Skandináv biciklitúra, 41. nap. Finnország, Jyväskylä. 2011. június 18.
Június 18. szombat, a 41. nap
A reggelek a legnehezebbek. Megpihentek az izmok, az ízületek, és olyan nehéz őket újra munkára ösztökélni! Indulás után az első kilométerek, és az első bő óra, az maga a gyötrelem. Aztán bejáródnak, tudomásul veszik, hogy menni kell, és minden a helyére kerül.
Nem volt ez másként ma sem, pláne hogy a csendes kis tóparti táborhelyemről való indulás után, rögtön egy másfél kilométeres, 25 perces emelkedő, egy jó kis gyalogtúra volt a kezdet. Persze arra jó volt, hogy mire felértem, bemelegedtek a rozsdás alkatrészek. Aránylag szolid volt a forgalom, mégis csak szombat van. A táj képe változatlan, erdők, dombok, tavak, tavak, és megint tavak, valamint sziklák. (Csak zárójelben, tavak. Finnországot ugye az unásig emlegetett jelzővel „Az ezer tó országaként” aposztrofálják. Hát ez az ezer tó, az pontosan 187 888. Minden tiszteletem azé, aki megszámolta….) Annyira megszokottá vált már, hogy ilyen csodálatos látvány kísér egész utamon, hogy már a fényképezőgépet és a filmfelvevőt sem kapom elő percenként, hisz már tíz ilyen képet csináltam, csak máshol.
Aztán a jó minőségű út autópályává változott, nekem pedig kint volt a táblám, hogy oda már behajtani tilos. Tudta ezt Eszter is, és segítőkészen elterelt egy mellékútra. Jyväskylä határába értem. Amúgy is komoly csomópont a város, több autópálya találkozik itt, és forgalmas vasúti központ is.
A két tó partján, meglehetősen nagy területen fekvő város egyetemi központ. 140 ezres állandó lakója mellé még 40 ezer egyetemi polgár is társul. Komoly sportközpont is, és rengeteg gyárat, ipartelepet láttam. Az, amit nem láttam az egész városban, az a sík utca volt. Hihetetlen dimbes-dombos bicikli utak voltak! Az érkezéskor egy hatalmas üzletközpontot találtam, a CityMarketet, (más városokban is van), és mivel a vízkészletem is fogytán volt, meg a holnap reggeliről is gondoskodni kellett, így bekanyarodtam a parkolóba.
Az üzlet hatalmas, viszonyításképpen, akinek ez mond valamit, legalább kétszer akkora, mint a szegedi Cora. Minden, de tényleg minden van, hihetetlen választékban. A minden azt jelenti, hogy ruhanemű is, és bár vízért ugrottam be, a nadrágkérdés megint napirendre került. Sürgette a dolgot, hogy tegnap a rövid farmernadrágom is selejtezésre került egy parkolóban, ugyanis a szakadás már akkora volt rajta, hogy kimerítette a szeméremsértés tényállását, varrhatatlan nagyságú volt, azon kívül az ülés közvetlenül a combomat dörzsölte, ami hosszú távon nem jó.
Tehát nadrágnézőbe kezdtem, sőt, odáig fajult a dolog, hogy próbáltam is. És próba közben jöttem rá, hogy nem is rövidnadrág, sort kell nekem már, hanem egy jó erős vászon hosszúnadrág. Ez úgy adta magát, hogy épp a parkolóban cseréltem ki a sortomat hosszúnadrágra, mert annyira lehűlt az idő. Ahogy haladok északnak, rohamosan csökken a hőmérséklet. Úgy van, hogy ha, és amíg süt a nap, addig és ott jó. Ahogy jön egy felhő, a nap nélkül már 10 fokkal hidegebb van. És most, már ötödik napja, Helsinki óta nagyon szeszélyes az idő. Éjszakánként pedig kimondottan hideg van.
Lényeg, a harmadik próba után kiválasztottam egy jó erősnek tűnő, sokzsebes nacit, 19.90-ért. Hát, egy pár kempingről le kell mondani útközben, de ez nagyon kellett. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy-két mérettel kisebb kellett, mint induláskor…
Az üzletközpontban is elnézelődtem másfél órát, meg a városból kivezető út is két órába telt, így jól elment az idő. Du. négykor még csak 45 km-nél voltam. Ahogy a város szélére értem az addigi ólmos fekete felhő nem bírta tovább, kiszakadt, és egy jó nagy eső zavart be a fedett buszmegállóba. Még jó hogy volt!
Megvártam, míg gyengül egy kicsit, felvettem óvatosságból az esőszerelést, és tovább indultam. A külvárosban a sok-sok ipartelep közé ékelődve egyszer csak egy tüneményes kis művésztelep bukkant elő. Gyorsan megálltam, és beóvakodtam a nyitott kapun. Három hagyományos finn faház között különleges műremekek szabadtéri tárlata fogadott. Két finn művész, Kari Alonen és fia, Samuli Alonen rendezte be itt eredeti műtermét. Szobrainak elsődleges anyaga, a nagyméretű kavics, természetes állapotában. Ezeket egészíti ki, „díszíti fel” fémmel és üveggel, és születnek meg ezek a rendkívül érdekes, és eredeti műalkotások. Jó lett volna találkozni is a művésszel, mert láthatóan a műterme is ott volt, de nem jött elő senki. Amúgy termékeny és jó évben született, 1953-as, mint én.
Az eső okozta rosszkedvemet is elfújta ez a kis vidám közjáték, indultam tovább. A következő 15 km-en egy nagy homok és kőbánya komplexum között vezetett az út, a fák eltűntek, egész hegyeket bontottak szét, zúztak össze, rostáltak ki, osztályoztak, majd szállítottak el. A régebbi feltárások helyén már hajtottak az új kis fák, amit az irtás helyére ültettek.
Aztán elértem az addig tilos, itt már sima közúttá szelídült 4-es főutat, aminek a vége Oulu. Még jöttem egy kicsit, alkalmas éjszakázó helyet keresni, és végül Vehnia előtt nem sokkal egy autós pihenőben tábort vertem. 50 m-re itt is van ám egy kis tó!
Vacsorára igazi Piedónés kaját főztem, paradicsomos babot. Két doboz konzervet megbolondítottam egy kis kolbásszal, kis otthoni fűszerrel, és máris mennyei, laktató vacsora született. Közben megint eleredt az eső, a jó kényelmes asztaltól be kellett húzódni a sátorba. A Skypen Viktor barátommal kiértékeltük az utat, felraktam a fényképeket, ha sikerül még ezt is, egy kis olvasás, film, és azt hiszem, nem kell elringatni ma sem.
41. éjszaka, 4-es főút, Finnország, Jyväskylä autóspihenő. 62°26’23.61” 25°41’15.52”
