Skandináv kerékpártúra, 105. nap. Norvégia, Elverum. 2011. augusztus 21.
Augusztus 21. vasárnap, 105 napja vagyok úton
Látszik, hogy elég korán elaludtam, reggel 6 után nem sokkal kipattant a szemem. Egy pár percig még próbálkoztam, aztán úgy voltam vele, hogy sebaj, legfeljebb ma korán elindulok. Odakint egy újfajta meglepetés fogadott, sűrű köd borított mindent. Olyan hideg, csöpögős, igazi őszi köd. Nem lesz ez még korán? Bár az ősz közeledtének, vagy már itt létének egyéb jelére is felfigyeltem napközben, a lombhullató fák levelei elkezdtek sárgulni, és mivel szinte egész nap erős szél fújt, bizony hullani.
Összepakolni így eső nélkül is elég nedvesen sikerült, és elindulni is úgy indultam, hogy nagykabát, kesztyű. Az első kilométerek még kicsit megizzasztottak, volt emelkedő bőven. A völgyekből kiemelkedett egy kicsit a szürke pára, és mint egy plafon, kb. 50-60 méter magasan tetőt vont az út fölé, azon felül nem sokat lehetett látni. Az út melletti részt figyelve vettem észre egy újabb természeti jelenséget, hatalmas kövek, kavicsok folyama bukkant ki a ködből a hegytetőről jövet, és csíkokban, mint egyfajta vízesés húzódtak végig az utat keresztezve, le a völgyekbe. Mint egy megdermedt folyam. Aztán rájöttem, hogy ez valószínűleg még sok ezer évvel ezelőtt, a jégkorszakban alakulhatott ki, mikor a gleccserek ledarálták maguk előtt a hegyoldal szikláit, és lassú mozgásukkal a hatalmas darab köveket szétterítették.
A forgalom igazi vasárnapi, későn kelős volt, fél óra, egy kocsi. Többször hozta rám a frászt egy madár. A nagy csendben nézelődve, elgondolkodva tekertem, vagy éppen gyalogoltam, és hirtelen egy nagy rikoltással, az út menti bokrot felverve egy nagy testű madár csapott fel. Igazából nem lehetett sokat látni, mert nagyon gyorsan eltűnt a fák között, csak egy széttárt, legyezőszerű farktoll, ami villant. Tudtam, hogy már képen láttam ilyet, de nem jutott eszembe hogy mi lehet. Fácán nem, mert annál jóval nagyobb.
Aztán szép lassan a köd még feljebb húzódott, de egybefüggő felhőtakaróként megmaradt. Így értem el az első pihenőig, ahol ki volt írva, hogy a következő az 64 km. után lesz. Megnéztem az órát, mivel eddig 26 km-t jöttem, az ma 90 km-t jelentene. Na, gondoltam ebből sem lesz semmi, más pihenőhely után kell néznem éjszakára. (csak közbevetőleg, most ebben a pihenőben vagyok, tehát megvolt az új norvég csúcs, egy nap 90km.) Itt végre egész közelről is megnézhettem, sőt lefényképezhettem azt a vajszínű aljnövényzetet, ami a legborultabb időben is napsütötte hatásúvá varázsolja a hegyoldalakat. Itt is, és egész úton rengeteg volt. Megnéztem a hátsó kereket is, mert kicsit üt, egy küllő, épp az otthon az útra tartalékba vásárolt már megadta magát, elszakadt. Utána húztam a mellette levőket, egy időre megszűnt az ütés, bár sajnos nem végleg.
(Közben percenként kell most szünetet tartanom, és kirohannom a sátor elé, iszonyúan fogja a görcs a lábamat. Csak sok volt az a 90!) Tovább mentem, kezdtem elég jól haladni, ugyanis egy nagy folyó előzékenyen maga mellé engedte közvetlenül egyik oldalon az utat, a másikon a vasutat, és így szép lassan vele együtt haladtunk lefelé. Feltűnt egy benzinkút, egy leágazás a Kendall nevű településre, és az út, valamint az ott levő étterem mellett már meg is volt a megoldás a korábbi madárrejtvényre, abban a pillanatban mikor a két nagy reklámmadarat megláttam, beugrott: hát persze, fajdkakas! Azok röppentek fel előttem akkora zajjal.
Itt is megálltam, vettem vizet egész napra, de öt perc pihenő után tovább indultam. A későn kelők is felriadtak, a hétvégét távol töltők hazaindultak, a forgalom hirtelen megnőtt. Település nem igazán volt, két tanyabokorhoz tartozó aranyos kis templom mellett jöttem el, természetesen a temetőkkel egybeépülve. A folyóvölgy kiszélesedett, nagy gabonaföldeknek, és gyönyörű zöld legelőknek is helyet adva. Rengeteg birka legelt ezeken a terített asztalokon, a fehér gyapjúgombolyagok százai heverésztek egy-egy gazdaság kerítésén belül. Nagyon tetszett egy ezek közül élesen kirívó farm, itt csak fekete állatok voltak, de az nagyon sok. Itt nehéz lehet eldönteni ki a csapatban a fekete bárány.
És a kilométerek csak szaporodtak, bár én is fáradtam. Észrevettem, hogy az erőnlétem nem olyan, mint májusban az induláskor volt. Néhány dologban javult, de elég sokat ki is vett belőlem az út, szerintem gyorsabban elfáradok. Igaz nagyobb pihenő egy 25 perces volt csak, három körül megebédeltem. Aztán észre sem vettem az előkészületeket, egyszer csak hirtelen elkezdett szakadni az eső. Pedig olyan jól elvoltam nélküle! Hirtelen le sem tudtam állni, négy-öt percbe telt, még egy útépítés bódéjához félrehúzódtam. Mire sikerült átöltöznöm az esőszerelésbe, két dolog történt, pacallá áztam, és elállt az eső. Azért volt haszna, megvédett a kamionok permetözönétől, és a később tíz percenként eleredő további égi áldástól.
Lestem már mikor jön az (ez) a pihenő, végül hat előtt pár perccel, épp a következő vízözönben bekanyarodhattam. Vissza egy kilométerrel hallottam az ismerős pendülést, és a gyanúm igaz volt, még egy küllő szakadt el. Úgyhogy tovább indulás előtt szerelés. Aztán kedvemre tehettem, tudta az időjárás felelős hogy imádok esőben sátrat állítani, hát kedveskedett nekem. Két perc alatt minden ronggyá ázott. Elverum előtt vagyok kb.40 km-el, Osló százegynéhány.
Megvacsoráztam, megpróbáltam száraz ruhát keresni, (fél sikerrel), olvasgattam egy kicsit, majd a napló. Tíz óra múlt, az akku még harmatgyenge, hisz nap nagyon rég nem sütött, úgyhogy a mai film is elmarad. Mindig úgy alszok el, hogy remélem holnap jobb idő lesz! Most is…
105. éjszaka, egy folyó, és a 3-as út mellett, Elverum előtt. 61°15’38.70″ 11°18’51.27″
