Skandináv kerékpártúra, 66.nap. Norvégia, Narvik. 2011. július 13.
Július 13. szerda, 66. napja vagyok úton
A mai nap szinte tükörképe a tegnapinak. Nagyon mennék már tovább! Itt már minden utcát, házat, üzletet ismerek, a fekvésből is elegem van, de az idő nem akar megjavulni. Most is, ahogy írok, csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal a kínai ipar előtt! Mert, hogy a sátor még bírja, és nem hasadt apró csíkokra, az maga a csoda! De nem kiabálom el!
Délben besétáltam az információs irodába, ott minden nap friss időjárás előrejelzés van kitéve. Hát remélem igaza lesz! Holnapra írja a leghidegebbet, csak 10 fok lesz a max., de péntekre napos időt jósol, igaz még csak 12 fokkal. Aztán napról-napra emelkedik a hőmérséklet, eső nélkül. A nagy meleg nem is kell, már megszoktam a 10-15 fokot, ha megyek, csak eső ne legyen. Észak-északnyugati szelet jósol, az meg kifejezetten jó lenne, az most már hátszél.
Holnap egy nagy bevásárlás, és ha törik, ha szakad pénteken reggel sátrat bontok. Megint csak a céltalan kóválygás volt a mai nap összes programja. Ma pl. arra figyeltem föl, hogy milyen feltűnően sok a színes bőrű a városban. Lehet, hogy ez csak egy buta beidegződés részemről, hogy minél északabbra vagyok, annál kevesebbre számítok, de tényleg szembetűnő, és látszik, hogy helybeliek, nem turisták.
Volt egy szomorú élményem is hazafelé. A Coop áruház mögött jöttem, amikor egy szarka pár húzott el alacsonyan a fejem fölött. Az egyik leszállt egy tábla tetejére, a másik nagy sebességgel tovább siklott, és meglehetősen keményen talajt fogott a járda és az úttest szögelésénél. Kettőt még csapott a szárnyával, aztán nem mozdult. A párja hangos rikácsolással szállt mellé a járda szélére. Jött egy kutya a gazdájával, meg autó is közeledett, nem érdekelte, fölé hajolt, és elkezdte a szárnyával csapkodni, közben mind hangosabban és fájdalmasabban szólogatta. Aztán a csőrével kezdte el kopogtatni az élettelen fejet, majd mikor rájött, hogy hiába, sírva szállt egy kört, majd a fölé hajoló fa ágára ülve kiabálta világgá bánatát. Még két sarokra is hallottam.
Mikor visszaértem, hogy csináljak is valamit, szétszedtem a fogatot, állítottam a láncfeszességen, és az első féken. Mondjuk ennél rosszabb időt nem is választhattam volna erre a munkára, de már csinálni akartam valamit, ami a tovább indulás előkészületének számít. Munka közben látogatóm is volt, a zsemleszínű labrador tette tiszteletét. Ötven méterről már nem lehetett bírni vele, annyira közölni akarta, hogy mennyire jó vagyok nála. Azzal a szinte hangtalanul nyüszítős szeretettel bújt hozzám, nagyon meg kellett dajkálni.
A vacsora egy jó meleg paradicsomos bab volt virslivel, a gázom utolsó szusszanásait főzöm el. Eddig nem sikerült töltőt találnom, még van egy nagyon halovány reményem, kifelé menet a városból talán van valami reményteli gázállomás. Persze ezt csak a Shell kutas sejtéséből lehet következtetni, az esküt Ő sem tette le. Gáz lesz, ha nem lesz gáz, hiányozni fog. De majd kitalálok valamit. A problémák azért jelentkeznek, hogy megoldást találjunk rájuk.
Ezt most megint félve írom le: a napelem fele repedezettre tört, négy napja nem sütött a nap, és én még mindig írok, fényképet rendezek, filmeket nézek. Ez a tervem a ma estére is. Aztán ha még lesz sátor a fejem fölött, akkor alszok.
66. éjszaka Norvégiában, Narvikban, a fjord partján. 68°26’53.80″ 17°26’30.62″
