Wat Arun, Hajnal Temploma, Bangkok, Thaiföld.

Home » Wat Arun, Hajnal Temploma, Bangkok, Thaiföld.

Loading

Wat Arun, Hajnal Temploma, amelyet még az Ayutthaya-korszak idején építettek, az eredeti neve Wat Makok, ezen a néven az ott élő emberek nevezték. 

Ayutthaya bukása után Taksin tábornok egy nap kora hajnalon érkezett hajójával a templom elé, amelyet a felkelő nap sugarai éppen megvilágítottak. Ezután a templomot sokáig Wat Cheang-nek, Hajnal Templomának nevezték. Taksin tábornok Thonburi-t tette meg az ország fővárosává és itt koronáztatta királlyá magát, az Ayutthaya Királyság folytatólagos uralkodójaként. A Thonburi-korszak 1767-1782-ig tartott. 


 A Wat Arun templom volt a Smaragd Buddha otthona 1784-ig, amikor is átköltöztették a Nagy Palota területén kialakított Wat Phra Kaew-ba.

A Rattanakosin-korszak királyai több épületet felújítottak és újakat is felhúztak. A templomkomplexumot mai formájában II. Rama király (1809-1824) kezdte el építtetni és fia III. Rama király (1824-1851) fejezte be 1847-ben. IV. Rama király uralkodásának ideje alatt lett a templom új neve, Wat Arun Ratchawararam.

A templom Bangkok Yai kerületében található, a Chao Phraya folyó nyugati partján és egészen az Arun Amarin útig tart.

Kiemelkedő látványossága a khmer stílusú, négyzetes alapú központi prang. Meredek lépcsők vezetnek a prang oldalában, melyek az oldalát körbefutó keskeny teraszokon folytatódnak. A meredek lépcsők egyben a lélek újjászületése során a nemesedő lélek megpróbáltatásait is jelképezik. 


A torony 79 méter magas és a traibhumi kozmológia szerint az univerzumról szóló buddhista ideológiát tükrözi. 

A sarkokat négy külső prang veszi körül. A prangok több százezer darab kínai porcelánnal, színes üvegekkel bevont építmények, amelyek szemkápráztatóan csillognak a napsütésben

A Wat Arun-t egyrészt a napfelkelte és naplemente fényei vonják ragyogó fény palástba, majd a látványos esti kivilágítás kápráztatja el a szemlélődőt. 


A prangok lábainál ősi, kínai katona, és állatfigurák állnak.

A ubosot külső bejárata előtt két yaksa áll, melyek a Ramakien-mitológiából származó démon alakok. 

A fehér alak neve Sahasdecha, a zöld pedig Ravana, vagy Thotsakan néven ismert.  

A ubosotban lévő Buddha-képet II. Rama király tervezte.

A templom mellett volt egy imaterem is, de, mivel Taksin király nem ápolt barátságos kapcsolatot a szerzetesekkel, eltávolította őket onnan, hogy egyedül imádkozhasson. 

Miután egy lázadásban uralmát megdöntötték, Chakri tábornok vette át az uralmat és megalapította a Chakri dinasztiát, Yodfa Puttha Chulalok, azaz, I. Rama király néven. 

   Leslie Grand, valamint a Bussadee Thai szorgos kis csapata mind programok szervezésében, mind ingyenes tanácsadásban áll az érdeklődők rendelkezésére. Bővebb információ a Thaiföldi programok szervezése nevű Facebook csoportban.

Email: bussadeethai@gmail.com

Utazás 7 személyes SUV-val.

Kedvcsinálónak ajánljuk az Evisa L. Dosa YouTube csatornát.