Skandináv kerékpártúra, 63. nap. Norvégia, Narvik. 2011. július 10.
Július 10. vasárnap, 63. napom
Látszik, hogy beleéltem magam a pihenésbe, ma 9.40-kor ébredtem. Igaz hogy este belejöttem a filmnézésbe, 4 részt néztem meg a Roswell című sorozatból. Van a gépen 4 vagy 5 sorozat, és kb. 80 film. Tehát van miből válogatni. A sorozatokban pedig az a jó/rossz, hogy ha egy rész izgalmasan ér véget, akkor meg kell, és meg tudom nézni rögtön a következő részt is. Hát így elég későn aludtam el.
Megreggeliztem, az idő napos, bár csípősen friss volt. Fogytán volt a vizem, el kellett menni a kempingbe ivóvízért. A hátizsákba beraktam az 5 literes kannát és nekiindultam. Nem tudtam az öltözködéssel mit kezdeni, én egy kicsit hűvösnek éreztem a szelet, ugyanakkor a sétáló úton itt mellettem mindenki rövid ujjúban, sőt félmeztelen sétált-futott. Szabadidő ruhában indultam, alatta két hosszú ujjú póló. Na, ezek elég gyorsan lekerültek, ahol nem fúj a szél, és süt a nap, nagyon meleg tud lenni. Bár azért az itteniek hidegtűrőbbek! Az is feltűnt, hogy milyen sok elektromos kisautó jár az utcákon! Nagyon sok helyen lehet találkozni az elektromos töltőoszlopokon “táplálkozó” városi kiskocsikkal. Szimpatikus!
Első utam a temetőbe vezetett. Aki jól ismer, vagy olvasta a 2006-os Európa utazásomról írt beszámolót, az tudja, hogy különösen vonzódom a temetők iránt. A gyönyörű síremlékek, a művészi, elmúlást, fájdalmat kifejező szobrok, a titok, ami körüllengi az itt pihenőket. Egy név, egy rövid élet dátumainak elolvasása, a nyughely gazdagsága, gondozottsága vagy enyészete, ez mind megmozgatja a fantáziámat, és a halállal való szembesülés akaratlanul is egy regényes életút elképzelt lapjait nyitja meg előttem.
Csak sétálgattam. Nézegettem a díszes márvány síremlékeket, olvastam a neveket, megnéztem a leélt életek hosszát, családoknál hogy ki milyen korán vesztette el párját, mennyit élt le egyedül. Nincsenek sírhalmok, a fenyők és nyírfák közt a szépen gondozott pázsitból csak a márvány fejfák emelkednek ki. 1940-ben nagy harcok zajlottak Narvikért, illetve a megtartásáért. Sokan elestek itt, és lelték meg végső nyughelyüket a fjordra néző domb oldalában. Bár külön szekciókban, de itt már teljes és nyugodt békében pihennek egymás mellett a korábbi ellenségek. Több száz német, francia, brit és lengyel név sorakozik a földbe simult kis mészkőtáblákon. Legtöbbjüktől fájdalmasan fiatalon, a húszas éveik elején vették el a megismételhetetlent.
Hirtelen megeredt az eső, beálltam a kis templom árkádja alá előle, de ahogy jött, két perc múlva el is ment, újra ragyogott a nap. Átballagtam az út túloldalára, jó volt a megérzésem, hiába van nemes egyszerűséggel a szupermarket oldalán kiírva a nyitva tartás, hogy 7-23, azt elfelejtették odaírni, hogy vasárnap zárva. Mindegy, csak a reggeli tisztálkodást akartam elintézni, de jó lesz az a kempingben is.
Így is történt, a „hátsó” gyalogos bejáraton gond nélkül bementem, most alaposabban feltérképeztem a létesítményt, ami meglehetősen üres volt, alig pár lakókocsi és sátor volt csak. Megtaláltam a zuhanyozót is, hátha később még jó lesz…. A recepcióra is benéztem, gondoltam megkérdezem, hogy lehet a wifi jelszóhoz hozzájutni, de kérdeznem sem kellett, ott volt kiírva a díjszabása: 1 órára 50 kr, vagyis 2000 ft. Igaz, ha 48 órára kérem a hozzáférést az csak 200 kr, 8000 ft. Kösz, ezt kihagyjuk. Úgy elgondolkodtam rajta, hogy azért eddigi tapasztalataim szerin a Skandináv országokban hiába deklarálják olyan hangzatosan az internethez való hozzáférést, mint alapvető emberi jogot, rendesen igyekeznek ezt a gyakorlatban megnehezíteni. Illetve nagyon keményen anyagiassá tenni.
A másik oldala a dolognak a bizalom. Megfigyeltem, hogy milyen könnyedén hagyják ott órákra a kocsikat lezáratlanul, benne a slusszkulccsal, a legjobb bringákat ugyanígy, és általában, az anyagi értékek védelmére nem fordítanak görcsös figyelmet, mintha fel sem merülne az eltulajdonítás lehetősége. (legalábbis kívülről így látszik). Ezzel szemben a szellemi, és a személyiségi értékek-adatok, amik interneten esetleg elérhetőek lennének, iszonyatosan nagy biztonsággal körül vannak bástyázva. A bizalom légköre ragályos is, én is úgy megyek el minden nap, hogy gyakorlatilag a pénzemen és az irataimon, meg a fényképezőgépen kívül mindent itt hagyok a sátorban meg az utánfutóban a nyílt utcán. A bicikli sincs lezárva, meg van a véleményem a zárakról. Ha valaki valamit el akar vinni, azt úgyis elviszi.
Visszasétáltam, ebédre főztem egy jó falusi tyúkhúslevest, (elvégre vasárnap van), a második fogás csoki krém volt. (mire hazamegyek, szerintem úgy megutálom, hogy rá sem bírok nézni) A finomságoktól elpilledtem, elkezdtem olvasni, aztán ahogy az illik, el is aludtam. A szieszta 5-kor ért véget, elkerülendő a kóros ellustulást, sétálni indultam ide a szomszédba, a jacht-kikötőt barangoltam be. Sorra kötöttek ki a kis motoros bárkák, és a vasárnapi hobbi horgász-halász családapák rögtön a fedélzeten nekiálltak a vacsorára szánt friss fogás felpucolásának. (hej, ha nekem is lenne egy kis bárkám!)
Fényképezőgépet sajnos nem vittem, pedig téma az ezrével, csak mindig tartok tőle hogy az csak akkor és csak nekem érdekes, nem biztos, hogy képen mutatna. Élő példa, amit most felnézve látok, és megpróbálom leírni. A fjord túloldalán három különböző magasságú hegylánc húzódik emelkedő sorrendben. A legtávolabbi az már havas csúcsokkal. Az, és a középső között valószínűleg fekvő völgyet már kitöltötte az alacsonyan úszó felhő, és a középső vonulat gerincén átbukva, annak az innenső lejtőjén lassan folyik le a közelebbi völgybe. Olyan ez, mintha lassan csorgó tejszínhab folydogálna a domboldalban. A köztünk levő fjord szél által felborzolt vizét a nap ezernyi csillogó gyémánttal hinti be. Ez látványnak varázslatos. Le is fényképeztem, a közelébe sincs a valóságnak.
Aztán visszajöttem ideiglenes lakhelyemre. Negyedik napja vagyok itt, de a naponta erre futók, kutyát sétáltatók már mosolyogva üdvözölnek. Sajnos ötletet is adtam, húsz méterre innen négy francia srác, két sátorral letáboroztak. Meglehetősen hangosak, szertelenek, tüzet raknak, stb. Nem az irigység beszél belőlem, ugyanolyan joguk van nekik is itt lenni, de én igyekszem csendben és konszolidáltan itt meghúzni magamat, amit az itt lakók szimpátiával és elnézéssel fogadnak, ugyanakkor nem biztos, hogy a táborozás azon másik formája nem-e összességében a vadkemping iránti ellenszenvüket váltja ki. Na, majd látjuk, vannak még kinézett tartalék táborhelyeim.
Most kilenc óra, még egy kis vacsora, és a szokásos esti időtöltés. A nap kicsit elbújt, rögtön a hideg szél lett az úr.
63. éjszaka Norvégiában, Narvikban, a fjord partján. 68°26’53.80″ 17°26’30.62″
