Skandináv kerékpártúra, 120. nap. Svédország, Surahammar. 2011. szeptember 5.
Szeptember 5. hétfő, 120. nap
Még este, ahogy jobban körülnéztem, a konténerben levő büfében az üvegen keresztül láttam egy képet, és az légcsavaros, légpárnás kis járművet ábrázol, tehát lehet, hogy ezeket hajtják itt az akadálypályán. Persze csak ha nyitva van. Éjszakára bekapcsolt egy térvilágítás is, így nem voltam vaksötétben.
Reggel 7 után a közelben elhúzó vonat zajára ébredtem, és kezdtem s rögtön pakolni. A készülődéskor még igencsak elkelt a melegítő felső, bár délelőtt attól is megszabadultam. A 66-oson folytattam, kb.10 km. után azonban Eszter megint bedobott egy apró tréfát, amit én megint ellenőrzés nélkül elfogadtam. Bekanyarított egy Söderbärke nevű kis településre. Ez még nem is volt gyanús, sőt, mivel volt egy kis bolt, vettem ebédre joghurtot magamnak, a változatosság kedvéért. Amiből vacsora lett.
Továbbindulva aztán a falusi út mind keskenyebb, és az emelkedők mind meredekebbek lettek, de ez még belefért. Azonban egy nagyon meredek lejtő aljában elfogyott az aszfalt, és földút bújt be a legsűrűbb erdőbe. (ismerős helyzet) Visszatolni azon a lejtőn nem akartam, meg tartom magam ahhoz, hogy vissza egy lépést sem, tehát mentem tovább, és mind jobban belevesztem az erdei csapásba. A végén már azt lestem, mikor bukkan fel egy medve, vagy egy farkas. Természetesen az úton egy teremtett lélek sem közlekedett.
Nem akarom különösebben ragozni, de Eszterkém kis tréfája 17 km-en, és négy és fél órán át tartott, a szerelvény háromszor feküdt le a csúszós talajon, én háromszor szedtem össze irgalmatlan erőfeszítéssel meredek lejtőn felfelé, kacérkodva a gondolattal, hogy hordok rá egy kis földet, és ott hagyom az egészet. De mivel pont az út közepén volt, nem tettem. Na és hova lyukadtam ki délután fél háromkor? Hát a 66-os útra, a hibátlan aszfaltra, amit otthagytam.
Na, elmúlt, ezen legalább tudtam haladni. Végig jó egyméteres leállósáv volt, lehetett az elég nagy forgalom akadályozása nélkül biciklizni. Egy elég nagynak tűnő várost, Fagerstat is érintette az út, de mivel a belvárosba nem ment be, én pedig lendületben voltam, így én sem kanyarodtam le. Leálló nem volt, ezért nem is álltam meg ebédelni sem. Itt valahogy az utak infrastruktúrája kevesebb figyelemmel van a pihenni akaró utasokra, se leálló, se pihenő, se WC, vagy vendéglő, semmi.
Az idő egész nap olyan bágyadtan őszies volt, a napot végig derengő fátyol borította, és nagyon erős szél fújt, Murphy atyánk tanainak megfelelően keletről, tehát szembe. Település több nem volt, csak a nyilak a bekötőutakra, de nem volt miért bemennem. Az idő haladt, a kilométerek szépen szaporodtak, és már épp elkezdtem nézelődni éjszakai alvóhely után, amikor eleredt az eső.
Surahammer határában egy nagyon szépen nyírt golfpálya pázsitja csábított, de nem voltam a klub tagja, így nem ott, hanem a pálya mellett, a kerítésen kívül, egy erdős részen vertem sátrat. Az utolsó pillanatban, mert aztán komolyan rákezdte az eső. A felhők annyira egyben vannak, és annyira alacsonyan, hogy nem tudom mikor szándékszik elállni. Megvacsoráztam, az akkumulátorom a sok borulás miatt megint gyengélkedik, talán még egy filmre futja. Közeledem Stockholmhoz, de meglehetősen fáradt vagyok. Nem ártana megint egy pihenő, múlt kedd óta, egy hete tekerek megint megállás nélkül. Sajnos, most már az időjárás hajt.
120. éjszaka, most egy golfpálya mellett. 59°43’08.63” 16°15’49.64”
