Skandináv kerékpártúra, 21. nap. Litvánia, Vilnius. 2011. május 29.
Május 29. vasárnap, az út 21.napja.
Hát, ember tervez… Érdekes nap volt ez a mai! Ez volt az első nap pl., amikor az egész nap szakadó eső miatt egyszer sem került elő semmilyen kép- és filmrögzítő, tehát, egyetlen egy képem nincs erről a napról. No, sebaj, majd bepótoljuk, első a gépek biztonsága, igen sok rögzíteni való vár még rájuk.
Hajnalban a jól ismert hangra ébredtem, veri az eső a sátor tetejét. Remek! Ez így volt fél nyolckor is mikor kilestem, szinte sötét volt olyan alacsonyan szálltak a koromfekete felhők, és hol esett, hol szakadt, hol két percre elállt. Egy napra az első fővárosomtól csak nem fog ki rajtam egy kis víz! Jól beöltöztem, beüzemeltem az esőszerelésemet, és elkezdtem pakolni. Persze közben is esett, el lehet képzelni, minden elázott. A sátor csöpögött mikor beraktam, de tulajdonképpen minden.
Aztán azért megtapasztaltam, hogy a szovjet időkből maradt vissza egy kis éberség is: megállt egy mikrobusz, három férfi kiszállt, és határozott léptekkel odajöttek. Ki vagyok, honnan jöttem, hová megyek? Nem tudtam litvánul azt, hogy és Ti? Na meg jobb a békesség, elmondtam. Ez már nagyon tetszett nekik, elismerő szavak, kézfogás, majd el. Sose tudom meg milyen delegáció volt.
Elindultam, majd az első buszmegállóban levetkőztem. Igazából túl hideg nem volt, tehát a pulóverek, vastag nadrág sok volt. Jó ez az esővédő, ezen semmi se ki, se be. Vonatkozik ez a párára, levegőre is. Meg lehet benne párolódni. A forgalom vasárnapi volt, szinte semmi, tudtam azért nézelődni is. Volt mit, az erdő, a természet esőben is gyönyörű, csak talán kissé zordabb. Egészen május elsejei feelingem volt, akkor volt ilyen otthon Szegeden, hogy reggeltől-estig egyfolytában szakadt. Csak akkor szobából néztem, pizsamában. Egy kis falusi Coop-nál megebédeltem, majd libikókáztam tovább.
Lassan az esőszerkó alatt is ugyanolyan vizes voltam, mint ha nem lett volna, a pára bennmaradt. Elérkeztem Trakai-ig, ahol a mellékútnak és a lagymatag forgalomnak vége szakadt, rámentem az A3 autóútra. Na, itt már volt kocsi bőven! Az útpadka kb. fél méteres volt, a zivatar tombolt, dörgött, villámlott, az autók vízpermet-csóvákat húztak maguk után, nem lehet 100 méternél jobban előre látni. És így még 28 km volt hátra. (Széljegyzet: indulás előtt sokan mondták, sőt azóta is, hogy mennyire irigyelnek. Az eddig megtett 1300 km-en sokszor eszembe jutottak, vajon most is irigyelnének? Mert valóban gyönyörű dolgokat látok, élek át. De minden képért, minden egyes kilométerért nagyon keményen meg kell ám küzdenem. Vajon azt is irigyli valaki? )
Egy két órás vakrepülés volt ez, megállni nem lehetett, nem volt hol. Aztán egyszer csak ki volt írva, hogy Vilnius. Korai volt az örömöm, a GPS szerint a kempingig még 22 km. Terelt erre, vitt arra, megkerültük a várost, a másik végén ki. A város is elég szélsőséges domborzatú, valahol mindig kapaszkodni kellett. Még egy kisebb sokk is ért. Már kifelé voltam a városból, egy bevásárló központ mellett, mikor hallottam, hogy valami leesik. Hát, az esőzubbony zipzár nélküli zsebéből esett ki a paprikaspray. Megálltam, felvettem, és meghűlt bennem a vér: abban a zsebben volt a szemüvegem is! De most nem volt. Gyorsan átnéztem mindent, nincs. A nélkül én vak vagyok, azért volt kint, hogy a GPS-t a városban sűrűbben nézzem. Kétségbe estem. Visszaemlékeztem, hogy kb. 2 km-el előbb néztem, és raktam zsebre. Nincs más hátra, próba szerencse, lezártam a bringát, és elindultam vissza gyalog keresni. Reménytelennek tűnt, az út 3 sávos, özönlenek a kocsik, trolibuszok, szakad az eső, az út tóvá változott. Aztán egy jó 6-700 méter után az úttesten, a padkától 30 centire ott feküdt a szemüveg. És még nem taposta össze semmi! Épp egy troli közeledett, gyorsan kiugrottam, felkaptam. Hát, ez bizony szerencse! És figyelmeztetés, hogy jobban figyeljek oda az ilyesmire is.
Kiértem a városból, és egy előváros féle településre vitt a GPS. Itt is behozott vagy 2 km-t, bekanyarított egy utcába, és közölte: megérkezett. Családi házak sora. Kijöttek, elég feltűnő voltam ebben a közegben, kérdezem, merre lehet a kemping, még csak nem is hallottak róla. Tanácstalanul visszakerekezek az utcára, amelyen bejöttem, jön egy rendőrautó, leintem. Kérdezem tőlük tudnak-e a környéken kempinget, hát nagyon rendőrösen néztek. Valahol Vilniusban tudnak-e? A válasz ugyanaz.
Elázva, most már fázva, hisz esteledik, és az alsónadrágom is vizes, csöpögve, (bár mostanra elállt) nem volt kedvem visszamenni a városba. Egy ház előtti füves területen lesátoroztam. Próbáltam engedélyt kérni, de nincsenek itthon. Megfőztem kiteregettem, bár úgyse fog megszáradni, és készülök aludni. A baj az, hogy mindenem csurom víz, a sátor is, a ruháim is, amiben alhatnék, és már most fázom, mint a kutya. Mi lesz éjszaka? Kedves Vilnius! Fogadhattál volna kedvesebben!
21. éjszaka, Vilnius elővárosában.54°47’59.45” 25°15’46.87”
