Skandináv kerékpártúra, 118. nap. Svédország, Fredriksberg után. 2011. szeptember 3.
Szeptember 3. szombat, 118. nap
Ezért nem gazdagszom meg soha, most is elbuktam volna a komoly pénzt. Nem volt eső. Volt helyette pára, és hideg. A borult ég miatt még a csillagok sem világítottak, igazi koromsötét erdei éjszaka volt. Egyszer voltam kint, de az orromig nem láttam. Korán, fél hétkor felébredtem, részint kialudtam magam, részint fájnak a lábaim, többször görcsölt is éjszaka. Kezd kijönni rajta a megerőltetés.
Pakoláskor kiköltöztettem két nagy meztelen csigát az utánfutóból, amibe ötletem sincs, hogy miként mászhattak bele. Ez persze nem volt elég a jóból, induláskor mikor a fejembe csaptam a bukósisakot, rögtön éreztem, hogy van ott valami nem odaillő dolog is, ami nagy, kövér, és hidegen nyálkás. Igen, abba is belemászott egy csiga-biga, és mivel a bukó a kormányra akasztva éjszakázott, erre sincs tippem, hogy sikerült neki. Mindegy, vele is kíméletes voltam, simán kiráztam az aljnövényzetre.
És kb. ennyi is volt, ami ma érdekes történt. Elindultam, az esti csúcsról persze lejtmenetben, de igen hamar jött a következő emelkedő. És ez egész nap így volt. Naivan azt hittem, hogy majd Svédországban kisimul a táj, de nem. Ugyanolyan hepehupás, csak nem hegyek vannak, hanem 3-400 méteres dombok, de azokra is fel kell mászni. Talán annyival nehezebb, hogy itt még nem haladt egyik út sem folyóvölgyben, ami viszonylag egyenletesebbé teszi az utat, itt folyamatosan keresztben szeli át az út a dombokat, egyiket a másik után.
Az út mellett sűrű erdő húzódik végig, igazából azt sem látom, hogy milyen tájon haladok. Néha a fák között kivillan egy kis víz, sok apró tó húzódik meg a lapályokban. Településen egyen haladtam ma át, Fredriksbergen, a többi az erdőben lapult, bekötőutak végén. Az egyetlen szórakozásom ezeknek a neveknek az olvasgatása volt, meglehetősen érdekesen hangzó, általában férfiakra utaló helységnevek voltak. Volt Ulriksberg, Gustav Adolf, aztán simán csak Adolf, még jó hogy nem….
Az egyetlen útba eső Coopban vettem egy kis innivalót, ezeken az apró helyeken szinte lehetetlen vízvételező helyet találni. Talán, csak ha egy házhoz kopognék be, de azt nem is nagyon akarok, meg minden ház úgy tűnik mintha lakatlan lenne, vagy nem lennének otthon. Ami szombat lévén elképzelhető, szinte alig van élet. Most az éjszakai pihenőmön is nem messze van az út, de tényleg talán óránként, ha egy-két kocsit hallok. Amúgy néma csend.
Volt már az úton máskor is olyan napom, amire azt lehet mondani, hogy holtpont. Na, ez a mai nap olyan volt a javából. Ez, hogy Oslóból eljussak Stockholmba, ez egy kb. 600 km-es kényszerpálya. Olyan, ami közben semmi különösebben érdekesre nem is számítottam, itt csak menni kell. És lehet, hogy ez, a reggeltől estig tartó monoton, de rendkívül megerőltető haladás, lehet, hogy a mind barátságtalanabb idő, nagyon sokat kivesz belőlem. Élmény sincs, ami ellensúlyozná a befektetett energiát, és így duplán nehéz. Haladnom is kell, igazából most már nem sok pihenőt, lustálkodást engedhetek meg magamnak, itt már fenyegetően megjelent az ősz, és gyakorlatilag csak a végleg beálló rossz idő elől menekülök, úgy hogy nincs, vagy alig van előnyöm. Minden esetre ma délután 50 km. után már egy olyan ólmos fáradság telepedett rám, hogy azt hittem egy lépést sem tudok már megtenni. Egyszerűen erőm nem volt. Úgy látszik a négy hónap erőltetett menetelés, a hat-hétezer km. kezdi kimeríteni a tartalékaimat. Pedig eszek rendesen, tehát a kalória-bevitel megvan, és mégis! Nagyon elő kellett kaparnom a szememben majdnem mindenható akaraterőt, hogy tovább tudjak jönni, de délután már csak a következő tíz méter volt a kitűzött cél, annyikért küzdöttem. Amire az út elején kíváncsi voltam, és egy része volt a céljaimnak, hogy a saját határaimat mérjem fel, hogy hol van az, ameddig az akaraterő parancsolni tud a testnek, az most nagyon közel került. Azt legalábbis már tudom, hogy van egy olyan határ.
Fél ötkor, a 65. km után álltam meg. Nehéz így a sűrű erdőben pihenőhelyet találni, főleg a süppedős aljnövényzet miatt, aminek az alján legtöbbször víz van. Most egy útépítők által kialakított telephelyre álltam be, elég magasan vagyok, közvetlen innen megint lejt az út, de sajnos elég messze el is lehet innen látni, és még ameddig a szem ellát, hegyek vannak. Itt egy zúzottkővel felszórt terület van kialakítva, (töri is a derekamat rendesen) aszfaltozógépek, és úthengerek parkolnak, de holnap vasárnap, nem dolgoznak. Én egy konténer oldalába, annak a szélárnyékába álltam be. Néma csönd van, az ég teljesen be van borulva, talán az a szerencse, hogy itt a fenyegető borulás ellenére nem esik folyamatosan. Remélem reggel újult erővel, és derűsebb hangulatban tudom folytatni.
118. éjszaka, hegyek közt, Svédországban. 60°09’45.80” 14°28128.86”
