Skandináv kerékpártúra, 117. nap. Svédország, Hagfors után. 2011. szeptember 2.
Szeptember 2. péntek, 117 napja úton
Megint egy nagyon nehéz, és meglehetősen eseménytelen, mondhatni unalmas napon vagyok túl, de haladtam 66 km-t. És ez a lényeg. Éjszaka hideg volt, reggelre 7 fokra hűlt a levegő. Elég csúnya felhők fogadtak, de néhol megvillant az ég kékje is, bizakodtam. Reggeli, kávé, egy nyirkos csomagolás, indultam volna, mikor úgy istenigazából eleredt az eső. Beugrottam egy fa alá, hátha csak pillanatnyi szeszély, de részint nem akarta abbahagyni, másik pedig hogy a fenyők tűlevelei nem sok esőt fognak fel. Tehát be kellett öltözni az esővédőbe.
A felszerelésem az idő haladtával egyre jobban amortizálódik, napról napra több dologgal van probléma. Mostanában a cipzárak (is) kezdik felmondani a szolgálatot. A csomagtartóban már kettő zárhatatlan, a sátoré párszor már szétjött, és ma reggel az esőszerelésemen mondta be mindegyik az unalmast. A méreg az, hogy pont a szakadó esőben. Nekikezdtem javítgatni, margarinnal megzsíroztam, de nem az igazi. A kabát még csak-csak, de a nadrág alját szigetelő szalaggal kellett összefogni. Mire mindezzel meglettem, teljesen feleslegessé vált, mert ronggyá áztam.
Hát így, elég kemény esőben vágtam neki. Persze rögtön kapaszkodóval, amiből egész nap volt bőven, azok a kis alattomos 30-50 méteres színt ingadozások, de azok egymás után. Szerintem a napi adag legalább egynegyedét gyalog, kapaszkodva tettem meg, ami szakadó esőben különösen izgalmas. Jött szembe vagy háromszor is mentőautó, mindig vártam, hogy megállnak, és felkínálnak valami pirulát, vagy injekciót hülyeség ellen.
Aztán jó másfél óra múlva elállt, jött a vetkőzés. Fél kettőre értem be az első településre, Eksharadra. A bejáratnál ICA, ma ugye péntek, biztonság kedvéért a hétvégére még egy kenyeret vettem, meg ebédre megkívántam egy krémes piskótatekercset. Azt a bolt előtt be is termeltem egy padon, közben gyönyörködtem a velem szembe levő templomban. A temetővel együtt volt, később megnéztem a sírokat, volt 1700-as évekbeli is, a templom sem lehet fiatalabb. Persze a szokásos fából épült, de ez még meg volt úgy variálva, hogy a függőleges falak is, az egész épület apró zsindelyekkel volt borítva, úgy nézett ki, mint egy pikkelyes hal. (szentségtörő hasonlat).
Fényképezgettem, kicsit sétáltam pihenésként, majd rákanyarodtam a 62-es útra, aminek 18 km-en keresztül voltam vendége, ezt végig tekerve bő egy óra alatt letudtam. Több gyártelep, egy nemzetközi színvonalú ügető a semmi közepén, és egy hatalmas üvegház város. Ennyi volt a főút mellett. Sokat nem javult mikor a 246-ra rátértem. Ez már nem az, ami nekem tetszett, úgy tűnik az északnak, és az azzal járó szépségeknek vége. El lettem kényeztetve, de már a fenyőerdőkre, az útba eső tavakra, dombokra nem igazán indulok be. Megszoktam a szépet, azt most felül kéne múlni, de nem hiszem, hogy már sikerül. Igaz, a született norvégok sem sikongatnak, ha meglátnak egy bármilyen szép hegyet, vagy vízesést.
A környék mind jobban kezd az otthoni miliőre hasonlítani, a házak nagyobb része már téglából épült, és simán elmenne egy elegáns szegedi utcában, a kisvárosokról már nem is beszélve. Amiből a következő Hagfors volt, szép kis panellakótelepekkel, üzletekkel, egy pici főtérrel, múzeummal. Könnyű szívvel tekertem végig rajta, nem volt, ami kíváncsivá tett.
Legfeljebb szomorúvá az a végeláthatatlan kapaszkodó, ami a város után kezdődött. Elkezdtem nézelődni pihenőhely után, de itt már úgy látszik az út melletti autós pihenő sem divat, harmadik éjszaka alszom erdőben. Most is, és annyi vigaszom van, hogy a mai napot a csúcson hagytam abba, szó szerint, az eddig, 8 km-en keresztül kapaszkodó út úgy tűnik innen lejt, most nincs körülöttem magasabb hely. Reggel jó lesz indulni. Érkezésemnek az erdő rovarvilága, különösen a szúnyogok nagyon megörültek, a magyar vér ínyenc falatnak számít náluk. A sátrat próbálom kiszárítani, határozottan dohos szag van odabent, de a közben beboruló ég, és a 14 fok nem nagyon kedvez a száradásnak. Fél nyolc múlt, és majdnem sötét van, hol van már az éjféli nap…
Elég komoly pénzt mernék tenni az éjszakai esőre, hát majd látjuk. Reggel, ha törik, ha szakad tovább, elég jól haladok, és bár esténként már mindig hulla fáradt vagyok, de az idő is szorít, meg az időjárás is, nem nagyon lazíthatok. Film még szerencsére van, jó éjt!
117. éjszaka a svéd rengetegben. 60°02’55.53” 13°47’58.35”
