Skandináv kerékpártúra, 99. nap. Norvégia, Trondheim-fjord. 2011. augusztus 15.
Augusztus 15. hétfő 99. nap
Reggel kicsit borult volt, de nem vészes, a hőmérséklet kellemes. Átmentem a közeli üzletközpontba, tisztálkodás, borotválkozás, kimostam a törülközőmet, elmosogattam az esti edényeket, szóval egy nagy szerviz. Vásároltam is, volt olcsó kneipbrod, meg vacsorára a virsli mellé egy babkonzervet. A délelőtt olvasgatással, akkutöltésekkel, rendezgetésekkel telt el, na meg az ovisok szórakoztatásával.
Amikor péntek este letáboroztam, ez egy holt csendes park volt, körben egy lélek sem. Így volt egész hétvégén. Na, ma ugye hétfő, rögtön élet költözött a környékre. Az óvodások zsivajára ébredtem, a park végében levő nagy épület pedig egy középiskola, oda is rengeteg diák jött. Meg is néztek rendesen! Az ovisoknak pedig meg volt a mai szenzáció. Ugye a kerítéshez van támasztva a szerelés, a sátor pedig előtte.
Ha valakit fogott már körbe harminc kíváncsian csacsogó óvodás, és bombázta a kérdéseivel, akkor az tudja, miről beszélek. Ha ezek a kérdések norvégül hangzanak el, és választ számukra teljesen érthetetlen szavakkal kapnak, akkor könnyen Mars-lakónak néznek. Pláne ha egy olyan valamivel vagyok, amit még nem láttak bicikli után kötve, akkor aztán végképp érdekes a dolog.
A dolog végül úgy zajlott, hogy az óvó nénikkel nagyvonalakban megbeszéltük az utat és a tudnivalókat, ők meg norvégül meséltek rólam, erről a világ másik feléből idebicikliző furcsa bácsiról. Aranyosak voltak, csak épp olvasni nem lehetett tőlük, a végén bebátorodtak, és a drótkerítésre felmászva, azon átnyúlva borzalmasan élvezték a duda nyomkodását, meg a napelem tető csapkodását. Az óvó nénik pedig hagy bontakozzon ki a gyermek elvét vallották. Mindenesetre nagyon vártam már a déli alvást.
Az itt nem igazán szokás, úgyhogy három órakor ráuntam, kaptam magam, és elindultam sétálni egyet Trondheim városba, csak úgy, gyalogosan. Na, az eső csak erre várt, tíz perc múlva elkezdett szemerkélni. Nem fordultam vissza, nem nézett ki olyan komolynak, de mire beértem már zavaró volt. Esőcuccot nem vittem, csak a szabadidő ruha volt rajtam, nem esett jól hogy elázik. Kerültem egy rövidet, de végül győzött az eső, visszafordultam. Fél úton jártam hazafelé, mikor elállt. Úgy tűnik, mintha direkt szórakozna velem.
Befeküdtem a sátorba, folytattam az olvasást, na, akkor aztán komolyan rákezdte, és azóta is egyfolytában szakad. Lassan a legutáltabb hang lesz ez a dobpergés szerű hang, ami a sátorponyvát veri folyamatosan. Idebent főztem meg a vacsorámat is, jól be is melegedett, bár hideg még mindig nincs. Aztán tovább olvastam, mikor a szakadó esőben sajnos látogatóm is érkezett, az iskola gondnoka. Udvariasan, de azért elég határozottan elmagyarázta, hogy ez az iskola parkja, és nem kempingként funkcionál, sőt ez után sem akarják ezt bevezetni. Egyúttal, amellett hogy szakmailag is érdeklődött, hisz a szakadó eső ellenére ő is biciklivel volt, azt is megkérdezte, hogy mikor szándékozok innen elmenni. Megnyugtattam, hogy most semmi esetre sem, de azért azt az ígéretet kicsikarta belőlem, hogy holnap tovább állok. Gyakorlatilag én is így gondoltam, hogy reggel feltöltöm a készleteimet, és útra fel, de most már tényleg nagyon szurkolok, hogy ez a szakadó vízözön legalább reggelre elálljon. Ha nem látnak szívesen, akkor nem szabad visszaélni azzal, hogy külföldi vagyok.
Most kilenc óra, még egy-két film, bár nem vagyok álmos, remélem, majd a film elaltat. Valami jó kis horrort keresek, azokon jókat szoktam aludni. A dobpergés meg olyan erős, hogy a filmhez fülhallgatót kell használnom.
99. éjszaka Trondheim -ben, a Queen Maud’s College parkjában. 63°26’18.99″ 10°26’53.96″
