irányba vágtunk neki a sűrűnek. Itt is egy szűk csapás vezetett...