OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skót-Felföld, 2016. 11. rész, Inverinate.

Home » Skót-Felföld, 2016. 11. rész, Inverinate.

 222 ember olvasta mar el ezt az írást

Skót-Felföld, 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. Inverinate.

Az előző részben picit már untam a nedvességet…

2016. 06.23. Csütörtök  9. nap.

     Ragyogó napsütés, kék ég, lustán úszó bárányfelhők, mi történt itt?! Hova kerültem? Zavartan néztem ki még félálomban reggel a sátorból. Aztán megnyugodtam, én a helyemen vagyok, az időjárás tévedt meg. Szerencsére! És ez így is maradt, estig nem kaptam égi áldást, és kimondottan szép időm volt. Sokszor tapasztaltam már akárhol is voltam, hogy ha napokig rossz idő van, csak felhőt, ködöt, esőt látok, Napot, kék eget nem, akkor napról napra, szép lassan kezd a rosszkedv eluralkodni rajtam. De, ha ezek újra felragyognak, 10 perc alatt visszatér a kiegyensúlyozottság, a jókedv. Ilyenkor a legkisebb szépséget is duplán tudom élvezni, és ilyenkor tudom végig vigyorogni a napot. Mint ezt a teljesen hétköznapi csütörtököt.

0239

    Még a reggeli is jobban esett, (na jó, csak kicsit jobban), de az, hogy egy szál trikóban, a szabadban „asztalnál”, vagyis egy nagy, sima sziklán fogyaszthattam el azt, még az ízét is feledtette. Megszáradt mindenem, a hátizsák, és a magamon cipelendő teher is könnyebb lett pár kilóval, pár liter esővízzel. Balról szorosan, jobbról a folyó kanyarulatainak is helyet adva kísért a pár száz méter magas hegylánc, de szemben, a Loch felől már látszott a völgy vége, kisimult a láthatár. A hegyekből 100-200 méterenként, mint egy százlábú lábai, vízfolyások, apró csermelyek rohantak meredeken a völgybe, és az út alatt átvezetve a még lejjebb kanyargó folyó felé.

0233

   Amit este még pár órás sétának saccoltam, azt kényelmes tempóban másfél óra alatt lesétáltam, előttem volt a Shiel Bridge. A környék itt már felkapott kiránduló és túrázó hely, sok izgalmas és szép hely található viszonylag kis területen. Az út egyes pontjairól rá lehetett látni a Kintail-i Öt nővérre, (Five Sisters). Ez egy öt, egymást szabályosan követő csúcsból álló hegyvonulat, amely a legmagasabbról, a Kintail-ról kapta a nevét, ami ezer méter fölé nyúlik, és ami a gyönyörű környezetnek, kilátásnak köszönhetően igen népszerű kirándulóhely.  Közvetlen a híd előtt még egy benzinkút-kemping-kisbolt kombó található. A kemping így kívülről nézve meglehetősen néptelennek tűnt, a kisbolt pedig drága volt. Lepakoltam az előtte levő kispadra, élveztem a szívet-lelket melengető napsütést, de persze, már csak az illem kedvéért is, szétnéztem, pontosabban „érdeklődést tanúsítottam” a bolt iránt. De maradt csak pihenő.

    Már talán esett szó róla, csak most eszembe jutott, hogy az indulásomnál ugye meglehetősen szerény anyagiak álltak a rendelkezésemre. Most a kilencedik napomat tapostam, az első napon a Tescóban kb. 8 Fontot költöttem az útravaló élelemre, azóta a ragtapaszt vettem csak 2 fontért, tehát igazán nem lehetett rám mondani, hogy szórtam a pénzt. És, már a kilencedik nap, és itt voltam, az útnak egy jó részével a hátam mögött.

0241

   A hídon átérve nem sokkal később az út élesen jobbra kanyarodott, kiértem a   Loch Duich partjára. Ebben már, a környező és belefolyó patakok édesvizén kívül már az Atlanti-óceán északi részének a sós vize is lötyögött. A parton egy nagy, lekerített területen meglepő módon alpakák legelésztek, láthatóan jól érezték magukat. A pazar időben kezdett rámsülni a szokásos felsőruha-szerelés, ezért kénytelen voltam tíz percenként vetkőzni. A napot végül egy szál rövidujjú pólóban fejeztem be, megszaporítva ezzel a gondjaimat, hisz a levetett darabokat valahová el is kellett pakolni. De, ezt a kis kényelmetlenséget nem bántam.  A napsütés egész más színeket varázsolt a tájra, mint amit a ködös, esős borongásban megszoktam. Minden szín új árnyalatot kapott, víz valóban kék volt, a hegyek zöldje felragyogott, és a nagy perspektívának köszönhetően a bárányfelhők vetette árnyékok különös látványt nyújtottak.

0238

    Még egy híd, a Clachan Duich Bridge, ami tulajdonképpen egy gát, és csak egy rövid szakaszon enged átfolyást a jobb oldali kis tó, a Loch Beg, és a nagy víz között. A hídról egy tetejét vesztett templomszerű rom látszott a jobboldali magaslaton, körülötte pedig egy kis temető sírköveit véltem felfedezni. Ezt meg kell nézni! Lekanyarodva az útról felkapaszkodtam a dombra, és próbáltam bejutni a bekerített temető cseles kapuján. Sok-sok helyen találkoztam már azóta ezzel a speciális, eddig még nem látott „zsiliprendszerrel”, ami mindig megkeserítette a hátizsákkal való bejutásomat. Ez tulajdonképpen egy félkör alakú kalitka, a kerítésbe beépítve, a kör másik felének közepén, pedig egy forgópánton lóg a tulajdonképpeni kapuszárny. Amikor befelé megyünk, a szárnyat a túlsó állásba kell tolni, ezzel a bentről jövő kapunyílást lezárom, és magamnak szabad utat adok. Egész a kalitka feléig. Ekkor a szárnyat át kell hajtani úgy, hogy a bejáratot zárja le, és a túloldalt tegye szabaddá, hogy bejussak az adott területre. Igenám, de ha hátizsákkal, (vagy csak egy méretesebb pocakkal) állsz be, nem tudod a szárnyat magad előtt elhajtani. De sokat szidtam én ezt a „remek találmányt” út közben! 

0244
0245

   Azért csak beküzdöttem magamat, igaz, ez csak a hátizsákot levetve, és a kapun átemelve sikerült. A temető két részből állt, egy, a távolabbi új rész az aktuális temetkezési hely volt, ott többen is voltak hozzátartozók, akik szeretteik emlékének adóztak, én a régi szárnyra voltam kíváncsi. A kis tetejét vesztett templom belsejét már benőtte a fű, a kopott, mohával benőtt szürke gránitfalak közt is sírok mélyedtek a padozatba. Kint, a szabad részen a gondozott, nyírt pázsiton többszázéves sírkövek is előfordultak. Némelyiken már a bevésett írást sem lehetett elolvasni, az évek rengetege, és az időjárás tette a dolgát. A felismerhetőkön a leggyakoribb nevek, a McLeod-ok, (de szerepelt MacLeod formában is), a McDonaldok, a Duncanok, a MacKenzie-k, stb. tehát az igazi hagyományos skót nevek szerepeltek legtöbbet. Valószínűsíthetően az itt nyugvóknak már nem sok rokonuk, utódjuk élt, vagy már elszakadtak a környéktől, hisz az ódon sírkert önmagában gondozott volt, de egyes nyughelyek már semmi jelét nem mutatták a rendszeres ápolásnak.

0247
0248

    A kopott neveket, a rég elmúlt évszámokat nézve – mint mindig egy múltba vivő temetőkertben – beindult a fantáziám. Hirtelen sorsokat költöttem fiatalon elment embereknek, okokat gondoltam ki egyidőben távozott családoknál, hősies véget képzeltem a McLeodoknak. Érdekes, egy időre tényleg egy más világba rántó játék ez. Egy szabad gondolattársítással a skótok szabadságságszeretetének, a függetlenség-vágyuknak egy fontos próbaköve volt amúgy is ez a nap. Ezen a napon zajlott a népszavazás a Brexitről, az Egyesült Királyság kilépéséről az EU-ból. Akkor még csak találgatások folytak az újságok címlapjain, amit a benzinkútnál láttam, de azóta, illetve már másnap reggel az eredményt is megtudta a világ. Bár Britannia összességének 51.9 %-a a kilépésre szavazott, Skóciában a 32 szavazókörletben mindenütt a bentmaradásra voksolók voltak többségben, százalékosan pedig az arány 62% volt. Ott, az eredmény ismeretében rögtön a függetlenségről lángoltak fel a viták, és az út során még többször láttam jelét az elégedetlenségnek

0249
0250
0251
0252
0253

    A temető melletti kis dombon magasodott egy szobor, egy első világháborús emlékmű, a domb lábánál pedig egy pad. Itt még élveztem egy kicsit a kellemes napsütést, majd megint átvergődtem a kapun, és mentem tovább. A part vonalát követő út, és a víz között bár ritkásan, de végig be volt építve a sáv. Gondosan nyírt pázsitok közepén jólétről tanúskodó hangulatos és elegáns házak bújtak meg. Az út túloldalát magasba szökő sziklafal határolta, a tetején sűrű dzsungellel. Nem sok remény látszott egyelőre, hogy valahol táborhelyre lelek. Egy benzinkutat, (itt nassoltam az újságok címlapjairól) és a hozzátartozó shopot helységnévvel láttak el, Inverinate-t hagytam el. A térképen már kinéztem, hogy 1-2 km után teljesen eltűnik a parti sáv, addig tanácsos volt valami megoldást találni. És az „utolsó pillanatban”, másfél kilométerrel odébb egy telephely-szerűségnek kinéző szabad terület hívogatott. Régen nem használhatták, üres volt.  Lehúzódtam közvetlen a víz mellé/fölé, és tábort vertem.

0254
P6233382

    Ez is egy ideális hely volt, remek kilátással. Ahogy pakolásztam, rendezgettem a dolgaimat, egyre erősödő motorzúgásra, repülőre utaló dübörgésre figyeltem fel. A magasban kerestem a hang forrását, mikor közvetlen előttem, a víz felett talán 30 méterre berobbant a látómezőmbe a nyílt tenger felől egy óriási C130-as Hercules, még a pilótát is tisztán lehetett látni. Aztán, hatalmas robajjal, vízpermetet felszíva maga mögött egyenesen abba a szűk völgybe kanyarodott be, amelyikből én reggel a Shiel Bridgénél kijöttem, és tűnt is el, rögtön süket csendet maga mögött hagyva, mintha csak egy látomás lett volna. Pedig nem, valós volt, később többször találkoztam ilyen vérfagyasztó látvánnyal, mikor a pilóták valószínű a radar alatti repülést gyakorolva úgy cikáztak egy-egy szűk völgyben, hogy a hatalmas gépek szárnyvégei szinte súrolták a domboldalakat. Nagyon látványos volt! Estig még kint ücsörögtem a parton, élveztem a jó időt. Mikor kilenc körül kezdett hűvösödni, megint egy szép napot lezárva, aludni tértem.

0256

Kilencedik  éjszaka: 57°15’3.50″É   5°28’26.71″Ny

9. éjszaka