Skandináv kerékpártúra, 83. nap. Norvégia, Storforshei. 2011. július 30.
Július 30. szombat 83. napom
Jól esik egy kis lazítás, de azért jól fog esni hétfőn reggel továbbindulni. Ez szinte biztos, kivéve, ha nem fog valóban jól esni. Kezdem kipihenni magam, az alvás már ma éjszaka nem volt az igazi. Nincs hideg, nem is bújtam a hálózsákba, csak takarónak használtam. Szerencsére a megfázás pár napja érzett előszele csak vaklárma volt, vagy pedig csak éppen kicsit megcsapott, de az óta nem éreztem semmi hasonlót.
A reggeli dolgaim után olvastam, ebédig megint sikerült, most egy Norman Mailer könyvet kiolvasnom. (A fiú evangéliuma). Jó hogy Katuskám, kislányom meglepett az e-book olvasóval! Köszönöm! Ma már napot is láttam, töltődnek az akksik. Ebéd után csak nekiindultam bejárni a környéket, legalább fogalmam legyen hol „laktam” egy pár napig.
Pici, tényleg pár százas kis lakócentrum, elég nagy területen. Takaros házak, mindhez nagy parkosított zöldterület tartozik, és egyik telek határán sincs kerítés. Apró, épp csak jelképes templom, és a már előzőekben felsorolt létesítmények. Naponta kétszer jön busz a közeli és nagyobb Mo i Rana-ból, de minden udvaron áll 2-3 autó, és ugyanannyi motoros szán. Az idegent, ha egy napnál tovább van, könnyen megismerik. A boltosok már mosolyogva köszöntenek, épp úgy, mint az az idős férfi, aki naponta kétszer a sátor mellett jön el, boltba, dolgait intézni. Ma reggel is épp reggeliztem mikor jött, messziről üdvözölt, jó étvágyat kívánt. Mikor tisztáztuk, hogy norvégül nem tudok, átváltott egy kb. olyan szintű angolra, mint az enyém, úgyhogy egész jól megértettük egymást. Én az utat meséltem, ő pedig azt, hogy mindig is itt lakott, és mutatta a szemben levő közeli hegyet, ahol egész életében vasércet bányászott. Mostanra a bánya bezárt, ő pedig nyugdíjas. Még kitárgyaltuk az időjárást, (örök és remek téma) aztán elbúcsúzott.
Az alvégen láttam egy táblát, kinyilazva hogy Stadion 700 m. Kicsit nagyképűnek gondoltam az elnevezést, elsétáltam. Egy láthatóan keveset használt földút vezetett az erdőben, és végül tényleg volt egy futballpálya, padokkal, öltözőépülettel, sőt, pályavilágítással. De látszott mindenen, hogy elég rég nem használták.
Út közben a közeli folyó fölött egy vasúti híd ívelt át, rajta amolyan iparvágány féle, ami az út alatt eltűnt a hegy belsejében, egy alagútban. A sínek közt 15-20 évesnek látszó fák nőttek, a vasúti híd két bejárata, ugyanúgy, mint az alagút, és a lejárók vasajtókkal, vaskerítéssel lezárva. Lassan összeállt a kép, amíg itt a bánya működött, egy jól menő település lehetett Storforshei. Erre utalnak a lakosok számához képest meglepő nagyságú stadion, a nem használt táncház, ami mellett vagyok, és a kis tereken, utcákon mindenütt megtalálható, de már gazzal jócskán benőtt, szemmel láthatóan régen nem használt asztalok, padok. Ahogy megszűnt a bánya, gondolom csökkent a munkalehetőség és így a lakósok száma, és szép lassan megindult az enyészet. Több házon kint van az eladó tábla, aki meg maradt, az gondolom bejár Mo-ba.
Hát ennyi volt az ismerkedés, délután még pihengettem, nézegettem az út képeit. Nemsokára nekifogok a vacsorának, aztán filmnézés, olvasás, majd alvás. A nap közben megint elbújt, és megint fokokat esett a hőmérséklet. Lehet visszaöltözni!
83. éjszaka, Norvégia, Storforshei, egy közösségi ház pihenőjében. 66°24’17.21” 14°32’39.91”
