Skandináv kerékpártúra, 85. nap. Norvégia, Bjerka. 2011. augusztus 1.
Augusztus 1. hétfő, a 85.nap
Szükség volt erre a kis pihenőre nagyon! Részint kipihentem magam, és másrészt reggel már olyan mehetnékkel vágtam neki az útnak, mint már rég. Elmúlt a csömör, megint élveztem a látványt, nem volt nyűg hogy tekerni kell.
A pakolás az megint művészet volt, mindig olyan mintha szaporodnának a dolgaim. Illetve ez ma igaz is volt, este még búcsúzóul ajándékot is kaptam újdonsült barátomtól. Annyi volt benne a jó szándék, a segíteni akarás, hogy nem nyugodott még nem ad nekem még valamit. Már takarodóhoz készültem a sátorba, mikor mosolyogva szaladt felém, (mindig szaladt, bármerre ment) kezében egy nagy csomag. Kicsit megállt bennem az ütő, nem tudtam mire vélni a dolgot. Mikor odaért, boldogan csomagolta ki, és adta át az útra szánt védőfelszerelését: egy kabátot és egy esőkabátot. Puff neki! És olyan örömmel, annyi jó szándékkal magyarázott mellé finnül, és olyan boldogan fordítgatta ki-be, hogy nem volt szívem elutasítani. Egy pillanatra bevillant, hogy megmutatom a fele annyi súlyú kabátomat, ami, talán ha ötször volt eddig rajtam és csak cipelem, na meg a huszad annyi helyet foglaló, és súlyú esőszerelésemet. Nem ment! Nagyon hálás voltam, dicsértem, megköszöntem, Ő pedig boldog volt. Ennyit megért.
Persze reggel aztán tényleg főtt a fejem, mert az esőkabát az egy vastag, gumiból készült csuklyás szerelés volt, szerintem a halászok használnak ilyet munka közben a Jeges-tengeren. Gyakorlatilag összehajtani alig lehet, a súlya pedig min. 5kg. A dzseki-szerű kabát az tényleg profi, rendkívül igényes kidolgozású, jól is néz ki, látszik, hogy a sarkvidékre készült, és nem, vagy alig volt használva. Hát, nem tudom…. Mindenesetre nem hiányzott. És tudom, hogy kicsit aljasság, amit tettem, de végül Mo-ban az esőkabátot kidobtam. A másikkal még várok, de szerintem annak is sajnos az lesz a sorsa, mivel az utánfutóba tényleg nem fér el, a bicikli hátsó csomagtartójának a leszorító gumija foglalt a saját kabátommal, ezt már induláskor csak gumipókkal tudtam a vázhoz rögzíteni, de már úgy nézek ki, mint egy guruló vásározó. És azért a hegynek fel egy kiló is számít.
Indulás előtt még be is vásároltam az útra, azt is elég volt el szortírozni. Kenyeret csak egyet vettem pl. mert az nagy. Azért most el vagyok látva egy jó 3-4 napra, de olyan komolyabb nagyváros csak Trondheim lesz. A Ranelva folyó varázslatos völgyében kanyargott az út, sütött a nap, tényleg jókedvűen indultam neki. 24 km volt Mo i Ranáig, délben ott voltam. A város szélén rögtön ott volt egy Rema üzlet, ami 3 üveg csoki krémet jelentett. 6 napra megvan az édesség! Maga a kisváros már a tenger, pontosabban a Ranafjord partján fekszik.
Mióta Bodö-ől eljöttem nem láttam tengert, itt már kilométerekről éreztem az illatát. Szinte gyalog mentem végig a városkán, jó szokás szerint dimbes-dombos helyre tették. A település semmi különös, egyforma társasházak, pár ipartelep, áruházak. Ami megmaradt bennem, az a mindenütt hallható fütyülés szerű sivítás. El nem tudtam képzelni mi ad ki folyamatosan a felszálló repülőhöz hasonló hangot, míg rátaláltam a forrásra. A domb tetején van egy erőműhöz hasonló nagyüzem, (vagy éppen az), és annak a tetejéből jön ki egymás mellett három megtört, jó méteres átmérőjű cső, mint három kipufogó. Na, az sivít. Én gázturbinára tippelek, de idegesítő lehet 24 órán keresztül. Vagy már megszokták.
Megálltam, kipakoltam a domb tetején, egy lakótelep mellett a wifi vadászt, hátha! Természetesen egy pár levédetten kívül semmi. Tovább mentem, lestem valami könyvtárra utaló jelet, nem láttam. A kijáratnál volt egy nagy épület, ami nem áruház volt, és némi kulturális jelleget mutatott. Odakanyarodtam, előtte asztalok, padok, a falon rendezvények plakátjai. (Igazság szerint most sem tudom mi volt, mert gyorsan jöttem el.) Lepakoltam, kivettem a netbookot, és antenna nélkül egy kiváló erősségű adóra már rá is csatlakozott!
Felraktam a naplót, képeket, megnéztem és írtam e-maileket, feladtam a következő öt hétre a lottójaimat, ellenőriztem a bankszámlát, és még a családdal is sikerült (SMS értesítés után) Skypen beszélgetni, megnyugtatni, hogy még nem vesztem el. (Rossz pénz…) Mindeközben hogy ne legyen minden olyan szép, eleredt az eső. Egy ilyen netezés komoly kirakodással jár, csatlakozni kell a biciklin levő akksira, stb., a költözködés nem olyan egyszerű védett helyre. Így jobb híján előkaptam az esőszerelésemet, és betakartam magam, és a gépet vele, és mint egy kis sátor alatt folytattam az üvöltözést az otthoniakkal, mert elég rossz volt a hangminőség. Hát, elég sokan jártak arra, szerintem szerencsém volt, hogy megúsztam mentő nélkül! Mert az nem látszott ám ki hogy én miért üvöltözök a szakadó esőben a kabát alatt!
Mire befejeztem alig szemetelt, de villámlott és dörgött, úgyhogy beöltöztem, és úgy indultam tovább, most már végig a fjord mellett. Egy benzinkútnál megálltam ivóvizet vételezni, természetesen két emlékfénykép itt is készült két család fényképalbumába, a 2011 furcsaságai rovatba. Itt találkoztam a pár nappal ezelőtti Oslo-i tragikus események sajtóvisszhangjával először. Itt sikerült nagyjából tisztába tenni, hogy egy őrült norvég vérengzése volt, amit a Bodo-i kompon először terrorcselekménynek gondoltak.
Aztán tovább, más már délután nem is történt. Jó sokat másztam, és volt 6-7 nagyon kedves, aranyos, szimpatikus alagút is. Hogy miért? Hát mind arra lejtett amerre én mentem! Így jöhetnek, nem kell tekerni, erőlködni, tolni, csak fütyörészve végigcsorog rajta az ember, élvezve a remek akusztikát. Most a környezet és a térkép összevetése után, valahol Finneidfjord környékén vagyok, itt álltam meg 52 km, és fél hat után. Jól jöttem, és jól is esett. Ez egy nagyon szép, közvetlen a vízparton levő pihenő, a már megszokott felszereléssel. A felhők sajnos hívták a családot is, mostanra teljesen beborult, a fehér vattapaplan a környező hegyek derekáig lecsúszott, és hideg szél fúj. Hát, nem tudom holnapra hogy alakul, nem kellene elromolni az időnek.
Megvacsoráztam, a közben beállt apály a sekély mederben jó 50 méterre visszahúzta a vizet, sétáltam egy jó nagyot a tengerfenéken. Láttam szép kagylókat, de előtte elolvastam a parkolóban a figyelmeztetést is, miszerint a víz, és a benne élő halak valamilyen latin nevű parazitával fertőzöttek. Ott volt az a 15 teendő, amivel el lehet kerülni a fertőzést, na, most jobb a békesség, én inkább nem vettem fel azokat a szép kagylókat.
Fél tíz, még természetesen világos van, az is marad, én szépen bezárkózom, és filmezek egyet. Majd látjuk a holnapi napot.
85.éjszaka Norvégia, Bjerka, az E6-os egyik pihenőjében. 66°12’23.45” 13°48’01.67”
