Bemutatkozik: Világcsavargó

Helyszín: Szeged, egy bizonyos Kati nevű úszó-házra fabrikált kocsma

Időpont: 2007 nyar… valamikor hajnalban, és már nem szomjasan…

…tudom-tudom….ez miért érdekes egy utazási oldalon?….. Nos azért, mert minden akkor kezdődött……

Ekkor történt, hogy azt találtuk ki egy vidám, cimborámmal a Gabival, akiről később még lesz szó, több részben is, hogy legfőbb ideje, hogy kipróbáljuk magunkat a híres Külföld nevű országban, amiről akkor már oly sok érdekes kalandot és történetet hallottunk…

Természetesen nem volt konkrét terv, vagy elképzelés, hogy Anglia, Görögország, Finnország vagy Kanada, hiszen semmilyen nyelven nem beszéltünk, és különösebben nem is értettünk semmihez…… így nagyjából bárhova azonos esélyekkel indulhattunk…… nem voltak megkötöttségek… 😀

Tehát ennyi volt a terv…… igen… nem túl részletes, és megalapozott, de pont elég stabil ahhoz, hogy rá pár napra elinduljunk a KALANDba….

Ez úgy kezdődött, hogy az említett cimborám (Gabi) kitalálta, hogy egy régi szomszédja Írországban lakik, akivel felvette a kapcsolatot, aki viszont megígérte, hogy semmiben nem tud segíteni, így sem szállást, sem munkát, sem pénzt nem tud adni….. De nekünk ennyi biztatás épp elég volt….. Tehát INDULÁS

Így hát elindultunk ketten Szegedről…. Az utazás nem volt magányos, mert kiderült, hogy Cegléden csatlakozik hozzánk még egy legény……. Ő felkészült volt, mert Ő legalább beszélt németül, és hozott egy németországig kinyomtatott útvonaltervet..

Tehát így keltünk útra, egy kis rántotthúsos szendvics, pár fasirt és pár doboz energiaitallal, egy autóval és minimális készpénz társaságában az örökzöld Smaragd-szigetre, vagy az Ir Szigetre, vagy Guinness országaba, vagy a koboldok otthonaba….. kinek hogy tetszik……

Szeged, péntek hajnali 5 órai indulas autoval, GPS, es nyelvtudás nélkül, viszont volt egy Németországig kinyomtatott térképünk…..(ott fogyott ki a nyomtatóból a tinta 😀 ) …. aztán hip-hopp szombat este 6 ra mar Dublinban is voltunk….

….és hogy mennyire voltam felkészült Írországból?

Szerintem jól tükrözi az a tény, hogy frankón meglepett, amikor Angliában ismét kompra kellett szállni…… Én valahogy úgy gondoltam, hogy Írország valahol az Angol sziget északi részén van….. na mindegy…. 🙂

Az akkori nyelvtudásom elég hmmmmm… talán érdekesnek mondható volt…. mondjuk csak két dolog okozott problémát a nyelvvel….

1. a szavak, és azok jelentése

2: a nem ismert szavak nyelvtani rendszere…..

na óóóóóóó… alapszavakat azért ismertem, pl: tea, taxi, yes, no, metro…… csak a jelentésüket nem ismertem… kivétel, a metro, mert annak a jelentését tudtam, csak az meg nincs Írországban, így az úgymond felesleges szó volt….. 😉

Eleinte mondjuk volt egy kis nélkülözés, mert 2 hétig csak csokit ettünk, mert nem volt pénzünk kajára, viszont szerencsére egy csokigyárban elkezdtünk dolgozni…. Természetesen ez nem a felkészültségünknek volt köszönhető, hanem annak, hogy akkoriban ha Írországban egy kellemes délután céltalanul lődörögtél az utcán, akkor élelmes cégvezetők azonnal berángattak a cégükhöz, és el-activityzték, hogy ott kellene dolgozni, akkora munkaerő hiány volt, a “Kelta Tigris” nevű, Ír gazdasági szárnyalásnak köszönhetően.

Azért a már Írországban éldegélő volt szomszédtól, és a családjuktól mégiscsak rengeteg segítséget kaptunk, például szállást pár napra, ugyanis kiderült, hogy az indulo tökénk jelentős része elment üzemanyagra, igy nem maradt pénzünk albérletre, meg forditottak sokat, mert mint az is kiderült, hogy itt nem beszélnek sehol magyarul, illetve megmutatták a és regisztráltak a különböző munkakereső irodákban…….

…és itt meg kell említeni még egy magyar hölgyet, aki a masodik napunkon meghallotta, hogy magyarul beszélünk, és ismeretlenül adott kölcsön a a kalandjaink meghallgatása után, egy igen jelentős összeget, ami akkori viszonylatban készpénz formájában mar nagyobb távolságról is jól látszott, akár szabad szemmel is…

Az első komolyabb fizetesnél igen nagy lakomát csaptunk, a vegetás-olcsósonkas vajaskenyerből, amihez pezsgős pohárból ittuk a csapvizet…. 😀

Tip-top egy sziget, ezt tudom mondani…..

na jooooooo lehet, hogy néha esik az eső, de talán ezért zöld…. 🙂

Az érkezés óta sok-sok minden történt …új szerelmek, új barátok, új kalandok…… eljutottam olyan helyekre, ahova előtte annyi pénzem nem volt, hogy egy útikönyvet vegyek róla, vagy például úsztam Mauritiuson delfinnel, amit előtte csak az Ablak-Zsiráfban láttam a “D” betűnél, de lesz történet többek közt: Haiti kötél-csúszdáról, San Diegoi fókákról, Nagasaki múzeumáról, és még sok másról is.

Mivel már kisgyerek koromban is szerettem felfedezni a világot, és ezért ha csak a ház köré engedtek le játszani, akkor azért biztos, hogy elkalandoztam a 2 utcával távolabb lévő játszótérre is.

Azóta, még távolabbi helyekre csavarogtam el, olyan “Világcsavargók” kalandjaira és élményeire irigykedve, akik bejárták az egész földet, például Magellán, Kolumbusz, Piszkos Fred, Fülig Jimmy, vagy egyik legnagyobb magyar utazója Frei Tamás.

Eddig közel 50 országban jártam és ezen országok több-száz városban.

Ezen országok és városokben történt utzásaimról, kalandjaimról fog szólni (eleinte) az oldal,a lehetőségeimhez mérten és elképzeléseim alapján: könnyed, szórakoztató formában…

Tehát ezeket a kalandokat szeretném megosztani Veletek…

Természetesen az alap-helyzetből kiindulva -talán- picit több lesz az Ír és a magyar kalandok sokasága, de ígérem: lesz sok izgalmas, egzotikus helyszín is.

Jó szórakozást kívánok

A nagy VilágCsavargó teszt

Mit szónáltok ismét egy játékhoz? Ráadásul egy EXTRA nehéz QUIZ keretében, ahol valószínűleg a megfejtést csak közösen fogjátok tudni összehozni!A játék első része egy extra nehéz, összetett, több témakörös quiz, kérdésenként 3 válasz lehetőséggel. Eddig a szokásos… Na de ezután:–Minden válaszhoz tartozik 1 random betű.Miután a játék végére érsz, és megnézed a pontjaidat, illetve KÉRDÉSENKÉNT a megfejtést, akkor minden JÓ válasz esetén találsz egy betűt–10 jó válasz esetén lesz 10...

A nagy Tengeri Quíz

Ez a Quiz se nem a Baranya megyei “Tengeri” nevű településről szól, se nem a mezőgazdaságban “tengeri” néven emlegetett kukoricáról, hanem a nyaralások, pihenések, utazások egyik legnépszerűbb helyéről, a tengerekről.A tenger egy nagy kiterjedésű sós víztömeg, mely lehet peremtenger – melyet a vízáramlatok az óceánhoz kapcsolnak –, beltenger – mely csak vékony csatornákon érintkezik az óceánnal –, vagy egy nagy sósvízű tó, valamely kontinens belsejében.A tengerek...

A zászlók titkos világa. 3. rész

A zászlók titkos világa. 3. rész Mint az első és a második részből kiderült, ha egy igazán egyedi ország zászlót szeretnél összehozni, akkor nem igazán lesz könnyű dolgod, ha azon feltételrendszer mellett indulsz el, hogy csak kettő, vagy maximum három népszerű szint szeretnél használni, és azokat hagyományos módon, vízszintes vagy függőleges sávok formájában elhelyezni. Tehát valami új vonalat kell kitalálni. A világ egyik legismertebb, és igazából az országot bemutató zászló az Amerikai...

Ázsia túra – összefoglaló

Utazás a fapados-luxusban, avagy ami az előző részekből kimaradt. Ázsia túra 10. rész 2018.12.18. -2019.01.08. Ígértem még egy Ázsia utazási összefoglalót, sok olyan részletet, ami az eddigi leírásokból kimaradt, és ami inkább magát az utazást és méginkább ezt a fajta pihenési formát mutatja be, és nem az érintett állomásokat. A meglátogatott, Ázsia délkeleti részén lévő országok érdekes és kellemes csalódást okoztak. Mindenhol barátságos és vendégszerető emberekkel találkoztunk, és mindenhol...

Üdvözletem a világ leghosszabb nevű városaiból

Képeslapot kapni ritka, de mégiscsak remek érzés. Ám akkor azért kidülled a szemünk, mint a csigának, ha kapunk egy olyan képeslapot, hogy: Üdvözletem Taumata­whakatangihanga­koauau­o­tamatea­turi­pukaka­piki­maungah­oronuku­pokai­whenuaki­tanatahu -ból. De ne szaladjunk ennyire előre. A nagyvilágban csavarogva sokszor lehet olyan szavakat találni, ami mást jelent az adott ország nyelvén, és mást jelent magyarul, és ez sokszor mosolyt csal az emberek arcára. Ilyenek például: -KAKI gyümölcs, ami...

A zászlók titkos világa. 2. rész

A zászlók titkos világa. 2. rész Az előző részben (amit ITT tudsz elolvasni), azokat a zászlókat néztük meg, ahol leginkább csak két színt használnak, és azt láthattuk, hogy ha nem valamilyen “kreatív” módon van a két szín felhasználva, akkor könnyen előfordulhat, hogy két ország zászlaja teljesen egyforma, mint például Indonézia és Monaco esetén. Indonézia, Monaco És hiába trükközünk a szinek mellett a zászlók formájával, mintájával, ott is lehet meglepetés: Haiti, Liechtenstein, Szamoa...

A zászlók titkos világa. 1. rész

Emlékeztek még arra, amikor az általános iskolai ünnepekre például március 15. mindenféle dekorációk mellett, többek közt hurkapálcikára eszkábált saját színezésű magyar zászló t barkácsoltunk. Ám néha véletlen, néha szándékosan valahogy “olaszra” sikerült, és ezen jókat kacagtunk…. Magyar, Olasz zászló Vagy, amikor példának okáért a Hollywoodi szuperprodukcióban oldallal van feltéve a magyar zászló, akkor természetesen felháborodunk, hiszen a nemzet jelképe, az ország büszkesége egyedi, és...

A nagy, hosszú, magas és mély Quiz

Betöltés…

További VilágCsavargással kapcsolatos tesztekért, kvizekért “kattanjatok” a Quiz oldalra: amit ITT találtok.

Fővárosok, zászlók, országok, folyók, tengerek….. Minden héten új játék. És hogy biztos ne maradjatok le a következő quizről sem, iratkozzatok fel a hirlevélre, amit itt az oldal alján is megtehettek, és emailben kapsz értesitést az új kérdéssor megjelenéséről.

Kellemes időtöltést, jó játékot, és remek kikapcsolódást kívánunk…

Boldog Új Évet 5781!

És itt vannak az 50 órás (!) napok is. (Boldog Új Évet) Nyugiság van, meg lazaság. Ez nem egy tudományos-fantasztikus (sci-fi) írás a jövőből, hanem egy tudományokon alapuló fantasztikusan jó írás, az idő rövid történetéről, arról, hogy milyen év van most, és arról, hogy az 50 órás napok miatt, egyszerre van a Földön akár 3 különböző, egymást követő nap, mondjuk péntek-szombat-vasárnap.Például így lehet utazni az időben is, vasárnapból vissza a péntekbe, majd onnan egyből a hétfőbe. De ne...

A nagy Pénzismereti Quiz

Betöltés…

További VilágCsavargással kapcsolatos tesztekért, kvizekért “kattanjatok” a Quiz oldalra: amit ITT találtok.

Fővárosok, zászlók, országok, folyók, tengerek….. Minden héten új játék. És hogy biztos ne maradjatok le a következő quizről sem, iratkozzatok fel a hirlevélre, amit itt az oldal alján is megtehettek, és emailben kapsz értesitést az új kérdéssor megjelenéséről.

Kellemes időtöltést, jó játékot, és remek kikapcsolódást kívánunk…