Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 15. rész, Höfn előtt. Július 4. csütörtök.
Az előző részben beértem a gleccserek mellé, és meglehetősen zord lett mind a táj, mind az időjárás.
15. nap, július 4. csütörtök.
Éjszaka párszor kocsi zúgására ébredtem csak fel, mint kiderült, reggelre szinte minden szélvédett beugróban állt egy-egy kocsi. Nagyon érdekes látvány volt! Én voltam az első ébredő, és sajnos mikor már én felébredtem, már akkor esett az eső. Reggeli után rögtön be is öltöztem az esőszerelésbe, és megint minden csupa víz volt mikor elpakoltam. A száraz ruhadarabjaim már teljesen elfogytak, amibe nappal beleizzadtam, azok sem száradnak meg.
Indulás előtt elmentem a faházba telepített mellékhelyiségbe. A lényeg az volt, hogy egyáltalán volt, persze ez, itt, annyira minimalistára sikeredett, hogy a Skandináv országokban megszokott fűtött, meleg vizes, összkomfortos létesítményeknek nyomába sem léphetett. Természetesen víz sem volt, viszont volt egy kis polcon egy félig telt flakon, ahogy beleszagoltam, erős fertőtlenítő illattal. Nem akartam a saját ivókészletemet kézmosásra pazarolni, ezért úgy gondoltam, hogy egy fertőtlenítős kézfürdő még hatékonyabb is lesz. Hát az lett! Ahogy bedörzsöltem vele a kezem, abban a pillanatban kegyetlenül elkezdett csípni. Legyeztem, fújtam, dörzsöltem, de mivel megmosni nem tudtam, nem igazán sokat értem el vele. A teljes hatás 2-3 nap múlva jelentkezett, és majdnem az út végéig elkísért, égő víz- és vérhólyagok formájában.
Vacogva, égő kézzel indultam neki a napnak. Az időjárás sem sokat derített jobb kedvre, rögtön felső C-vel kezdte, 5-ös szembeszél, szakadó eső. Megdöbbente néztem, ahogy a szomszédos hegytetőről induló vízesést a szél visszafordította!
Láttam, hogy ebből ma nagyon szerény teljesítmény lesz. Az útvezetés is kacifántossá vált, gyakori volt a tolós emelkedő, de volt olyan egyenes, hogy a sima úton sem bírtam tekerni a szembe vágó szél miatt. Ma, kb. 12-15 km.-t toltam a fogatot. Az út egészen kikanyarodott az óceán mellé, így semmi nem állta útját a tomboló szélnek.
Két maradandó élményem volt ezen a szakaszon. Az egyik egy tolós szakaszon volt, kínlódtam az emelkedővel, és a széllel. A rajtam levő ruha duplán csupa víz volt, kívülről is, belülről is. Tehát fáztam, mint az a bizonyos kutya. És ezen a tényleg kegyetlen tájon, egy nagy kanyarban, kint a szirten állt egy ház. Én már ezt egy csodálatos bátorság tanúságtételének tartottam, hogy valaki ide házat épít. És ahogy közelebb értem, még jobban lezsibbadtam, ugyanis a ház előtt egy ugróasztalon két gyerek játszott, ugrált önfeledten a gumipadon, egy szál pólótrikóban, kis rövidnadrágban.
A másik a hihetetlen sok hattyú jelenléte volt. Igaz, hogy a nagy szél miatt repülni nem tudtak, talán épp azért gyűltek olyan sokan egyszerre egybe, de szerintem több ezer fehér folt pöttyözte be a tájat, ameddig a szem ellátott. Volt egy elég nagy öböl, amit nem sikerült kinéznem, hogy természetes hordalék, vagy mesterséges gát kerített le az óceánból, de ennek viszonylag békés volt a vize. És ezen ringatóztak százával, ezrével a hatalmas testű, kecses tartású madarak.
A szél erejére jellemző, hogy egyszer, mikor épp egy lassú tekerési szakaszban voltam, és leraktam az egyik lábamat, hogy megálljak szétnézni és filmezni, abban a pillanatban jött egy hatalmas szélroham, ami nemes egyszerűséggel biciklistől felborított.
Nagyon kivesz az emberből mindent ez a birkózás, és bár még reggel reménykedtem, de már tudtam, hogy Höfn aznap sem lesz meg. Végül egy, az előző napihoz kísértetiesen hasonló sziklacsoport tűnt fel, és ez adott menedéket éjszakára. Szélvédett, bár az eső ellen nem tudtam mit csinálni. Vacsora közben az itt fészkelő ezernyi madár éneke szórakoztatott. Biztos voltam benne, hogy jót fogok aludni.
