Bemutatkozik: Tekergő Laca

Nem vagyok igazán egy mai darab. Viszont az elmúlt 67 évemmel tökéletesen meg vagyok elégedve. A csavargási vágyat valószínűleg az anyatejjel szívtam magamba, és (általában nagyon szűkös lehetőségeimhez igazítva) űztem is egész eddigi életemben. A világ inkább a mai nemzedéknek nyílik meg igazán, de azért én is igyekeztem kicsiholni belőle az én időmben, amit lehetett. 16 évesen egy egy hónapos stoppos csavargás „lengyelben”, ez alapozta meg a jövőt. 74’-ben már Nyugat-Európát jártam be, ami nem volt kis dolog akkoriban. Főleg Európa volt a célpont, de azért már 4 kontinensbe belekóstoltam. Volt 9000 km-es kerékpár túra Skandináviában, egy éve volt egy hónapos Perui csavargás, esőerdővel, éltem majd 3 évig sátorban egy csodálatos görög szigeten, körbetekertem Izlandot. Minden Európai fővárosban otthon vagyok, na meg, párszáz kisvárosban sem tévedek el. Szóval, szerintem szép apránként tudok majd miről mesélni.

Skandináv kerékpártúra, 138. nap. Németország, Penzlin.

Skandináv kerékpártúra, 138. nap. Németország, Penzlin. 2011. szeptember 23. Szeptember 23. péntek, 138. nap A napló elején azt hiszem már kiemeltem, hogy ezek az oldalak az adott napon átélt érzések és élmények őszinte tükrei. Így talán nem számít szentségtörésnek ma este leírnom azt, hogy a mai napot egyáltalán nem élveztem. Kezdődött a reggeli, ordítóan hideg, ködtől csöpögős, hatfokos ébredéssel. Mindent jéghideg vízzel együtt csomagoltam el, és majd meg fagytam még akkor is, amikor...

Skandináv kerékpártúra, 137. nap. Németország, Dolgen am See.

Skandináv kerékpártúra, 137. nap. Németország, Dolgen am See. 2011. szeptember 22. Szeptember 22. csütörtök, a 137. napom Igen, őszintén szólva ezzel egy kis bajban voltam. Az egyik forrás még Skandináviához sorolja Dániát is, a másik már nem. Így nem is voltam benne biztos, hogy mikor is lépek ki Skandináviából. De most már biztosan kijelenthetem, hogy véget ért a Phoenix Scandinavian Tour 2011. Hisz Németországba érkeztem. Azt hiszem, elmondhatom, hogy az indulás előtt önmagamnak felállított...

Skandináv kerékpártúra, 136. nap. Dánia, Tingsted.

Skandináv kerékpártúra, 136. nap. Dánia, Tingsted. 2011. szeptember 21. Szeptember 21. szerda, 136. nap Aranyos! Ahogy lefekvéskor dicsekedtem az egész úton meglevő bicikliúttal, természetesen reggel, ahogy elindultam a kis erdei szállásomról, 200 m után megszűnt a bicikliút! Nyugis éjszaka volt, annyiból talán nem, hogy végig nagyon fújt a szél, és a fenyves ezt igencsak felerősítette. Plusz, ugye a forgalom, mert az út azért ott volt 5-6 méterre. De azért hogy nem aludtam rosszul, arra...

Skandináv kerékpártúra, 135. nap. Dánia, Køge.

Skandináv kerékpártúra, 135. nap. Dánia, Køge. 2011. szeptember 20. Szeptember 20. kedd, 135. napom Késő este még kaptam otthonról egy rossz hírt, nem tudtam elaludni. Éjfél körül lementem a tengerpartra, kiültem egy kisodródott vastag fatörzsre, és néztem, ahogy a holdfény csillog a hullámok taraján. Nem lett jobb kedvem. Majdnem hajnalig kint ültem, aztán feladtam, befeküdtem a sátorba. Hát, az út megkéri az árát….! Hét órakor aztán, ahogy a nap megmutatta magát, én is készülődni kezdtem...

Skandináv kerékpártúra, 134. nap. Dánia, Trørød.

Skandináv kerékpártúra, 134. nap. Dánia, Trørød. 2011. szeptember 19. Szeptember 19. hétfő, a 134. nap Első Dániában töltött napom igazán eseménytelenre sikerült. Éjszaka még esegetett egy kicsit, reggel kilenc körül, mikor felébredtem, viszont sütött a nap, bárányfelhők úsztak az égen. Mivel úgy döntöttem, hogy ma pihenőt tartok, kis fricskának is, de ajándéknak is tekinthetem a mai jó időt. Fricskának azért, mert úgy látszik, csak akkor esik, ha útközben jól eláztathat, ajándéknak meg azért...

Skandináv kerékpártúra, 133. nap. Dánia, Trørød.

Skandináv kerékpártúra, 133. nap. Dánia, Trørød. 2011. szeptember 18. Szeptember 18. vasárnap, 133 napja vagyok úton Éjszaka szerencsére már enyhébb volt az idő, felhős volt az ég, és érvényesült a tenger közelsége miatt annak enyhítő hatása. Elég jól aludtam, néha riadtam fel, mikor egy-egy autó elhúzott mellettem. A reggeli teendők után 9 körül nekiindultam. Megint bonyolult vonalvezetésű utak haladtak keresztül a kis településeken, majd elővárosokon, kerülgetve az autópályát, végül fél 12...

Skandináv kerékpártúra, 132. nap. Svédország, Astorp.

Skandináv kerékpártúra, 132. nap. Svédország, Astorp. 2012. szeptember 17. Szeptember 17. szombat, a 132. napom Azért olyan kár, hogy a jó dolgok mindig ilyen rövid ideig tartanak! A mai nap az már teljesen más volt, mint a tegnapi. Sokkal rosszabb. Az éjszaka csillagfényes volt, és ennek megfelelően rettentő hideg. Hogy hasonlattal éljek, egész éjjel úgy fáztam, mint a kutya. Félálomban még a kesztyűt is felhúztam, és ugyanúgy le is vetettem, mert az meg még csurom víz volt. Teljesen...

Skandináv kerékpártúra, 131. nap. Svédország, Hamneda.

Skandináv kerékpártúra, 131. nap. Svédország, Hamneda. 2011. szeptember 16. Szeptember 16. péntek 131. nap Kicsit ellentmondásos dolog most, így háromnegyed nyolckor, a hálózsákban, öt pólóban vacogva leírni azt, hogy nagyon szép napom volt ma, de így van! Este, kihasználva a netet megnéztem a dolgaimat, ismerősökkel beszélgettem, átolvastam Dániáról a tudnivalókat, így nem csoda, hogy éjfél után aludtam el, s az sem, hogy reggel fél kilenc után ébredtem. Az eső elég hamar elállt, éjfélkor már...

Skandináv kerékpártúra, 130. nap. Svédország, Värnamö.

Skandináv kerékpártúra, 130. nap. Svédország, Värnamö. 2011. szeptember 15. Szeptember 15 csütörtök, 130. nap Igen, este még kérdezte a gondnok hölgy, hogy mikor indulok reggel. Mondtam, hogy 9 körül, hát nyolckor már hangos jóreggelttel köszöntött, és mondta, hogy menjek, kész a kávé. Megkávéztunk, megbeszéltük az időjárást. Ő is, mint helybeli, meg volt döbbenve hogy mennyi eső esik, és milyen viharok vannak, de megnyugtatott, hogy megnézte, ma nem fog esni. (hát sajnos tévedett) Megköszöntem...

Skandináv kerékpártrúra, 129. nap, Svédország, Norra Sandsjö.

Skandináv kerékpártrúra, 129. nap, Svédország, Norra Sandsjö. 2011. szeptember 14. Szeptember 14. szerda. 129 napja vagyok úton. Hát olyan sokkal nem lett jobb. Egész éjszaka változatlan hevességgel tombolt a szél, a közeli építkezésen döntött, borított mindent, egész éjjel azt hallgattam, ahogy a tetőt védő fóliát szaggatta, és a hordókat borítgatta. Tényleg nem sok kedvem volt elindulni, de egyszer ezen a szakaszon is túl kell lenni. Megreggeliztem, megkávéztam, összepakoltam, és nekivágtam...