246 ember olvasta mar el ezt az írást
A Wat Yai Chai Mongkhon-t tekintik az Ayutthaya-i történelem legfontosabb és az egyik legnépszerűbb templomának Thaiföldön.
U-Thong király építette 1357-ben azoknak a szerzeteseknek, akik a Ceylon-i Ratana Mahathera iskolából tértek haza tanulmányaik befejeztével. Ezután lett a helyi szekta neve Wat Pa Kaew. Később a király kinevezte az új pátriárkát, aki megváltoztatta a templom nevét Wat Chao Phraya Thai névre.
Itt több száz Buddha szobor sorakozik egymás mellett, törzsükön saffron azaz sáfrány anyaggal. Ennek az anyagnak a sárgától a sötét narancssárgáig terjedő árnyalata van, amely szín a buddhizmusban nagy jelentőséggel bír.
Ez a megvilágosodás színe, a legmagasabb szintű tudatosságé, az áldozaté.
Ezt a színt látjuk a szerzeteseken, szobrokon, sőt egyes buddhista országokban néha a fákat is ilyen színű fátyollal tekerik be.
Korabeli thai feljegyzések szerint Naresuan király párbajra hívta Mingyi Swa burmai trónörököst, akit le is győzött. Mivel néhány katonája nem követte a harcban, ezért őket halálra ítélte.
A helyi pátriárka 25 szerzetessel együtt kérte a királyt, hogy bocsásson meg a katonáknak.
Arra hivatkoztak, hogy az uralkodó olyan mint az Úr Buddha, aki megkegyelmez másoknak. Azt tanácsolták neki, hogy becsületének, bátorságának, győzelme jelképének jeleként építsen egy nagy chedit.
A Wat Yai Chai Mongkon mellett található egy gyönyörű park is, amit akár a kakasok kertjének is nevezhetnénk a megannyi kakas ábrázolás miatt.
Naresuan királytól eredeztetik a mai napig használatos sportot a Cock Fighting-ot.
A 16. században kezdtek el kakasokat tenyészteni harc céljából, ahol a szárnyasok gyakran halálig harcoltak egymással. Hegyes fémtüskéket erősítettek a lábukra, a szárnyakhoz pedig éles borotvákat. Ha a vesztes állat nem pusztult el, de nagyon megsérült, akkor megfőzték, megsütötték és elfogyasztották. Ezeknek az állatoknak a húsa állítólag magas fehérjetartalmú és igen ízletes.
Küzdelmük hasonlít a mai thai boxra, a Muay Thai-ra, hisz mindkettő képes arra, hogy öljön. Csakhogy a kakasoknak nincs más választásuk, hisz természetük a harc, ellenben a fiúk esetében gyakran a szülők biztatják fiaikat, hogy a jobb megélhetés érdekében válasszák ezt a sportot.
Ayutthaya kb. 80 km.-re található Bangkoktól. Autóval az útidő másfél óra.
Leslie Grand, valamint a Bussadee Thai szorgos kis csapata mind programok szervezésében, – melyhez nem kérünk előleget, – mind ingyenes tanácsadásban áll az érdeklődők rendelkezésére. Bővebb információ a Thaiföldi programok szervezése nevű Facebook csoportban.
Email: bussadeethai@gmail.com
Utazás 7 személyes SUV-val.
Kedvcsinálónak ajánljuk az Evisa L. Dosa YouTube csatornát.