Skót-Felföld, 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 12. rész, Balmacara.
Az előző részben végre egy kellemes, esőtlen sétám volt.
2016. 06.24. Péntek 10. nap
Nem sokkal a lefekvés után megérkezett a szokásos csapadék, már szinte hiányérzetem lett volna, ha egy 24 óra úgy telik el, hogy egyáltalán nem esik. Reggel, az ébredéskor nem esett, de minden vizes volt, ilyenkor elég kellemetlen a magas fűben a csomagolás. A víz fölött, és a szemben levő dombok völgyeiben, 80-100 méter magasságban már zord, esőt ígérő felhők vonultak, szó szerint lógott az eső lába. A szerencsére bíztam magamat, nem volt kedvem beöltözni a vízálló szerelésbe. Enyhe reggel volt, tudtam, hogy ha felveszem, 10 perc gyaloglás után a saját levemben fövök.
Fél 11 volt, mire mindennel kész voltam, és nekivágtam az aszfaltnak. Ahogy előző nap kinéztem, az út valóban szorosan a víz mellé simult, fölötte 5-6 méterrel, úgyhogy lehetetlen lett volna sátorhelyet találni. Dél volt, mikor először csak ritkás, de kövér cseppekben elkezdett esni, de egy perc múlva már felhőszakadás jelleget öltött. Épp egy parkolóhely mellett voltam, oda szaladtam be, és a lehető leggyorsabban beöltöztem. Persze, azért kaptam vizet rendesen az alatt a pár perc alatt. Ahogy kész lettem, jobban körül néztem, és onnan, a parkoló sarkából egy fenséges várra lehetett rálátni. A sűrű esőfüggöny még misztikusabbá tette a látványt. Vártam, tudtam, hogy jön, mégis borzongató volt hirtelen megpillantani.
Az Eilean Donan-i vár volt előttem. A név jelentése „Donan szigete”, Ő pedig egy VI. századi remete volt, aki az apró szigetre elvonulva élte le életét. Az apró kis szigetre a XIII. sz. elején II. Sándor skót király várat építtetett. A Jakobita felkelés idején, a felkelőket támogató spanyol csapatokat szállásoltak itt el, ezért 1719-ben három angol fregatt földig rombolta. Közel kétszáz évig maradt ebben az állapotában, majd 1912-ben belefogtak a felújításába, ami gyakorlatilag az újra felépítést jelentette. A 20 évig tartó munkálatok jól sikerült eredménye a ma látható vár, amit csak gyalogosan, egy szintén akkor épített kőhídon lehet megközelíteni. Ma rendkívül felkapott turisztikai célpont, romantikus és gyönyörű elhelyezkedése miatt talán a legtöbbet fényképezett és filmezett látványossága Skóciának.
Az épületben ma múzeum működik, ahol a megfelelő beléptidíj megfizetése után a fénykort idéző hangulatba csöppen a látogató. Bár, ezzel kapcsolatban olvastam, hallottam olyan véleményt is, hogy a helyreállítás alkalmával a belső képre már nem fordítottak olyan nagy gondot, stílusban és korban nagyon eltérően összehordott berendezése első ránézésre, még a laikus látogatónak is hiteltelen. A kastély ma is magántulajdonban, a ma is létező MacRea klán birtokolja. A vár köré mára komoly kiszolgáló rész, látogató központ, ajándék bolt, kávézó épült, illetve egy meglehetősen nagy parkoló, valamint saját buszmegálló az ideérkezőknek.
Talán nem szorul magyarázatra, a kastélyt belülről nem néztem meg, megelégedtem a külső látványával. A látogatóközpontban szétnéztem, kicsit melegedtem is, hisz bár nem volt túl hideg, de a szakadó eső miatt sokat esett reggel óta a hőmérséklet, na meg át is voltam ázva. Én elfogadom, és ma már szinte ez természetes, de itt is akármerre néztem, minden a pénzről szólt. Kemény árak voltak úgy a kávézóban, mint a hihetetlen választékú, ajándék shopban. A központ bejáratát egy hagyományos skót öltözékben feszítő idősebb férfi őrizte, elegáns kis szoknyácskájában, a kilt-ben, kockás blézerében, és kackiásan félrecsapott barettjában. A hagyomány szerint a kilt alatt a skót férfiak semmit nem viselnek, alsóneműt sem. Ennek tudatában kezdtem tisztelni a kisöreget, hisz én a hosszúnadrágban is fáztam alulról. Sok találgatás folyik arról, hogy napjainkban is őrzik-e még ezt a hagyományt, mindenesetre az tény, hogy a 60-as években az edinburghi közlekedési vállalat megtiltotta a skót szoknyát viselő úriembereknek, hogy az emeletes buszok felső részén utazzanak, nehogy a látvány elrettentse az alsó traktusban utazókat.
Csöndesedett az eső, és miután egy jó órácskát elnézelődtem, elindultam tovább. Rögtön egy híd következett, a Loch Long fölött vezette át az A87-es forgalmát. A fjord még innenső partján, jobb oldalt egy halászfalu nyúlt végig a víz mellett, Dornie, ami az itteni körülményekhez képest jelentős, 360 fős lakósággal büszkélkedhetett! Szinte kisváros…. A főút, amelyiken haladtam, félkörívben kerülte a vizet, és ezzel a várat is. És tízméterenként, egy picit is más szögből nézve mindig új és új, szebbnél szebb arcát mutatta a kastély. Itt érti meg az ember, hogy miért lett tulajdonképpen filmsztár is a kastélyból. Hisz itt forgatták, hogy csak a hazánkban is ismert filmeket mondjak, a Hegylakót, Christopher Lambert-el, a Pierce Brosnan–féle James Bond filmet, egy Erzsébet filmet, de a kastély katalógusa 12 filmet sorol fel.
A híd túloldaláról még egy pillantás erre a zord csodára, és az út a víztől eltávolodva lankás dombok, nagy legelők közé, mezőgazdasági területre kanyarodott. Itt már kevésbé éreztem magam a világ végén. Pár kilométeren belül három település is húzódott az út mellett, a távolban is tanyák, gazdaságok látszottak, a legelők szarvasmarhákkal, lovakkal voltak pettyezettek. A bakancs megint kegyetlenül kínozta a lábamat, szabályosan sántítottam, sőt, délután már egy focipálya mellett, (mert az egyik faluban az is volt) meg kellett állnom, lekínlódni a bakancsot a lábamról, és újrakötözni, újra ragasztani a vérhólyagokat. Az egész lábfejem ragtapaszcsíkoktól tarkállott, mert ahol éreztem a törést, és már kipirosodott, de még nem hólyagzott fel, oda megelőzésként tettem. Nagyon csábított a hely, hogy egy lépést se tovább, nem nagyon volt kedvem visszahúzni a magamban már csak spanyolcsizmaként emlegetett kínzóeszközömet. Pedig, cipőbolt még nem is látszott. Na meg,a pénz…
Végül erőt vettem magamon, a falu közepén volt a pálya, és teljesen átlátható, nyílt terep volt, nem találtam egy zugot, ahová elhúzódhatok. Volt még egy hátsó gondolatom is aznap estére, hisz a térképen hosszú idő után először, kempinget ígérve feltűnt a kis kék sátras jel. Fogalmam nem volt az árakkal kapcsolatban, nem is kerestem, sőt, nem is gondoltam eddig még rá. Azonban így, a tizedik napon már jól esett volna egy forró zuhany, egy kis normális fehérneműmosás, szóval egy kevés civilizáció. Osztottam, szoroztam, és úgy egyeztem meg magammal, hogy ha 15 font alatt lesz, akkor maradok egy éjszakát. Az út mellett egy szakaszon, épp egy pár házas településen áthaladva járda, és bicikliút is kényeztetett. A botjaimra támaszkodva kopogtattam az aszfaltot, egyszer csak egy tyúkanyó ült a járda szélén békésen, és 6-8 pici naposcsibe kukucskált a tollszoknya alól. Semmi félelem nem mutatkozott sem a mamánál, sem a kicsiknél. Leguggoltam hozzájuk, lefényképeztem őket, és teljesen nyugodtan, sőt kíváncsian fogadtak. Azért aggódtam csak, hogy mindez az úttól másfél méterre volt, ahol azért ha 40-el is, de csak volt forgalom, voltak autók, amikből ezek a csöppségek nem voltak láthatók.
Még egy félóra bicegés, és ott volt a kemping. Reraig Caravan Site a tisztességes neve, és mint várható volt, főleg lakóautók, lakókocsik vették igénybe. Konkrétabban én voltam az egyetlen sátras. Szépen karbantartott, elegáns, tiszta, rendezett hely volt, gyönyörűen nyírt pázsittal. Első benyomásként megvolt a szimpátia, most már csak az ár… Ki volt írva, hogy táborozzunk le nyugodtan, és majd este, vagy másnap rendezzük a dolgot. Attól függetlenül sikerült árjegyzéket találnom, 8 font volt egy éjszakára. Már állítottam is a sátrat! Az első utam természetesen a fürdőbe vezetett. Apró szeplő volt a rendszer, ugyanis 20 centeseket kellett bedobálni egy automatába, azért 2 percre kaptál meleg vizet a zuhanyból. Mindegy, de legalább volt. Lefürödtem, a csapban kimostam a fontos dolgaimat, ott korlátlan volt a meleg víz. Kiteregettem, és úgy tűnik, ez jó esőcsináló varázslat, mert az bizony két perc múlva eleredt.
Beszedtem mindent, majd körbejártam, kerestem elektromos csatlakozót, de csak a lakókocsiknak való pontok voltak. Így visszamentem a fürdőbe, és az egyik borotva-csatlakozóba felraktam a telefont, és a power-bankot. Körbenéztem, és rájöttem, hogy nem túl jó helyre sikerült sátrat vernem. A rendszer az volt, hogy az autók, lakókocsik a tábor közepét, (illetve szinte az egész területet) használták, a telek szélén volt egy csík a sátras vendégeknek. Ez viszont a kerítés, és az azon túl húzódó dzsungel közvetlen közelében volt. Ami, mint tudjuk, a midgek kedvenc búvóhelye! Meg is jelentek nagyon gyorsan…
Megkerestem az irodát, egy idős, igazi skót úriember fogadott, mint kiderült, a házában. Ez egy magánkemping volt. Pár szóban nagyon kedvesen, barátságosan elbeszélgettünk, felvette az adataimat, én pedig fizettem. Kis félreértés akkor volt, mikor kérte a jármű rendszámát. Nem azonnal értette meg, hogy se autó, se camper, se motorbicikli, hanem én bizony gyalog vagyok. Elismerően, bár hidegvérét megőrizve, tartózkodóan csettintett egyet…
A tábor körül is szétnéztem. 100 méterre voltunk a parttól, és a ködös, szitáló időben már idesejlett a Skye-Bridge kecses íve. És hogy teljes legyen a komfort érzetem, a parton egy nagy Spar áruház okozott kellemes meglepetést! A mogyoróvajam nem kis megnyugvásomra elfogyott, sőt, a kenyér is, tehát 10 nap alatt éltem fel az induláskor öt napra szánt, 8 fontért beszerzett készletemet. Ideje volt újra tankolni, de ezt reggelre hagytam. Most csak egy olajos hallal, és két doboz Heinekennel ünnepeltem meg az első komoly szakasz megtételét. Visszaútban bementem a fürdőbe, hogy ránézzek a töltésre otthagyott dolgaimra, hát, azoknak csak a hűlt helyét találtam. Nem ijedtem meg különösebben, hisz az itt megszálló emberek valamiféle külön kasztot alkotnak, és egymás értékeinek eltulajdonítása nagyon messze áll tőlük. Mentem az irodába, az idős úrhoz, aki kérdésemre rögtön nyomta is a kezembe a szerelést, illetve mutatta a helyet a szobában, ahová nyugodtan töltőre tehetem azokat. Éltem is vele, és az esti, szokásos kilenc órai (otthon 8) telefonos-randimhoz a Kedvesemmel, minden fel is töltődött. Az üdvözlésemre odagyűlt szúnyogokon átvergődve bebújtam a sátorba, és csendesen elsörözgetve végül álomba merültem.
Tizedik éjszaka: 57°16’59.62″É 5°37’38.52″Ny
