Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 37. rész. Reykjavík.

Home » Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 37. rész. Reykjavík.

 435 ember olvasta mar el ezt az írást

Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 37. rész. Reykjavík. Július 26. péntek.

Az előző részben az Izlandi fővárossal kezdtem ismerkedni.

37. nap, július 26. péntek.

Igen, ez már a jól megérdemelt pihenés ideje. Este éjfélig fent voltam olvastam, de legyünk őszinték, percenként elkalandoztam. Emlékek tömege villant fel, a nehéz és szép pillanatok, azt hiszem, ennek az útnak is a feldolgozása is jó időbe telik, mint a két évvel ezelőtti Skandináv úté. Most ugrok a mai napban, délután betévedtem a városháza hipermodern épületébe, és annak az alagsorában volt egy kiállítás, illetve egy külön nagy teremben ott volt egy hatalmas terepasztalon Izland méretarányos domborzati makettje. Az összes hegyekkel, tavakkal, fjordokkal, fennsíkokkal, folyódeltákkal, gleccserekkel, vulkánokkal, szóval minden, ami nekem akadály volt, a sok-sok napi, és sok kilométeres nehézségekkel, és ahogy néztem, beleborzongtam! Most egy kicsit hihetetlen hogy én ezt megcsináltam. Percekig álltam előtte, aztán lassan körbejárva fedeztem fel egy-egy kritikusabb helyet, majd felmentem a felette levő emelet galériájára, és hosszú percekig néztem onnan fentről. Minden kis pár centis rész nekem egy átküzdött nap volt, minden pár milliméteres emelkedő nekem egy sokórás megfeszített kapaszkodó, minden óceán parti kopár folyódelta nekem egy szembeszéllel viaskodó nap.

Ahogy lassan képzeletben végigmentem a tekintetemmel, minden nap, minden kínlódás, minden átélt és meglátott csoda, minden esti táborverés felvillant. Ezért mondom, hogy sok időbe fog telni ezt megemészteni, pláne mikor majd a képeket rendszerezem, a sok órás filmet kibontom, megvágom.

Reggel sokáig lustálkodtam, olvasgattam, nem siettem, vártam, hogy felszálljon a mindent beborító köd. Mert az volt rendesen. Mikor végre 11 körül összeszedtem magam, sátrat bontottam, az első utam a kempingbe vezetett, tisztálkodás.

 Itt figyeltem meg egy nagyon közösségbarát, és ötletes dolgot. Van a recepció mellett egy sokszintes polc, soronként kategorizálva. Akinek valami elmenetelkor feleslegessé válik, nem akarja cipelni, stb. az ide kirakja. Aki szétnéz, és felfedez valamit, amire szüksége van, az elveszi. Egyszerű, mint az ék, és végtelenül hasznos. Csak szemléltetésképpen, amit ma pár másodperc alatt kiszúrtam. Rengeteg különböző telítettségű kemping gázpalack, de biztos, hogy mindegyikkel még jó pár reggelit, ebédet meglehet főzni. A repülőre felvinni úgysem lehet. Ruhaneműk, széldzsekik, nadrágok, túracipők. Tisztálkodó szerek, sampon, folyékony szappan, dezodor spray, wc papír, sőt, betétek. Élelmiszerek, szószok üvegben, fűszerek, darab olajok. Bicikli alkatrészek, bukósisak, sok külső belső. Útikönyvek, tájékoztató, kalauzok, kiolvasott szépirodalom. Mind használt, de mind használható. Én szenzációsnak tartom.

Még ködben bekerekeztem a sétáló részbe, leparkoltam a szerelvényt egy Bónus előtt, vettem csokikrémet, kekszet, egy padon megebédeltem, majd a biciklit magára hagyva csavarogni indultam. Felmerülhet, hogy miért bontottam sátrat, miért cipeltem magammal egész nap a nagy rakományt, főleg, hogy ma este is ide szándékoztam, és ide is tértem vissza. Eldugott hely, nagyon becsületesek az itteni emberek, az országban gyakorlatilag ismeretlen fogalom a bűnözés, de…. Fővárosban vagyok, itt már „ hígult” a populáció, elég sok az idegen. Figyelmeztető jel volt, amit útközben sehol sem láttam, hogy a sétálóutcákban mindenki lezárja a biciklijét, ha csak a boltba ugrik is be! Ide is betört a civilizáció szelleme. Én persze több órára sem zártam le, mert nem volt mivel. Meg akinek az kell, hogy azzal birkózzon, ám tessék, vigye, próbálja meg!

Bejártam szinte minden utcát, Városháza, Parlament, üzletekben nézelődtem, szóval lazítottam. Délutánra akkutöltésre beültem a tegnapi Harpa Centerbe, jó két órát olvasgattam, nézelődtem. Valószínű sokat voltam egyedül, mert érdekeltek, és jó érzéssel néztem az embereket. Épp eszperantó világtalálkozó van a centerben, tehát volt mit nézni, elég sokszínű volt a paletta.

 A szomszéd dokkban éjszaka kikötött egy hatalmas óceánjáró, az Ezüst Felhő, az is hozott biztos érdekes embereket, de nagy volt a nyüzsi. És mégis, csendben, nyugodtan zajlott az is. Olyan „izlandiasan”…

Bár őrültek, főleg a fiatalok közt itt is vannak. A végtelen tolerancia mindent megenged, és sok mindenre felbátorít. valamilyen ifjúsági focitorna vége lehetett ma, fiú-lány, mert délután egy csomó, kissé becsípett, de gátlástalanul jókedvű focimezes játékos lepte el a környéket. Akkor figyeltem fel, mikor két mezes srác bejött, az egyik a Hall közepén, az Info pult előtt ledobta a mezét és a nadrágját, és egy szál alsóban pózolt, míg a másik fényképezte vagy filmezte. Aztán felkapta a ruháit, és kiszaladtak. Rá két percre ugyanezt egy ifjú leányzó játszotta el, bugyi-melltartó határt szabva. (neki jobban állt.) És senki nem botránkozott meg, nem hívtak rendőrt, mindenki mosolygott. Amit meg kint az utcán, a téren műveltek…

Közben kisütött a napocska, kiültem még a sétányra, később kikerekeztem a nagykikötőbe, horgászokat nézegettem. Meglepő volt, hogy a kikötő vizében mennyi medúza úszkált.

A nagy nézelődés közben egyszer csak azt vettem észre, hogy este van. Már az óra szerint, mert a nap még magasan sütött. Visszatekertem az eldugott vadkempingemhez, sátrat vertem, megvacsoráztam, és olvasással próbáltam álomba ringatni magamat. Egy napot még maradok.