Skandináv kerékpárút, 150. nap. Magyarország, Levél.

Home » Skandináv kerékpárút, 150. nap. Magyarország, Levél.

 532 ember olvasta mar el ezt az írást

Skandináv kerékpárút, 150. nap. Magyarország, Levél. 2011. október 5.

Október 5. szerda a 150. nap

Magyarországon vagyok. Bezárult a kör, és gyakorlatilag vége a kalandnak. Hazatérni mindig jó, de megmondom őszintén, mikor az első kilométereket tekertem a határon innen, valami nagyon szomorú érzés fojtogatta a torkomat. Valami nagyon jó véget ért. És lesz-e még ilyen?

Na, mindegy, ez is olyan ajándék volt az élettől, ami talán nem mindenkinek adatik meg.

Reggel már fél hétkor felébredtem, a lakótelepen indult az élet, meg elég rosszul is éreztem magam. Ez a végét lerontó megfázás nagyon nem hiányzott. A közelben volt egy nagy iskola, ahová persze a lakótelepről nagyon sok gyerek jár, és az mind ott ment el a táborhelyem mellett. Na és milyen a gyermek? Hát érdeklődő. Pláne ha csapatban van. Szóval népes szurkolótábor és kérdező közönség közepette végeztem a reggeli teendőimet, mert azért végeztem, és igen sok mindent kellett közben megmagyaráznom, (de miért magyaráznom, nem angoloznom?) elmesélnem.

DSCF3791

De nyolckor én is el tudtam indulni, és remélem ők sem késtek el túl sokat az iskolából. A külvárosból, ahonnan indultam, kb. 12 km-t kellett tekernem a Westbanhofig. Onnan végig akartam sétálni a Mariahilfer strasszén, ezt a sétát sosem hagyom ki, rendkívül jót lehet nézelődni. Az út egy egyenes bevezető szakaszon vitt a Dunáig, onnan pedig a Gürteleken át, tehát eltéveszteni sem lehetett, és végig elég jó kerékpárúton haladhattam.

DSCF3792
DSCF3793
DSCF3794

A reggeli csúcs az igazi nagyvárosi volt, az emberek itt is rohannak. A Hilfer a megszokott nyüzsgését, és eleganciáját hozta. A Gerngross sarkánál kebab-árus kínálta az illatozó gyros-át, nem bírtam ellenállni, 11-kor már pótreggeliztem. Megpróbáltam két helyen a netet is, a másodikon jártam annyi sikerrel, hogy a levelezést még meg bírtam nézni, a naplót már nem erőltettem. A Ringig toltam a gépet, ott megkértem Esztert, hogy vezessen ki a városból, és ezt egy nagyon egyszerű útvonalat felkínálva, meg is tette. Egy Billában még utolsó centjeimet innivalóba öltem, majd tekertem kifelé.

DSCF3795
DSCF3796

A várost elhagyva Schwechat következett nagy forgalmú repülőterével, majd kiértem a „prérire”. Itt hátba kapott egy elég erős északnyugati szél, és röpültem a 10-es úton hazafelé. Következtek az apróbb kis -dorfok, nagyobb hely az Bruck volt, itt megebédeltem és sebességváltót állítottam, majd egyszer csak előttem volt a nikkelről elnevezett falu, Nickelsdorf. Ez már pedig a határ! Útközben egy dolog szúrt szemet, a rengeteg windpark. Dániában elnézegettem, hogy milyen jól hasznosítják a tenger felől fújó szelet, néha 20-30 szélkerék is állt egy csomóban. Nem túlzok, de a sógoroknál több száz ilyen van! Szinte minden falu határában állt egy-egy csoport, és egy szélparkot számoltam meg, abban ötven ilyen szélerőmű volt! Hát nem semmi! Amin talán még jobban meglepődtem, hogy ez ideát, a határ magyar oldalán is folytatódott.

DSCF3797
DSCF3798
DSCF3799
DSCF3800

Szóval a határ. Nickelsdorfban megismertem azt a most már természetesen funkcióját vesztett nagy épületet a falu felénk eső végében, ahonnan a 80-as évek végén, mikor a rendszerváltás már látótávolságba került, és lazultak a szabályok, egy fuvarral egy mázsa olcsó osztrák kávét repítettem a Cserepes sori piacra!

DSCF3801

És már ott is volt a vasfüggöny, már csak két dolog hiányzott belőle, a vas, meg a függöny. Ami maradt ugye a lepusztult védőművek, egy-két omladozó épület, és a feeling, hogy határon kelünk át. Pedig, hál istennek, már dehogy! Egy fénykép, egy pár perc gondolkodás, hogy tényleg jöjjek-e, ne forduljak-e vissza, de aztán jöttem.

DSCF3802

Hegyeshalomtól a GPS egy 12 km-es földútra terelt az 1-esről, ennek az okát rögtön meg is akartam kérdezni egy helybelitől a legkézenfekvőbb helyen, a kocsmában. Letámasztottam a szerelvényt, és a 10 méterre levő ajtó felé indultam. Mielőtt beléptem, egy arra jövő hölgy kapta el a karomat: „Fiatalember (ez már jólesett!), magáé ez a bicikli? Igent válaszoltam. Jaj, az Isten áldja meg, ne hagyja így itt, egy perc alatt lelopnak róla mindent!” Hazaértem!

Megköszöntem, és nem mentem be, hanem az utcán állítottam meg egy biciklist.  Ő mondta, hogy valóban csak most építik a bicikli utat a határig, és valóban nem nagyon szabadna, de mindenki az 1-esen jár, és hallgatólagosan elnézik. Én is erre kanyarodtam, és eljutottam egészen a nevében üzenetet hordozó Levél községig. Itt egy kemping tábla gondolkodóba ejtett, és bekanyarodtam. A Heléna szálloda kemping és étterem volt a célpont, és maradtam is. Elég olcsó, és mivel furcsamód pont annyi egy sátorhely, mint egy faház, én a fedelet, és az ágyat választottam. Ugye, az a konformizmus! Elméletben van wifi is, de a recepciós szerint épp most romlott el, de volt forró zuhany! Ja, és mivel étterem, megvolt a régóta első, itthoni marhapörkölt nokedlivel. Mert gasztronómiai honvágy azért létezik!

DSCF3803

Most tehát ágyban vagyok, egy-két film, bár hulla fáradt is vagyok a mai 90 km-től, na meg a megfázás is tombol, tehát egy nagyot alszom, és reggel tovább.

150. éjszaka, itthon, Levél község kempingjében. 47°53’41.44” 17°12’46.71”

150.