Ayutthaya rövid történelme. Thaiföld.

 108 ember olvasta mar el ezt az írást

Ayutthaya neve az Ayodhya névből származik, egy indiai mágikus királyságról, ( ég és föld között lebegő város ), kapta a nevét.

   Ayutthaya városát 1351. május 4-én U-thong, azaz I.Ramathibodi sziámi király alapította. Mivel előző évben Lopburi-ban kitört a himlőjárvány, így ez elől menekülve érkezett oda, majd megtette birodalma királyi fővárosának. Eleinte csak egy kis városi királyság volt a hatalmas Khmer-birodalom nyugati peremén. Kezdeti terjeszkedése területi hódításokon és politikai házasságon alapult, virágzó várossá csak 1378-ban vált. 

    A szomszédos hatalmakkal vívott háborúkból többnyire megerősödve került ki, így 1438-ban, az időközben meggyengült Sukhothai-királyság-ot is Ayutthaya tartománya alá tették. U-thong király volt az az uralkodó, aki a buddhizmus Théraváda ágának a létrehozását és előmozdítását kezdeményezte, mint hivatalos vallást. Majd a hindu forrásokon és a hagyományos thai szokásokon alapuló jogi törvénykönyv összeállítását szorgalmazta. Ez a törvénykönyv megmaradt a thaiföldi jog eszközének a 19. század végéig. Ayutthaya fennállása alatt 5 dinasztia uralkodott, mely 33 királyt adott a királyságnak. 

     A XVI. század második felében a Toungoo, (azaz a második burmai) Birodalom volt a domináns Délkelet-Ázsiában. 

Ayutthaya a burmaiak által elszenvedett első bukása 1569-ben következett be, de Naresuan király (Pitsanulokban született) több évnyi harc után kiűzte a burmaiakat. Feljegyzések szerint elefántháton történő viadalban legyőzte Mingyi Swa burmai trónörököst. A feljegyzés megemlíti, hogy Naresuan király meglátta az elefánt háton, egy fa alatt álló Mingyi Swa-t, és rákérdezett, hogy testvérem, miért maradsz elefántod hátán a fa árnyékában, gyere ki és vívjunk meg. Mingyi koronaherceg volt, szégyen lett volna, ha nemet mond. 

Azonban szinte bizonyos, hogy ez csak egy thai legenda. Naresuan és a burmai koronaherceg is elefántháton harcolt, így hivatalos párbajra soha nem került sor. 

Burmai, európai és perzsa feljegyzések szerint is az történt, hogy a harc hevében az egyik elefánt megvadult, neki ment Mingyi Swa elefántjának, akinek a teste eközben fedezet nélkül maradt, így sziámi oldalról kapott egy halálos lövést. Az is elképzelhető, hogy Naresuan király oldalán harcoló egyik portugál katona volt aki lelőtte. A nagy kavarodásban aztán Naresuant, szerencséjére, kimentették az ütközetből, így megúszott egy veszélyes helyzetet. Mingyi egyik elefánt gondozó harcosa látta, hogy Mingyi hátra hanyatlott egy lövés után és mivel nem akarta, hogy ezt mások is lássák, így gyorsan kivezette az elefántot a harcolók közül. Mingyi Swa mind a sziámi, mind a burmai krónikák szerint csatában halt meg. Ennek ellenére a Thai Királyi Fegyveres Erők minden év január 18-án megemlékezést tartanak az 1593-as elefánt párbaj győzelmére.

    A birodalmat Ayutthaya királyságnak, más néven Sziamnak is nevezték. A korabeli feljegyzések szerint az 1600-as években már 300 ezren laktak a városban, míg 1700-ra a népesség száma elérte az egymilliót főt.  Az akkori világ egyik legnagyobb politikai, vallási és gazdasági központja volt, számtalan különböző nemzetiségű és vallású ember lakta a várost.

   XIV. Lajos francia király követei szerint nagyobb és szebb volt mint London, vagy Párizs. Így a korabeli világ egyik legnagyobb városa lehetett. Az első európaiak bámulattal és csodálattal számoltak be a városról.

     Ayutthaya ideális helyen terült el, nagyjából azonos távolságra India és Kína között a kereskedelem szempontjából és védett helyen a hódító európai és arab hatalmak befolyásától. Ugyanakkor a város volt az áruszállítás központja Kelet és Nyugat között is. 

       A sziget-várost három folyó öleli körbe, a Chao Phraya, a Lopburi és a Pa Sak.   

  Ayutthaya-nak több száz, aranytól csillogó színes cseréptetővel fedett, mozaikokkal dúsan díszített temploma volt. Több, mint 50 km-es vízi út-rendszere, valamint az előkelőségek gyaloghintói és a harci elefántok számára közel 50 km utat köveztek ki. Az összes főépület körül várárkokat alakítottak ki. 

   Három fontos palota volt Ayutthayában, a Grand Palace, a Front Palace és a Back Palace. Ezenkívül még számos más palota és épület volt királyi látogatások céljából.

   Az Ayutthaya-i birodalomhoz tartozott a mai Burma, Kambodzsa, Laosz területének egy része és délen a Maláj-félsziget egy része is. 

   A portugálok már 1511-ben elérték Sziámot, majd az 1600-as években követték őket az angol, francia, holland, spanyol kereskedők és misszionáriusok. Ayutthaya hatalmas kereskedelmi központtá nőtte ki magát, hiszen a Chao Phraya folyón át könnyen megközelíthető volt. Ebben az időben érkezhetett ide a népszerű fűszernövény a chili, amit Dél-Amerikából hoztak be portugál kereskedők. Azóta már teljesen beépült a thai konyha mindennapjaiba. 

A thai királyok megengedték a kínai, indiai, perzsa, európai kereskedőknek, hogy településeket létesítsenek és a misszionáriusoknak, hogy prédikáljanak, térítsenek. A térítők egy idő után túlbuzgóvá váltak a sziámiak kereszténységre való térítését illetően, ezért kiűzték a franciákat Ayutthaya-ból. Igyekeztek zárva tartani kapuikat az európaiak egy része előtt a következő 150 évre.

     1765-ben a burmai seregek 40 ezer fős hadereje támadt a birodalomra, ahol a nagyobb városok hamar megadták magukat. Abban az időben Ayutthaya már fokozatosan elvesztette az irányítást tartományai felett, így a tartományi kormányzók önállóan gyakorolták hatalmukat, és megindultak a lázadások a főváros ellen is. Ayutthaya addigra már belsőleg is szétesett, nemesi családok vetélkedtek a trónért. A burmaiak körbe kerítették a várost, nem csak sáncokat, de tégla falakat is építettek, így rendezkedve be egy hosszúnak vélt háborúra. A környező települések állatait, terményeit is összeszedték, hogy megakadályozzák a város élelmiszer utánpótlását. Ayutthaya lakói éheztek, megbetegedtek, sokan megadták magukat az ellenségnek. 14 hónapig tartó ostrom után a bevehetetlennek hitt, 19 erődítménnyel megerősített, még zsoldos, japán szamurájokkal is védett Ayutthaya városát 1767. április 11-én elfoglalták. Egy héten át éjjel-nappal égették a várost, míg teljesen el nem pusztították. Korabeli feljegyzések szerint még éjszaka is nappali világosság volt a tűz következtében. Épületeinek jelentős része fából épült, így többnyire csak a kőtemplomok maradtak meg. Lakóinak nagy részét Burmába hurcolták, vagy megölték.

  Sziámi feljegyzések szerint Ayutthaya 33., egyben utolsó uralkodóját, Ekkathat királyt (1758-1767) kicsempészték a Grand Palace-ból. A palota oldalfalai mellett egy kis csónakba tették, és Chik falujába vitték a Sangkhawat kolostor közelébe.

Mivel a segítői féltek, hogy ők is a burmai sereg kezébe esnek, ezért magára hagyták a királyt. 

A néhány nap múlva visszavonuló burmaiak egyik katonája észrevette a király csónakját, 

így az uralkodó a már több mint 10 napja tartó éhezését követően fogságba esett. 

Egy erődítménybe vitték, ahol néhány nap után meghalt. Testét egy hamvasztási területen temették el. 

Később Ekathat király holttestét exhumálták és a hagyományoknak megfelelő tisztelettel elhamvasztották.

    Más krónikák szerint, nem esett a burmaiak kezére, valójában éhen halt a Sangkhawat kolostorban.

  A burmaiak szerint Ekathat király és a felesége álruhába öltözve menekült az emberekkel együtt. 

Amikor a katonák a városkapun belépve a tömegbe lőttek, egy lövedék eltalálta a királyt is, 

aki Ayutthaya városának kapujában halt meg 1767. április 7-én.

   Mivel Kína fenyegette a burmai birodalmat, így a hadsereg egy része kénytelen volt visszavonulni. Néhány hónap múlva Taksin tábornok vezetésével a thaiok visszafoglalták Ayutthaya városát.  A várost annyira lerombolták a burmaiak, hogy már nem építették újjá. Helyette Taksin tábornok Thonburi-t nevezte ki fővárosnak, ahol meg is koronáztatta magát, az Ayutthaya-i királyság folytatólagos királyaként.

  Ayutthaya kb.80 kilométerre északra található Bangkoktól, csodálatos romokkal büszkélkedhet. Az UNESCO 1991-ben az Ayutthaya Történelmi Park 289 hektárnyi részét a világörökség részévé nyilvánította. Az Ayutthaya-szigeten kívüli területek, mint például a Wat Yai Chai Mongkhon, Wat Phanan Choeng, Wat Chaiwatthanaram és Wat Phu Khao Thong nem tartoznak a világörökség részéhez. Leginkább érdeklődésre számon tartott nevezetességei: Wat Yai Chai Mongkhon, Phra Mongkhon Bophit, Wat Phra Si Sanphet, Wat Phra Mahathat, Wat Phanan Choeng, Bang Pa-In.

  Leslie Grand, valamint a Bussadee Thai szorgos kis csapata mind programok szervezésében, – melyhez nem kérünk előleget, – mind ingyenes tanácsadásban áll az érdeklődők rendelkezésére. Bővebb információ a Thaiföldi programok szervezése nevű Facebook csoportban.

Email: bussadeethai@gmail.com

Utazás 7 személyes SUV-val.

Kedvcsinálónak ajánljuk az Evisa L. Dosa YouTube csatornát.