Skandináv kerékpártúra, 143. nap. Németország, Groß Särchen. 2011. szeptember 28.
Szeptember 28. szerda, 143. nap
Elég későn aludtam el, nyolc után néztem ki először. Felemás érzéseket keltő látvány fogadott, az első az a szürkeség, köd, hideg, a másik pedig a sátor körül szaladgáló 5-6 tündéri, zászlósfarkú mókus. Hát nem akarok túlozni, de jó öt percig nem moccantam, úgy néztem őket. Velük kapcsolatos a mai másik meseszerű élményem is, amitől valahogy az ember akárhány éves is, egy pillanat alatt gyerek lesz.
Már dél körül bent heverésztem a sátorban, az ajtórész nyitva, és a ponyvára kívülről rásütött a nap. A fejem mellett egyszer csak megjelent egy árnykép, egy feltartott farkú mókus sziluettje, aki kíváncsian szimatolt, szöszmötölt lassan végig az ajtónyílás irányába. Nem moccantam, figyeltem az ajtót. Bekanyarodott a sarkon, az orra végig a földet súrolta, úgy keresgélt. Beért a nyílás közepéig, a lábfejemtől 20 centire volt, mikor felém fordulva felegyenesedett, egymás szemébe néztünk, és egy nagyon halk kis sikkantást hallatva már ott sem volt. Az a tört másodperc, amíg egymás szemébe néztünk, az csodálatos volt.
Az előbbiekből persze az is kiderül, hogy nem mentem sehová, egy nap pihenőt szavaztam meg titkos szavazáson önmagamnak, abban a másodpercben, mikor először kinéztem az ajtón reggel. Rossz idő, fáradság, fájt a lábam, és még szerelni is kellett. Még a végén ellustulok! Kényelmesen megreggeliztem, és neki kezdtem a küllők cseréjének. Kicsit meghűlt bennem a vér mikor szétszedtem, hisz azért kezdtem neki, mert elérte a hármat a szakadt küllők száma, ami a valóságban hat volt! Bár éreztem én, hogy meglepően csámpázik a bringa hátulja!
Jó másfél órát elbíbelődtem vele, még maradt kb. 25 db, szeretném, ha az már hazáig elég lenne. Kifizettem még egy napot a recepción, eztán jött a mókus. Nekikezdtem kicsit rendbe tenni a honlapot, valamint a fényképeket. A beszámolóimat én időnként lementem még egy külső merevlemezre is. Sokan kifogásolták, én is, hogy a napló első napjai összevissza, nem napi bontásban íródtak, na, most ezt is orvosoltam.
Két óra körül éhes is voltam, gyönyörűvé lett az idő is, sétálni indultam a faluba. Ami nem különösen nagy szám, olyan, mint a másik pár száz, amin keresztül jöttem. A központban találtam egy hangulatos kerthelyiséget, és egy hirtelen gondolattal beültem. Ami leginkább csábított, hogy teljesen egyedül voltam. Ettem egy szoljanka levest, amihez régi szép emlékek fűződnek még egy 35 évvel ezelőtti, szüleimmel tett drezdai kirándulásról. Másodiknak pedig egy kicsit olaszos beütésű, sertésszelet mozzarellával, paradicsommal, bazsalikommal, sült krumplival, és az elmaradhatatlan káposztával. Egy tízesért jól laktam, aztán, ha már lúd, legyen kövér, bementem a pékhez, és vettem egy nagy szelet túrós-mazsolás lepényt, amit csak úgy, papírból az utcán befaltam. Végezetül hogy komplett legyen a menü, visszatérve a kemping kerítésénél levő nagy körtefa megajándékozott három szép, lédús gyümölcsével, és máris kerek volt a világ.
Az energiában tobzódva még megnéztem négy (!) részt a Lost 3-ból, (ami önmagában nagy szellemi kihívás) eredetileg bele szerettem volna aludni, de nem sikerült. Azért még egy gyenge vacsora is lement, most fél hét, lassan megy le a nap, jönnek be a szúnyogok. Jó nap volt a mai, ilyen is kell! Holnap reggel viszont egy forró zuhany után tényleg tovább indulok.
143. éjszaka, Knappensee kemping. 51°22’21.97” 14°18’38.11”
