Skandináv kerékpártúra, 62. nap. Norvégia Narvik. 2011. július 9.
Július 9. szombat, az út 62. napja, indulásom második hó fordulója
Mindig is szerettem volna átélni egy igazi, tomboló tengeri vihart. Hát most van szerencsém megközelíteni a várva-várt élményt, de még mindig nem az igazi, hisz ez „csak” egy fjord. De azért nem rossz, csapkodnak a villámok, egyfolytában bömböl az ég, ömlik az eső, és a szél szaggatja a sátrat. Még bírja. Itt vagyok 5 méterre a víztől, az is jócskán felkorbácsolódott. Délelőtt velem egy vonalban lehorgonyzott egy vasércszállító hajó, üres, vár a sorára a berakodáshoz, na, azt 10 perc alatt átfordította a szél.
Derűs, tiszta reggelre ébredtem, elég korán, hét óra alig volt. A kényelmes reggeli szertartások következtek, csakúgy, mint otthon, csak most nem siettem sehová. Tartott még a sonkából, sőt, még az előbb azt is vacsoráztam, megérte az árát. Kíváncsi voltam a kemping internet ellátottságára, itt a táboromnál gyöngén veszem a jelüket, de adatháttér nélkül. Az első utam tehát oda vezetett.
Útba ejtettem a kedvenc Szupermarketemet, megejtettem a reggeli tisztálkodást, megborotválkoztam. A kemping egy kis domb tetején-oldalában fekszik, önmagában igen nagy szintkülönbséggel. A „tetőhöz” vezet egy biciklis és gyalogút, itt kényelmesen, messze a portától be lehet sétálni. Ezt is tettem, majd leültem egy csendes helyre, és bepróbáltam a vételt. Hát remek volt, a maximális térerővel adott, de a net bekeresésekor rögtön kérte a felhasználót és a jelszót. Valahol sejtettem…… Na mindegy, egy próbát megért.
Visszaútban vettem még kenyeret, a szokásos déli energiabombámat, és egy kilós vödör málnadzsemet-et. Holnap vasárnap, nem szeretem a meglepetéseket! „Itthon” kipakoltam, összepakoltam a kis hátizsákomba és elindultam. Gondolkodtam rajta, hogy szétszedem a szerelvényt, és bringával megyek, de sajnáltam a remek napsütésben összegyűjthető energiát, már pedig szétszedéskor le kell választani a napelemet az akkuról. De jól is tettem, mert, olyan meredek kaptatókat jártam meg napközben, hogy úgyis csak toltam volna.
Először a templom felé indultam. Sok dolgot szerettem volna megtudni a neten mielőtt szétnézek, többek közt a templomról, és úgy általában a környékről is, ezért lenne hasznos dolog, de ez most elmaradt. A kis templom dísztelen, nyers kőből épült, láthatóan, és ez a puritán belsőből is sugárzik, a reformáció valamelyik ágának a gyakorlására épült.
Aztán kacskaringós utakon még feljebb, egy, a térképen kilátó és fényképezési pontként megjelölt hely felé indultam. Külön kilátó nincs, csak az út egyik pontjáról tényleg szép kilátás nyílt a környékre, a kikötő egy részére. Közvetlen alatta pedig a szerény, kisforgalmú helyi repülőtér kifutó betoncsíkja húzódott.
Visszafelé menetben egy dohogva járó öreg veteránautó állt az út szélén, az elején kétoldalt norvég zászló, a sárvédőn elöl két cserép virág, benne pedig a sofőrön kívül egy koszorúslány, és egy menyasszony. Jelbeszéddel engedélyt kértem egy fényképre, az ara pedig boldogan integetett. Még… Biztos időpontos megjelenésre vártak, mert pár perc múlva, a templom közelében leelőztek, ugyanakkor elkezdtek zúgni a harangok.
(Itt meg ideért a közben elcsendesedett vihar második hulláma, pedig közben a nap is kikukucskált egy időre. A sátor tetejéről, a szellőző felöl már egy-két csepp be is jut. Be kellett volna csukni…)
Aztán fény derült a Kirunából induló szerelvények sorsára: az átrakó feletti dombról beláttam a nagyüzembe. Lassan egy csarnokba tolják a szerelvényt, ott menetközben automatikusan kiürítik a kocsikat, az érc pedig hatalmas futószalag rendszeren megy a kikötőben sorban álló hajókhoz, és órák alatt töltik fel hatalmas bendőjüket. Aztán a hajók délre el, az üres szerelvény pedig haladéktalanul indul vissza a következő fuvarért. Napi 24 órán, évi 365 napon keresztül, megállás nélkül.
Innen a könyvtárba mentem, feltölteni a külső tárolóra előkészített naplót és képeket, csakhogy hoppá!: szombat van, zárva. Na, majd hétfőn. A várost kettészelő vasút másik oldalán is még feljebb kapaszkodik az út, itt is jelöltek egy kilátópontot, és kíváncsi voltam a drótkötélpályára is, ami így nyáron a hegy feléig, egy kilátóig visz fel, télen pedig egész a csúcsig, a sípálya kiindulásáig lehet vele menni.
Fél kettő volt, és megéheztem. Az ebédre szánt csoki krém otthon maradt, de itt is van Rema, vettem egyet, és egy padon benyaltam. A drótkötélpálya alsó állomásán épp egy turistacsoport állt sort. Megnéztem a viteldíjat, 110 Kr. volt egy menet. Gondolkodtam rajta, de elvetettem, nem volt kedvem egy órát sorban állni, meg hát…. Tudom, anyagiasnak tűnök, de szeretek mindig a lehetőségeimen biztonságosan belül maradni. És majd 4000 km-re otthontól ez különösen fontos. Itt nincs, aki kisegítsen.
Felsétáltam a másik kilátóponthoz, innen a város és a táj egy másik arcát mutatta, még nagyobb panorámát bontakoztatva ki. Elegánsan csendes külváros volt, az itt épült jólétet sugárzó házak ablakaiból csodálatos kilátás nyílik a környékbeli hegyekre, a fjordok világára. Ez olyan magasan van, hogy itt tényleg csak autóval lehet elképzelni a mindennapi életet. Illetve elég sok udvaron ott állt letakarva a motoros szán is. Hátha télen esik a hó!
Fényképek, film, majd ereszkedés vissza a való világba. Bementem még az információs központba, megkérdezni valamit, mert azért az én kis agyam dolgozik ám folyamatosan, és megint körvonalazódik egy terv, de ezt még át kell gondolni. A belváros két, mindenki által fényképezett látványossága a Km-oszlop, ami a világ számtalan városának a távolságát mutatja, és a másik, a hadtörténeti múzeum. Három óra múlt, kellően elfáradtam, így visszaindultam a támaszpontra. Keményen tűzött a nap, párás, nehéz volt a levegő, tényleg érett ez a mostani vihar, aminek közben megjött a harmadik hulláma is.
Mikor ideértem, beestem a sátorba, hogy pihenek és olvasok egy kicsit, és három perc múlva aludtam is. Arra ébredtem, hogy pokoli a meleg idebent, de kint is 29 fokot mutatott a hőmérő. Negyed hét múlt, kiültem, hogy megvacsorázom, és akkor borult el nagyon hirtelen, úgyhogy a sonkát már a sátorban fejeztem be. Most fél kilenc, kitartóan esik, ma már nem sok remény van szabadtéri programra. Valószínű olvasok egy keveset, film, majd alvás. Majd egy pillanatnyi esőszünetben becsukom a tetőszellőzőt, nem lenne jó éjszaka elázni.
62. éjszaka Norvégiában, Narvikban, a fjord partján. 68°26’53.80″ 17°26’30.62″
