OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skót-Felföld 2016. 13. rész, Breakish.

Home » Skót-Felföld 2016. 13. rész, Breakish.

 247 ember olvasta mar el ezt az írást

Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója 13. rész, Breakish.

Az előző részben megjutalmaztam magam egy kemping-éjszakával.

2016. 06.25. szombat, 11 nap.

    Reggel első utam a boltba vezetett. Este még átgondoltam magamban a „hogyan tovább-ot” az étkezéssel kapcsolatban, azt tudtam, hogy a mogyoróvaj-korszaknak vége. Szerencsére meglehetősen jó választék volt a Spar-ban, és az árak sem voltak vészesek. Időm volt, tételesen végig néztem a lehetőségéket, úgy eltarthatóságban, mint praktikumban, táperőben, ízletességben és nem utolsó sorban, árban. A kenyér kérdésében megmaradtam a szeletelt, előre csomagolt egykilós barna kivitelnél. Aztán találtam sonkát, 20 dekás kiszerelésben, szeletelve, és abban a négyszögletes formában, ami a kenyérrel megegyezett, tehát szendvicsnek, minden szerszám nélkül tökéletes. És hogy teljes legyen az íz kavalkád, ráleltem egy bizonyos fajta (a márkára már nem emlékszem) 40 dekás Old Cheddar sajtra is, ami akkor leértékeltként szerepelt 2 fontért, de ez a márka, és ez az ár tulajdonképpen az egész úton végigkísért, akár Spar, akár Tesco, vagy Cooperative üzletbe tértem be.

Lenovo_A1000_IMG_20160625_125726

    Mint később kiderült, ez az összeállítás praktikusan könnyű volt, hisz nem kellett az üvegeket cipelni, mint a mogyoróvajnál, amellett nem untam meg az út végéig sem. Tehát, onnattól maradtam ennél, reggeli-vacsora igaz egyforma, és állandó, de hát nem kulináris kalandozáson voltam. Minden étkezés 2 szendvicsből állt, ez napi 8 szelet kenyér volt, négy szelet sonkával, és sajttal. A súlyokat, és a szeletek számát ismerve könnyű volt kiszámolni a napi mennyiséget, 12.5 deka kenyér, 6 deka sajt, és 4 deka sonka volt a napi mennyiség. Nem sok, de néha volt módom, főleg az út végén egy-két kilengésre is, amikor már jobban átláttam a hátralevő anyagiakat, meg a pótlás is megjött. Mint említettem, a 10-12 kilós fogyás be volt tervezve, és ez be is jött.

0294

   Pár napra előre tehát megint bespájzoltam, és egy gyors, „szúnyog-sürgette” pakolás után indultam az út egyik izgalmasnak ígérkező részére, Skye-szigetére. A kezdet nem volt bíztató, a felhők a földet söpörték, a szokásos permetszerű szitálás mindenhová bebújt, a híd el is tűnt a szürkeségben. Annyi pozitív dolog volt talán, hogy a kempingtől a hídig, keresztül a városkán, egy kényelmes és széles (na meg teljesen néptelen) bicikli/gyalogút vezetett. Nemsokkal indulás után, a piciny Balmacara települést elhagyva, ez a bicikliút kettévált. Az egyik, az országút mellett vezető része elkezdett kissé felfelé kapaszkodni, a másik kiszélesedett, és csábítóan lejteni kezdett a part, a Loch Alsh vize felé. Valami megérzés volt, hogy maradjak csak én a nehezebb, kapaszkodó úton, ahol az autók biztos Lochals-ba mennek. És oda is érnek! Később néztem jobban utána, hogy az a szimpatikus gyalogút másfél kilométeres kanyargás után, a parton, egy villánál, zsákutcaként ért véget, és visszakapaszkodni az útra sehol sem lehetett, csak megtenni rükvercben újra a sétát.

0299

   A Skye valóban egy sziget, de végig ott húzódott a Loch Alsh túloldalán, mintha csak egy szélesebb folyó túlpartját látnánk. A víz tele volt  sziklaszirtekkel, nem lehet  egyszerű itt nagyobb hajóval átjutni. A városhoz közeledve kezdett csöndesedni az eső, feltűnt a tengeri hajók fogadására is alkalmas kikötö, és a híd is tisztán és büszkén magasodott a víz fölé. Múltja, történelme nem sok van ennek a tiszta, csendes, rendezett kis településnek, valószínű csak a közlekedés hozta létre, mint sok mindenre alkalmas csomópontot. Hisz a tengeri kapcsolat adott, 1897-ben már vasútvonal is vezetett ide, és itt vezet a legrövidebb út a Skye-szigetre, a Belső-Hebridák nagy részére, és így, szinte egyetlen kapocsként a Külső-Hebridák megközelítésére is.

0302

    Délutánba hajlott már az idő, és a 750 körüli lakossal bíró kis település békés, szombati ebéd utáni punnyadásban leledzett. A vasútállomáson bent állt a két kocsis sárga-kék szerelvény, ami a hegyeket északról megkerülve teremt kapcsolatot Invernessel, 2 óra 35 perc alatt megtéve azt az utat, amit én 10 nap alatt gyalogoltam le. Napi négy pár járat van, aki már a Highland fővárosáig eljutott, annak feltétlen érdemes egy akár csak egynapos kirándulásra is eljönnie ide. És meg egy apró érdekesség, amit a net böngészésekor találtam, itt található a Királyi Haditengerészet tengeralattjáró-észlelő szárazföldi központja.

0303

    Az időjárás-felelős megint megkegyelmezett (vagy kedveskedni akart) nekem, ahogy lementem a partra, és kiültem a kis szálloda kertjében a padra pihenni egyet, már szinte felhőtlen kék volt az ég, és langyos napsütés simogatta a nekivetkőzött bőrömet. Jól esett az egy órás napfürdő. Azután még nézelődtem egy kicsit, reménykedtem egy nagyon olcsó cipőboltban, de semmilyen nem volt. Viszont a lakosok számához képest minden egyéb, bank, élelmiszer üzletek, gyógyszertár, műszaki bolt, ajándékboltok, kávázók, gyorsbüfék, éttermek, szóval minden volt, ami egy városkában szükséges. Bár, gondolom azért a forgalom igen nagy részét az itt átutazók adják.

0306

    A híd másfél kilométerre volt, elindultam. Évszázadokon keresztül csak komppal lehetett átkelni a külső szigetekre, igaz, akkor forgalom szinte nem is volt. A 19. században, az út is nagyobb jelentőséget kapott, majd mikor a század végén a vasút is ideért, már felmerült a kompot lecserélő híd építése. Azonban komolyan csak 1989-ben került terítékre, amikor is a hirtelen megnövekvő turistaforgalom, és a gazdasági élet már megkövetelte a szerény lehetőségekkel bíró kompforgalom kiváltását. Az 1995-ig járt, és a város központjában kötött ki.

0308

    A pályázat kiírása és elbírálása után 1992-ben kezdtek neki az ötszáz méteres, kétrészes vasbeton híd építésének, amit 1995 október 16.-án adtak át a forgalomnak. Maga az összeköttetés ennél hosszabb. Az első része a hídnak a part mellett fekvő hat hektáros kis szigetre, az Eilean Ban-ra visz át, ez a rész kb. 170 méteres. Ezután kb. 600 méteren a szigeten vezet az út, majd következik a szorost átívelő „igazi” híd, ami az ötszáz méterén két pillérrel támaszkodik a vízbe. Az ív magassága lehetővé teszi, hogy alatta tengerjáró hajók is átbújjanak. A híd az első években, nagy felháborodást, és állandó vitákat kiváltva, fizetős volt. A helyieknek is! A koncessziós szerződést elnyerő, és a hidat megépítő konzorcium egy átkelésért 11.40 fontot kért. A nem szűnő tiltakozások hatására, és miután nyilvánosságra került, hogy az első évtizedben, 2004-ig a híd fenntartásának költsége 3,5 milló font volt, a bevétel a hídpénzből pedig 33,5 millió, így a skót kormány 2004 végén 27 millóért kivásárolta a hidat, és azóta ingyenes rajta az átkelés.

    Odafönt persze erős szél fújt, de a kilátás mindenért kárpótolt. Több helyről, biciklis barátoktól hallottam, útleírásokból, blogokon olvastam, hogy a hidat rendszeresen sűrű ködtakaró öleli körül, vagy alacsonyan szálló esőfelhőkben, esetleg hatalmas széllel járó záporokban veszik el. Nekem ebben (is) szerencsém volt, amiért nagyon hálás is voltam, hisz nem minden nap jut el az ember egy ilyen helyre, és ha ezt az egy órába szorított élményt, a természet élvezhetetlenné, semmissé teszi, az valószínű örökre szól, és nem könnyen lehet újra megismételni. A 360 fokos panoráma, ami az ív tetejéről elém tárult, az felejthetetlen volt. A kristálytiszta levegőben, a szinte felhőtlen ég alatt mindent a kék uralt. A látótávolságot megsaccolni sem tudtam, de a két oldalon felváltva csodálva a tájat azt éreztem, hogy látom egész Skóciát. Messzi hegyvonulatok sora rajzolódott ki, az azúrkék vizet apró, szürke gránitszigetek pettyezték.

0309

    Nehezen váltam meg a látványtól, de menni kellett, a szállás keresés még hátra volt. A fényképezőgép órája még az időpontot is rögzítette, fél ötkor Skye-szigetére léptem. A hídfő környéke sűrűn bevolt építve, rengeteg szálláslehetőség kínálta magát, persze én nem ilyenre gondoltam. Az út mindkét oldalt sűrűn be volt nőve, vagy bozótossal, vagy ember magasságú páfránnyal. Ebben elég nehéz még egy sátornyi tisztást is találni. Az annak vélt helyekről pedig közelebb érve, mikor már átvergődtem magam a sűrűn, akkor derült ki, hogy azok sziklafoltok.

0322

    Végül hét óra körül az út töltése alatt, egy fasorral határolt sima sávot fedeztem fel, ami alkalmasnak tűnt. Ám erről is kiderült, hogy tulajdonképpen a régi út töredezett, megkopott aszfalt csíkján állok. Ebbe viszont, mint a sziklába, nem lehet sátorcöveket leverni, annélkül pedig összeroskad az egész, mivel nem teljesen öntartó a szerkezete. Végül addig eszeltem a megoldáson, míg az megszületett. A sátor végét még az úton kívül földbe tudtam lecövekelni, az elejét, amelyik már az aszfaltra nyúlt, egy hosszú madzaggal a másik oldalon levő fához feszítettem ki. Először, de az úton nem utoljára alkalmaztam ezt a módszert. A madzaggal kapcsolatban egy érdekesség. Nem vagyok rá büszke, de kicsit abba a csoportba tartozom, aki ha megpillant bárhol valamit, amit esetleg a későbbiekre nézve hasznosnak tart, azt felveszi, bárhol is legyen az. És, őrizgeti. Néha évekig. Ez a darab nagyon erős műanyag sodrat 2013-ban (!) Izlandon (!) került az utamba, ott feküdt az út mellett. Láttam, hogy jó erős, sértetlen, újszerű, és jó hosszú, tehát feltekertem, és elraktam, „hátha jó lesz még valamire”. Azóta ahol sátor van nálam, ott a zsebében ez is mindig ott van. És most rendkívül hasznos volt, ennélkül nem sikerült volna ott tábort vernem.

0317

Tizenegyedik éjszaka:  57°15’53.79″É   5°47’4.21″Ny

11. éjszaka