Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 29. rész. Thingeyrar.

Home » Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 29. rész. Thingeyrar.

 410 ember olvasta mar el ezt az írást

Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 29. rész. Thingeyrar. Július 18. csütörtök.

Az előző részben egy álomszép völgybe érkeztem, és feléledt a filmfelvevőm.

29. nap, július 18. csütörtök.

Ma, az összes zavaró, lassan már megszokott tényezőt beleszámolva, egy nagyon szép nap van mögöttem. (Alig von le az értékéből a sátor oldalán kitartóan kopogó eső.) Éjszaka is néha-néha szitálgatott, de reggel szárazat csomagoltam össze. Úgy is indultam, elég korán.

Este még kiültem a kis folyó partjára, vacsora közben nagy csobbanásokat hallottam. Ki-kiugrott egy pár jól megtermett, ahogy egy pillanatra meg tudtam figyelni pettyes, jó 40 centis hal, most vagy pisztráng, vagy lazac. Én az utóbbira tippelek erre, annak a horgászatát reklámozzák lépten-nyomon. Csodálatos élmény volt ott ülni. A forgalom szinte nullára csökkent, a zárt völgy maga volt a csend birodalma. Az a fajta csend, amit a füledben már szinte zúgásnak hallasz. Felerősödött minden, a legtávolabb csivitelő madár dala is a közelemben szólt, a magas fű alatti köveken a folyó felé igyekvő kis patak csobogása közvetlen alattam hallatszott, a hegyoldalban két kilométerre bégető bárány körben, mindenütt hallatszott.

Épp az otthoni kis bérelt lakásom csendje jutott eszembe. Háttérzajként szoktam meg a kétpercenként a korház felé szirénázó mentőt. Már nem zavar, alig veszem észre a szomszédban lakó, meglehetősen népes etnikum tagjainak örökös veszekedését, részeg üvöltözését, és a 24 órás folklór zenéjüket. A napi rutinhoz tartozónak veszem a szomszéd virágkertészet üvegházaihoz jövő, rakodó, motorjaikat túráztató teherautók zaját. Ott az a csend. Itt más!

Kis emelkedővel kijutottam ebből az érdekes mód, mind a négy oldalán magas heggyel lezárt, és ezért valószínűleg különleges klímával bíró csodálatos völgyből, és a túloldalon földig érő szürkeség, 100 méteres látótávolság, az az igazi, kabát alá bebújó permetező eső fogadott. majdnem visszafordultam. De ha már elindultam… Felvettem az esőszerelést, de mind kevesebbet ér. Sima út volt, jól haladtam, csak éreztem, ahogy szép lassan mindenem átázik. Későn kapcsoltam, mikor kezdtem érezni a zoknijaim hideg vizességét, csak akkor húztam az edzőcipőmre egy-egy fehér Coop-os (itteni) nejlonzacskót. Jól néztem ki! Így tekertem Blönduós határáig 27 km-t, bő két óra alatt. A város határában elállt az eső, én meg kivetkőztem fura szerelésemből. Viszont átázva már nagyon fáztam!

A bejáratnál ott volt az N1 szokásos benzinkútja, egy meglehetősen tágas, konnektoros (!) étkező résszel, ekkor még üresen. Gyorsan beültem, töltőre raktam mindent, én meg kimentem a mosdóba, megáztattam a kezem forró vízzel, megborotválkoztam. Így melegedtem majd két órát, aztán mikor szaporodtak ebédelni, tovább álltam.

A bejáratnál egy kis dombon futurisztikus épület magasodott, mint kiderült, egy, a funkcionalizmus jegyében épült templom, csupa vasbetonból, A városnak volt egy jó szupermarketja, oda tartottam készlet kiegészítésre, mert le akarok térni a főútról, jól állok időben, ezért teszek egy 100 km-es kis kerülőt, egy állítólag fókákkal jól benépesült kis félszigetre. Ott pedig nincs bolt. Bevásároltam, felkészültem újabb 5-6 napra. Nagyon tetszett itt is, amit már másutt is láttam, hogy a szupermarketekben külön osztály van a ló felszereléseknek, pl. patkóból is rengeteg méretben, több százat tartanak.

Ahogy kijöttem, egy fürdő volt a bolttal szemben. Kósza ötlet volt, de gondoltam megkérdezem mennyi a beugró. 500 Kr. volt, természetesen rögtön mentem! Jó egy órát áztattam magam a 41 fokos forró vízben, sőt, felfedeztem a szaunát is, ott aztán végleg kigőzöltem magamból minden hidegérzetet. Nagyon jól esett! Az előcsarnokban még megkínáltak grátisz egy forró kávával, hiába, kisváros, kisvárosi szokásokkal.

Jókedvűen, átmelegedve, már-már nótázva gurultam tovább, a nap ki-kinézett, szél egy szál se, öröm volt tekerni. A tengeröblöt kerülve, egy magas hegy árnyékában, szinte simán haladt az út, „pillanatok” alatt összejött újabb 20 km. Mesebeli látványt nyújtott a hegy oldalában végigsétáló, szó szerint a földet söprő felhők játéka. Egy elágazás a Thingeyrar templom felé mutatott, a képét már több felé láttam, a kiírás szerint 6 km, igaz földúton. Lekanyarodtam, azzal a hátsó szándékkal, hogy a templom mellett, távol a főúttól lesátorozok. A fekete nyerskőből épült, nagyon hangulatos kis templom története a 12. századig nyúlik vissza. Egy kis temető is van körülötte, régi és friss sírokkal is, sőt egy informatikai centrumot is felhúztak mellé.

Bár a 18 órai záráshoz képest az utolsó pillanatban értem oda, még elég sokan voltak, és kényelmesen szét tudtam nézni. A történelemírás szerint a névadó birtokon, (ami a múltban egyfajta mintagazdaság volt hatalmas lovas tenyészetével) építette a templomot még 1133-ban a Hunavatn esperesség. Ez az ország második legnagyobb kolostora. A névadó gazdaság mára elnéptelenedett. A környéken viszont sok, láthatóan sport és hobbylovassal találkoztam.

Ekkor már láttam, hogy itt közvetlenül nem fogok táborozni, nagyon gondozott az egész, személyzet van, meg hát nem is illik! Megnéztem, beszéltem egy pár szót a gondnokkal, értékelte nagyon az utamat, és elindultam visszafelé. Sajnos 5 perc múlva eleredt az eső, épp csak egy legelőre sikerült bekanyarodnom. Itt, Izlandon meglehetősen ritkaságszámba menő két hatalmas fagerenda között, már esőben vertem sátrat. Azóta is veri, és sajnos az állapota most már annyit romlott, hogy bizony idebent is csöpög. Csak még 3 hetet bírjon ki! Vagy addig ne essen, de ez úgyis csak álom. Ezt felrakom, olvasok egy kicsit, és én is álmodom.