Skandináv kerékpártúra, 107. nap. Norvégia, Gardermoen. 2011. augusztus 23.
Augusztus 23. kedd, a 107. napom
Tartalmas nap volt ez a mai! Reggel kopácsolásra, betonvágó hangjára ébredtem fél nyolckor. Hát elég sokkoló volt, jobban szeretek madárdalra ébredni. Az éjjel jó hideg, és elég forgalmas is volt. Furcsa okból volt ez a nagy forgalom, elég sokára jöttem rá én is az okra, de ezt most nem írom ide, aki kíváncsi, annak majd elmesélem. Félálomban éreztem, hogy fázok, mikor két óra felé kimentem, teljesen tiszta volt az ég, de ennek ára volt, csikorgó hideg fogadott. Azért a szükségesnél pár perccel tovább maradtam kint, mert így még nem láttam Norvégiában az éjszakai eget. Nem volt világítás, így a csillagok teljes pompájukban, mint több millió apró gyémánt világíthattak az égen. Rengeteg volt, és lélegzetelállítóan szép! Pár perc után menekültem vissza a még meleg hálózsákba.
Aztán jött a betonvágó. Bővítik a pihenőt, új beállók, és új asztalok készülnek betonból, annak látott neki hajnalok-hajnalán egy munkás mellettem. Mikor kimentem, üdvözöltük egymást, és rögtön azt kérdezte, hogy nem fáztam az éjjel? Megnéztük az ő hőmérőjét, akkor hat fok volt. A nap már fent volt, de még a fák mögött, és bizony az árnyékban csípős volt a hideg, és ráadásul minden csöpögött, a pára mindenre lecsapódott.
Nekikezdtem a reggelinek, a szakinak nem nagyon volt kedve dolgozni, odaült az aszatlomhoz, és beszélgettünk. Mondta, hogy itt a hegyek közt július, augusztus a nyár, aztán vége, szeptember elején már fagyosak is az éjszakák. Hát, úgy tűnik időben átjöttem. Meg is vígasztalt, hogy Oslo az más, ott a tenger hatása érvényesül, melegebb lesz. Elmeséltem az utamat, nagyokat csettintett, élvezte. Mondta, hogy a főnökre, a vállalkozóra vár, végszóra az is betoppant.
Helyet cseréltek, most a „chef” kérdezősködött, és egész felcsillant a szeme, mikor hallotta, hogy magyar vagyok. Meg kellett mutatnom a térképen, hogy honnan jöttem, és ő is megmutatta, hogy hol készülnek házat venni az ősszel nálunk. A Balaton déli részét szemelték ki, de Kecskemét környéke is érdekli őket. Aztán rákérdezett, hogy segítenék-e neki a házvásárlásnál, mikor novemberben a feleségével eljönnek Magyarországra. Természetesen igent mondtam, és rögtön mondta, hogy megfizetné. Elkérte a telefonszámomat, ő is megadta a nevét, címét, és azzal köszöntünk el, hogy majd jelentkezik. Kezet fogtunk, és ment a dolgára. Már épp indulni akartam, mikor intett, hogy várjak, odament a kocsijához, matatott valamit, majd jött, kezet nyújtott még egyszer, majd jó utat kívánt. Igen ám, de a tenyerében volt valami! Mikor elhúzta kezét, kacsintott egyet, intett, és hátat fordított. A kezemben meg ott volt 750 korona. Kezembe nyomott kb. 30 ezer forintot, csak úgy barátságból, vagy előlegként a segítségre? Mindenesetre meglepődtem…
Nekiindultam, nagyon jó út fogadott, bár a 3-as főútról is elég hamar kitiltottak. Jöttek a mellékutak, az összes áldásukkal-átkukkal. Csönd volt, csodálatos táj, igazi barátságos, vidéki környezet, kontra rossz minőségű és gyilkos vonalvezetésű aszfalt. De élveztem, a nap végig ragyogóan sütött, hamar felmelegítette a levegőt. Dél körül a sok számjegyű, apró hegyi út víz mellé kanyarodott, ismét fjord mellé értem.
Itt is azért sok eső lehetett, mert egymást követték az átfolyások nyomai az úton, a hegyről lezúduló víz egyik helyt vastagon felhordta az utat apró sziklákkal, a másik helyen még most is egy nagysebességű kis patakon kellett átlábalni, ami keresztezte az utat, majd volt ahol nemes egyszerűséggel kimosta az aszfalt alatt az alapot, az beszakadt, és csak egy szűk kocsinyi sáv maradt közlekedni. A GPS vezetett, terelt útépítésre, sőt, egyszer egy olyan útra, aminek az elején ki volt valami írva egy nagy felkiáltójellel. Pár km után derült ki, hogy megszűnt az út, elvitte a víz olyan 50 méter hosszan. Éppen helyreállítás folyt, hordták a gödörbe a követ, de azzal nem sokra mentem. Leraktam a gépet, és elmentem az erdőbe utat keresni. Hát meg lehetett kerülni a helyet, de az a 100 méter, amit a sáros erdőben toltam, elég kínosra sikerült.
Aztán vissza a rég látott E 6-ra, ami nem sokára autóút, majd ahogy haladtunk, egy hosszas útépítés közben autópálya lett! Sok olyan zajlik, amiről az én GPS-em még nem tud, és mikor az autópályává avanzsált E 6-on mondta, hogy forduljon balra, akkor nem hogy baloldalt nem lehetett lemenni a szalagkorláttól, de még út sem volt. Ezt megismételte többször, leágazás már egyszer sem volt. Akkor kezdett komoly lenni a helyzet mikor egy alagút bejárata tűnt fel, de akkor meg megmentőnek ott volt egy kis ideiglenes munkaút-szerű leágazás, amin rögtön le is hajtottam. Olyan 200 méternyi sáros földúton beértem az útépítők telepére, de annak volt kijárata arra az útra, ahová alapjában készültem.
Helyreálltak a dolgok, és én szót fogadva Eszternek, csak nyomultam előre. Később, úgy a hetvenedik km. után már elkezdtem lesni az éjjeli táborhelyet, de ugye az alsóbbrendű útnak az is hátránya, hogy itt nincs flancos pihenőhely. Aztán addig-addig nyomultam, míg itt vagyok a Gardermoen repülőtér szomszédságában, itt már 80-km. után befékeztem. Nem hiába Skandinávia második legforgalmasabb repülőtere, percenként húznak el a gépek pont a fejem felett 100 méterre, már csak azon drukkolok, nehogy itt dobjanak ki valamit!
Végül igazi vadkemping sikerült, az erdőben, egy pici tisztáson vertem tábort, közel az úthoz, hogy azért ne süppedjek el a sárban nagyon. Megvacsoráztam beöltöztem az éjszakára. Az akkumulátorok szerencsére a sok naptól feltöltődtek, tudok még filmet nézni. Ja, és megint kitört egy küllőm! Mondtam, hogy tartalmas nap volt….
107. éjszaka, Gardermoen .60°14’40.16” 11°05’54.82
