Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 28. rész. Svínavatn.

Home » Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 28. rész. Svínavatn.

 427 ember olvasta mar el ezt az írást

Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 28. rész. Svínavatn. Július 17. szerda

Az előző részben szellemjárta vidéken vezetett az utam…

28. nap, július 17. szerda

Éjjel, bár nem volt túl nagy a forgalom, és a kis személyautókra nem is, de a hídon átdübörgő kamionokra, buszokra azért felébredtem. Többször dobolt az eső is, szerencsére reggelre csak az alacsonyan hömpölygő felhő maradt emlékként, sőt, ma napközben már nem is esett. Nem siettem az összepakolással, számítottam arra, hogy a pár km-re levő Varmalhidban sem nyitnak túl korán az üzletek. Tényleg közel volt, nem telt el fél óra, és már a lakott területet jelző tábla mellett tekertem. Itt rögtön egy kemping is kínálta magát, nem nézett ki túl puccosnak, meg csak egy sátor volt az egész területen. Vízért próba szerencse alapon bekanyarodtam. Kint volt a szabadtéri mosogató, itt vételeztem is, majd bekukucskáltam egy nagy, pajtaszerű épületbe. Régen tuti az is volt, most egy tágas étkező-társalgó-konyha volt berendezve itt. Üresen, asztallal, székkel, konnektorral. Ez azt jelentette, hogy engedélyt kértem az akkumulátoraim feltöltésére, és mivel megkaptam, befejezetem a tegnapi naplót is, és felraktam. Egy jó másfél órát időztem, az akkuk egy kicsit összekapták magukat.

A település az a húsz házas, inkább pihenő, útelágazó csomópont, benzinkúttal, étteremmel, ajándékbolttal, és élelmiszerbolttal. De nekem ennyi elég is volt. Kicsit kiegészítettem a kaja ellátmányomat, vettem egy liter gyümölcsjoghurtot, felvágottat, és egy vödör baracklekvárt. Ja, meg nagyon finom vajat fedeztem fel a múltkor, azt. Indulás után megint emelkedni kezdett az út, megint egy hágón kellett átkelni, a szokásos kulimunka, a tolás. Elég enyhe, ezért nagyon hosszan elnyúló emelkedő volt, komolyabb megerőltetés nélkül, de tolni kellett. Kis tekerésekkel, 14 km-en keresztül, bő 3 óra.

A csúcson egy pihenő fogadott, parkoló, WC, asztal, pad, ideális egy félórás szusszanásra az emelkedő után. Egy emlékoszlop is volt a tetőn, vélhetőleg a területet anno becserkésző telepesek emlékére.

Volt egy érdekes kalandom is. Mint írtam, nem sok kutyát láttam. (ma láttam egy cicát, egy tanya udvarán ült fázósan, a nyakában rózsaszín csengő) Szóval, egy szokásos birtok mellett toltam a gépet, az út mellett a kerítés, és a hegyre felfutó hatalmas legelőn a jószágok. Egy 10-12 fős birkanyáj mellett, pedig jó száz méterre egy fekete-fehér terelő juhászkutya szorgoskodott. Füttyentettem neki egyet, csak úgy megszokásból. Erre, hanyatt-homlok rohanva jött oda a kerítéshez. Beszéltem hozzá, megdicsértem, hogy milyen ügyes és szép, nagyon boldog volt, és nem tudom mit értett izlandiul, vagy csak szimpatikus voltam neki, és kedveskedni akart, de visszarohant a nyájhoz, körbeugatta őket, és nagy szakértelemmel elkezdte őket terelni. Oda, énfelém, a kerítés felé! Megijedtem, te jó ég, csak nem akar barátságból a nyakamba sózni egy nyájat!! Vagy csak be akarja mutatni nekem a bandát? Gyorsan indultam tovább az emelkedőn.

Már el is felejtettem, mentem vagy egy kilométert, mikor mit látok, a barátom, a kutya, otthagyva a nyájat, ott szalad mellettem a kerítésen belül. Komolyan aggódtam, mert látszott, hogy ki akar jönni, és csatlakozni akar hozzám. Mit kezdek én egy kutyával? Jött-jött, hol előreszaladt egy kicsit, hol bevárt, és egy helyen megtörtént a tragédia! Jó 3-4 km-re voltunk már az eredeti helytől, mikor a kerítésen egy lyuk, és hopp, a kutyám már ott is volt velem. Na, szép! Megsimogattam, biztosítottam, hogy szeretem, és örökké az emlékeimben fog élni, de most már menjen haza. Esze ágában sem volt! Ment előttem 10-20 méterre, nézett hátra, sőt, birtokba vette az utat, és járt kelt keresztbe. És itt vált veszélyessé, mert bár nem volt egetverő forgalom, de a lejtőn bizony söpörtek lefelé, és a kutyus nem félt a kocsiktól. Voltak nagy fékezések, engem nagyon néztek, és nem tudtam mit csinálni. Jött egy autó, az is centizte, azok megálltak, a férfi kiszállt, magához hívta. Nézegette a nyakörvét, a hasát, kérdezett tőlem mikor vonalba értem, hogy az enyém-e, annyit tudtam segíteni, hogy megmutattam fentről, hogy melyik tanyából jött ki. Akkor bepakolta a csomagtartóba, és elvitte, feltehetően vissza. És ekkor jutott eszembe, hogy tényleg, egyetlen kóbor állatot sem láttam még. Így szerencsére jó vége lett a dolognak.

Nem sokkal utána a csúcsra értem, és onnan egy jó 10 km gurulás után megérkeztem megint egy jelzőkkel nem minősíthetően szép völgybe. Kanyargós folyó szeli ketté, szélcsendes, mostanra a nap is kisütött, és én itt sátorozok a folyó partján, virágerdő közepén. Hát kell ennél idillibb hely éjszakára? Megvacsoráztam, ezt még felteszem, aztán álomba olvasom magam. Ma, véletlenül épp 30 km.-t haladtam, holnap 28-ra van a következő település. Jól érzem magam, élvezem az utat!