Skandináv kerékpártúra, 59. nap. Svéd-norvég határ, Riksgränsen közelében. 2011. július 6.
Július 6. szerda, 59. napom úton
Kegyetlenül nehéz, és kimerítő nap van mögöttem. De gyönyörű! A mai szakasz olyan volt, hogy az utolsó fellelhető erőtartalékot is kivette belőlem a megtétele. A végén már csak a dac hajtott, de itt vagyok utam nyolcadik országában, Norvégiában.
Reggel szokás szerint hét körül pattant ki a szemem, az én kipattanásom a sátorból már megfontoltabb volt, nevezzük inkább kimászásnak. A szokásos reggeli forma, minden porcikám fájt, és mintha ólomból lett volna. Bemelegítésként lesétáltam a tópartra, és túlestem a reggeli tisztálkodáson. Igazán frissítő volt, ami ha belegondolunk, hogy a hegyekből lezúduló olvadt hólé tölti fel ezeket a tavakat, nem is meglepő. Mindegyik zúgó patak, vagy már hegyi folyónak nevezhető rohanó víz, amivel ma az út közben találkoztam, kristálytiszta, és jéghideg volt. Nem akartam kísérteni a jó szerencsémet, és pont itt levizsgáztatni az épp hogy meggyógyult hasnyálmirigyemet, de szerintem nyugodtan inni lehetne belőlük.
Ugyanilyen átlátszóan tiszta a tó egész vize is, nagyon mélyre le lehet látni a fenekére. Ma is még egész nap a Torneträsk mellett haladtam, szerintem a mi Balatonunknál jóval nagyobb méretekkel büszkélkedhet. És nagy előnye, amiben persze szerepet játszhat a jócskán a Sarkkörön túli fekvése is, hogy a part szinte érintetlen, és ahogy elnéztem, szinte megközelíthetetlen. Egy-két település van csak körülötte, az is mind az E10 út mellett a déli oldalon, az északi oldala érintetlen, útmentes, és szerintem igen nehezen megközelíthető. Mindenesetre előnyére válik.
Az induláskor már belefutottam egy jó kis gyaloglós emelkedőbe, amivel tegnap egész nap nem találkoztam. Nagyon nehezen akart beindulni a normális menet, pl. független a megizzasztó starttól, fél óra múlva megálltam, kipakoltam, és beöltöztem. A felhőtlen, ragyogó kék ég, és napsütés ellenére jéghideg, és szinte viharos szél fújt északról. Jellemző a haladásomra, hogy három óra alatt tettem meg 20 km-t. Elég gyönge teljesítmény!
Bár a délután sem volt erősebb. A forgalom összetétele hasonló volt a tegnapihoz, nagyrészt lakóautók és lakókocsis szerelvények, pár motoros, elég sok kamion, és buszok. Második napja naponta többször találkozom a Kiruna és Narvik közt közlekedő ingajáratú busszal, a sofőrök már integettek mikor visszafelé jöttek szembe. Összefutottam két szembejövő biciklissel is! Franciák voltak, egy férfi és egy nő(!), jól felpakolva fogyasztották a kilométereket. Üdvözöltük egymást, és ki-ki ment a saját irányába.
Egy nagyobb településen jöttem keresztül egész nap, Abiskón, aminek a szomszédságában táboroztam az éjjel. Itt van az azonos nevű Nemzeti park központja, komoly kutató központtal, jól felszerelt turista központ, szálláshelyek minden fajtája, sí központ, és helikopter bázis. Az utóbbiból legalább öt volt az út mellett, bérelhetők, (gondolom meglehetősen borsos áron), és az egyforma piros szitakötők közül elég sok van a levegőben. Sokan bérlik úgy sétarepülésre, mint megközelíthetetlen, de ígéretes horgászhelyekre való eljutásra, vagy esetleg ezek becserkészésére. Szívesen mentem volna én is egy kört, csak fogalmaim vannak, milyen lehet a levegőből ez a táj, ha a földről ilyen csodás.
A tüdőtágító kaptatók néha felvittek a hóhatár fölé, és már alattam voltak a hófoltok. Feléledt a gyerek bennem, és az egyiknél, ami megközelíthetőnek látszott, leraktam a bringát, és lesétáltam (másztam) az úttól kétszáz méterre, hogy gyúrjak júliusban egy hógolyót. Akkor még nem tudtam, hogy kár volt fáradni, az esti táborhelyem mellett bőven van belőle.
Egy útszéli margarinos kenyér ebédre álltam csak meg egy húszpercnyire, amúgy, leszámítva a fényképezés-filmezés miatti egy perceket, és a levegővételi félperces szüneteket, egyfolytában jöttem. És még így is nagyon lassan fogytak kilométerek. Még szerencse hogy ilyen ózondús, igazán tiszta hegyi levegőt kapott a tüdőm, szmogban nem tudom, hogy bírta volna.
A tájról, ami körbevett, már nem áradozok. Délután már fényképet sem nagyon készítettem, azzal a hátsó gondolattal, hogy az eddigieknél szebbet már úgysem lehet csinálni, akkor meg minek. És mint az út folyamán eddig mindig, ha a szépség egy új fajtájával találkoztam, két nap alatt szinte megszoktam. Remélem nem nagyképűség azt leírni, hogy már természetesnek vettem, veszem azt, hogy ilyen paradicsomi környezet vesz körül.
És amellett, hogy a szépnek ez az ilyen intenzitású, ilyen töménységben kapott zuhataga mennyire jó hatással van az idegrendszerre, a lélekre, van ám ennek egy elég veszélyes oldalhajtása is. Mert szívom magamba, töltődök fel a világ általam eddig még ismeretlen csodáival, a nagybetűs SZÉPPEL, ma egy párszor elgondolkodtam rajta, hogy Úristen, mi lesz, ha ennek az útnak vége? Hogy fogok tudni visszailleszkedni a, valljuk be nem igazán idilli otthoni környezetbe, állapotokba? Többször vagyok, voltam olyan helyen, pl. este egy tóparton, vagy erdőben, vagy hegyoldalban ülve, mikor előttem ott feküdt az a világ, amilyenben öröm élni, amilyenben szeretnék élni, és amilyenben érdemes élni, akkor azt kérdeztem magamtól, hogy tovább menjek, minek menjek tovább? Mert valljuk be, a Paradicsomból még a normális Földre sem öröm visszatérni! És mikor ezekért a gondolatokért magamra ripakodtam, a saját válaszom az volt, hogy nem igazán szégyellem magam! Kellene?……
Délután, ahogy kezdtem, már csak a dac hajtott előre. Úgy döntöttem, hogy az éjszakát már norvég földön töltöm, és ezért másztam mind magasabb dombokat, hegyeket, bőven túlteljesítve a szokásos hatórás megállást. Fél nyolc volt mikor a határra értem, ami pont olyan elhagyott és céltalan volt, mint az eddigi EU határok. Tépő, jeges szél fújt, mikor a fényképezéshez letámasztottam a szerelvényt, igencsak figyelni kellett, mert majd feldöntötte. A határtól kb. 500 m-re már kint volt a pihenőhely tábla, de ez igazából egy magaslati parkolóhely. De akkor már mindegy volt. Itt mellettem a csupasz sziklák közt még hófoltok vannak, a szél tépázza a sátrat, és bár éjfél van, a nap a horizont felett most húzódik át keletre, hogy egy-két óra múlva felkeljen, a hőmérséklet már csak hét fok.
Bevacsoráztam, volt még fél kilónyi a mini fasírtokból, beöltöztem négy pulóverbe és a szabadidő ruhába, a mai filmnézést kihagyjuk, jól fog esni bebújni a hálózsákba, és aludni.
59. éjszaka, Norvégiában a határ mellett Riskgränsen közelében. 68°26’19.89″ 18° 05’45.42″
