Dominikai Köztársaság, Puerto Plata

 1,979 ember olvasta mar el ezt az írást Dominikai Köztársaság, Puerto Plata. A nagy találkozás 2009.01.19. – 01.27. A Dominikai Köztársasági utazásom, amolyan meglátni és megszeretni kategória volt. Igen kedvező áru, egy hetes all inclusive ellátású csomag, az akkori Írországi 2 heti minimálbérért volt meghirdetve. Tehát nem is kellett ezen gondolkodni, bementem, kifizettem, majd sodródtam az […]

 1,980 ember olvasta mar el ezt az írást

Dominikai Köztársaság, Puerto Plata. A nagy találkozás

2009.01.19. – 01.27.

A Dominikai Köztársasági utazásom, amolyan meglátni és megszeretni kategória volt. Igen kedvező áru, egy hetes all inclusive ellátású csomag, az akkori Írországi 2 heti minimálbérért volt meghirdetve. Tehát nem is kellett ezen gondolkodni, bementem, kifizettem, majd sodródtam az eseményekkel. A sodródás abból állt, hogy karibi hangulatú zenéket hallgattam naphosszat, megtudtam, hogy Dominika és a Dominikai Köztársaság két különböző hely, és jó sokat túlóráztam, hogy legyen költőpénzem. De az Írországi télben amúgy sem nagyon lehet sok érdekeset csinálni, így nem esett nehezemre.

Ekkoriban egy kedves ismerősömhöz jártam “menzára”, ahol a feleség úgyis mindig főzött egy kisebb hadseregnek elegendő mennyiséget, így beszállva a költségekbe, nekem nem kellett munka után főzőcskézni, de mindig volt friss vacsi. Ők ajánlották fel azt is, hogy kivisznek majd a reptérre. Munka után mentem vacsizni, meg oldódni, majd hajnali 1 óra fele kérdezték, hogy indulhatunk-e mert 5kor indul a gépem. Ekkor tudatosult bennem, hogy lehet, hogy be kellene lassan pakolni valamit a hátizsákba. Nem bonyolítottam túl. Papírok, útlevél, pénz, fényképező, pár póló, rövidnadrág, virágmintás rövid ing, napolaj, napszemüveg, ilyesmik.

A repülőtéren minden olajozottan működött, a repülőn volt vacsora, és egy hármas helyen ültem egyedül. Így volt lehetőségem végre szundizni. Arra ébredtem, hogy leszálltunk. Izgatottan nézelődtem ki az ablakon, és igen meglepett, hogy a kint közel másfél méteres hótakaró van. És úgy látszik, hogy a reptéri dolgozok a sok kabátban is nagyon fáznak. Azon gondolkoztam, hogy vajon a virágmintása ingemre húzzam a pólót vagy fordítva, hogy melegebb legyen, és hogy fogom így kibulizni egy hétig pár strand-nadrágban és egyáltalán: mit keres a Karib szigeten másfél méternyi hó? Rövid nyomozás után kiderült, hogy menetrend szerint megálltunk Kanadában tankolni. Ez megnyugtató információ volt, így sikerült visszaaludni. A következő landolásnál már az volt az ablakon túl, amit vártam. Pálmafák, napsütés, rövid nadrágos emberek. Amikor kiléptem a repülőből, olyan érzés fogadott, mintha  egy lapáttal vágtak volna hátba. Jó erősen. Olyan durva páratartalom volt, hogy egy kis ideig elég nehezen ment a lélegzés. De ehhez hamar hozzá lehet szokni. Ezután irány az útlevélvizsgálat. Érdeklődve figyeltem, hogy mindenkinek van valami extra kis papirkája, amit az útlevelével együtt tartogat. Ismét egy kis nyomozás, és kiderült, hogy ez kell a vízumhoz! És hogy nekem miért nincs ilyen? Mert én aludtam, amikor ezt a repülőn osztogatták. Ez így izgalmas lesz. De szerencsére találtam hasonló nyomtatványokat, annyi hibával, hogy csak spanyol nyelven, ahogy még annyira sem beszéltem, mint angolul, így az üres papírral álltam a határőr bódéjához, és rábíztam az ügyet. 10 dollár, és hipp-hopp, már meg is volt a vízum.

P1030073

Ami nagyon kellemes volt és rögtön megfogott az országban, a kellemes hangulatú rajzok mindenhol, így a repülőtér érkezési oldalán is. Ezek amolyan jellegzetes helyi hangulatú képek, ami a barlangrajzok egyszerűségével, az afrikai képzőművészet színeivel, általános iskolás gyerekek ábrázolási módjával vannak készítve. Mindeközben szól a reggeaton, ami a speciális hangulatú zenegyűjtő meghatározása. Salsa, merengue, hip-hop, disco, minden egyben, mint egy finom koktélban. Különböző alapanyagok, amik együtt egységet alkotó zenei koktélt adnak.

P1010747

A szállodába a csomagban vásárolt kisbusszal jutottam el, majd a bejelentkezést követően elkezdtem a felfedezését. Rögtön az étterem résszel, mert vacsoraidő volt. Ugye én úgynevezett all inclusive csomagot vettem, ami azt jelenti, hogy benne van a repülőjegy, a szállás, a reptéri kisbusz, és minden étkezés, és adott esetben az italok is. De ez nekem, akinek az ezelőtti teljes ellátásos szállása csak sorkatonaság alatt volt a laktanyában, valahogy nem akart összeállni a kép: valóban minden ingyen van? Á, ez biztos hülyeség, és én értettem félre valamit, így tehát viszek pénzt a vacsihoz. Akkor kezdtem elfogadni a valóságot, amikor valóban nem találtam a kasszát a fizetéshez. És ez igen kellemes meglepetés volt, így el is kezdődhetett a dominikai gasztronómiai ámokfutás. Egész napos “terülj-terülj asztalkám”, finomabbnál finomabb ételekkel, amiről sokszor azt sem tudtam kitalálni, hogy hal, vagy gyümölcs az alapja.

P1010344

A szállodában a hangulatról egész nap úgynevezett “animátor” csapat gondoskodott. Minden este más-más show-műsor, napközben pedig vidám, mókás programok, vetélkedők. Mivel az érkezésem utáni adandó első alkalommal én is beneveztem egy játékra, így a nyaralásom további részében, minden alkalommal úgy kezdődött a játékosok keresése bármilyen játékra, ahol alaposan le lehet magad járatni a nyaraló vendégek előtt, hogy a csapat végigjárta a szállodát, és Mr. John-t  kereste (ahogy bemutatkoztam).  És kezdődhetett is a mulatás, és a kacagás, jellemzően az én számlámra, miközben folyamatosan szólt a karibi zene.

P1010379

Természetesen különböző programokat is szereztem magamnak. Így például az egyik nap azt találtam ki, hogy a szálloda resortból, (ami egy amolyan “város a városban”, egy csak szállodákból és csak a turistáknak fenntartott üzletekből, casinókból, diszkókból áll, Puerto Plata városától pár kilométerre), hogy majd stoppal (!) bemegyek az igazi városba nézelődni. Ez a személyzet szerint nem volt egy jó ötlet, ezért nagyon próbáltak lebeszélni, szerintem viszont igenis remek elképzelés. Így sikerült egy motorost megállítani, akinek elmondtam a tervemet, és azt mondta, hogy Ő megmutatja a várost. Izgalmas száguldozós motorozás volt, szembe a forgalommal, néha éppen csak elférve a szembejövő autók között, járdán és tereken keresztül. Viszont olyan helyekre vitt el a rögtönzött idegenvezetőm, ahol rajtam kívül csak helyiek voltak.

Így jutottam el egy családi szivarsodró műhelybe, ahol én is sodortam egy igazi szivart, ami a legendákkal ellentétben nem a helyi szűz lányok combján volt sodorva.  Ezen kívül voltam még a helyiek egyik kedvenc kis eldugott strandján is. Egész jó ötletnek tűnt ez a motorozás, és büszke voltam magamra, hogy milyen érdekes szituáció már megint. Ez egész addig tartott,  amikor egy szemmel láthatólag olyan részére értünk a városnak, ahol éjszaka még Chuck Norris sem merne kimenni az utcára. Itt már megfordult a fejemben, hogy ez talán mégsem volt ám olyan remek ötlet. Ám itt csak átutaztunk, illetve felajánlást kaptam egy igazi helyi kupiba is, de ezt köszönettel kihagytam. Viszont az egész városra jellemző volt az a fajta motoros közlekedés, amikor 3-4 személy ül egy Simson jellegű motoron. Miután főhősünk visszavitt a szállodához, rövid alkudozás volt az eredetileg “ingyenes” városnézés áráról, de végül is 10 USA $-ban megegyeztünk. 

P1010289

Egy másik nap azt találtam ki, hogy engedve a csábításnak, bizony befizetek egy vízi-parkban lévő programra a delfinnel úszásra. Ez igen kemény összeg volt (160$), de gondoltam: miért ne? Ez az ár fedezte a belépőt a strandra, egy papagáj show-ra, és utána be is lehetett menni egy családi ház méretű helyre, ahol a madarak “szabadon” voltak, (így néha rá-rá szálltak a válladra, fejedre), fóka show megtekintést, ahol ezek a bohókás tengeri fenegyerekek produkálták magukat csemege halakért, amit szerintem még élveztek is, illetve a fő attrakciót a delfinnel úszást.  Itt miután megnézték a jegyemet, ami egy karszalag volt, átirányítottak egy kis medencébe, ahol egy tréner magyarázta és mutogatta egy plüss delfinnel, hogy hol szabad megérinteni, megsimogatni és hol nem a delfineket. Ezután jött a delfin. Elúszott előttünk, lefröcskölt minket, integetett, játszott. Ekkor mondta a tréner, hogy tegyük előre a kezünket a vízre, tenyérrel lefelé. És akkor megtörtént! A delfin úgy úszott a kezek alatt, hogy egy pillanatra hozzáért az emberekhez. És nem fordítva. És ez az érintés – szerintem – egy igazi energia löket. Egy pillanat alatt jókedvre derít, feledtetve minden gondodat, problémádat. Volt még delfin puszi, és “kézfogás” meg további integetés, víz-csapkodás ilyesmi. Majd véget ért a program.

P1010586

Ezt nem értettem, hiszen ennyi pénzért azért többet vártam, illetve maga az úszás is elmaradt. Ezt szóvá is tettem a jegyellenőrző embernek, aki miután megint megnézte a karszalagomat, azt mondta, hogy sajnálja, de rossz programra küldött (ami csak 50$). Mondom: semmi baj, hol a jó program? Erre az volt a válasz, hogy mivel ezen már részt vettem, így a másikra már nem mehetek. Ekkor viszont elkezdtem problémázni, hogy nem jó ez így, meg egyébként is, kifizettem a legdrágább csomagot, akkor kérem azt, amit vettem, vagy kérem vissza a pénzemet. Hamar előkerült egy menedzser is, akinek szintén felvázoltam a témakört. Mivel senkinek nem akarunk rosszat, és nem kell fentebb menni a problémával, de a másik programon adminisztratív okokból valóban nem vehetek részt, azért csak kitaláltunk egy áthidaló megoldást. Ez így nézett ki: Minden második órában, a központi medencénél van egy 15 perces delfin show, ahova szoktak valakit választani a nézők közül. Jellemzően egy V.I.P. Vendéget, vagy egy kisgyereket. És az lenne a megoldás, hogy a következő ilyen show-ban, én lennek a szerencsés kiválasztott, akit “véletlenül” kiválasztanak, és hogy mit szólok hozzá? Mi az, hogy mit szólok? Természetesen nagyon tuti az ötlet. Eljött a műsor ideje, hogy-hogy nem pont engem választottak, irány a medence, és akkor kezdődött a delfinekkel úszás a medencében körbe-körbe, az úszójukba kapaszkodva, labdázás, fröcskölés, közel 10 perc igazi tömör leírhatatlan élmény. 

DSC_0025

Teljesen érthető, hogy miért vannak bizonyos orvosi esetekben delfines kezelések. Ezek a bolondos, tengeri bohócok, az állandó “mosolyukkal” és már csak a jelenlétükkel is, egy láthatatlan, rózsaszín, jókedv burkot varázsolnak köréd. Tehát igencsak jól sikerült a majdnem félresiklott delfines túra is.

P1010395

Ilyen jó hangulatú kalandok után a szállodai élmények már valóban olyan extra volt, mint a tejszínhabos kávé tetején a koktélcseresznye. Dísz, pompa, cicoma. A nagyon profi animátor csapat által rendezett játékok egyikén találkoztam egy nagyon kedves magyar párral és a kislányukkal. Ők is kirándulni voltak Dominikán, és ekkor már régóta Spanyolországban laktak, és ott üzemeltettek egy helyes kis tengerparti éttermet. A megismerkedést követően jellemzően együtt mentünk a különböző helyekre. Így tettünk egy látogatást, az általam már felfedezett, és inkább turista-barát helyeire. Így jutottunk el többek közt a híres dominikai rum, a Brugal gyárába, ahol az üvegbe zárt karibi érzést palackozzák, a szikrázó karibi napfénnyel tartósítva. Természetesen elmentünk még egy nagy szivar gyárba, ahol ismét kipróbálhattam szivarsodró tudományomat, illetve egy kis gyárba, ahol valamilyen helyi kékes-zöldes ásványból készítették különböző ékszereket. 

Eljutottunk még a helyi Puerto Plata hegyén lévő Jézus szoborhoz is, ami a híres Rio De Janeiro-i szobor kicsinyített mása, és a sokáig a Dominikai Köztársaság egyetlen libegő felvonójával lehetett feljutni a szoborhoz.

P1010843

A csodás panorámán kívül, amit a hegy alatt elterülő város ad, igen érdekes volt számomra, az első távolabbi utazás újabb felismerése: a méretek. Például egy pálmalevél átmérője közel 2 méter, és egy húsosabb hernyó akkora, mint egy cigis doboz. Ami szintén feltűnt, és a későbbiek során ez a felismerésem még több megerősítést kapott, az a sziget két arca.

P1010857

És hogy mi is ez? Ha azt mondom Dominikai Köztársaság, akkor jellemzően mindenkinek a hófehér homokos tengerparton, a pálmafák közé függesztett hintaágyak, jutnak az eszébe, amihez az azúrkék karibi tenger lágy duruzsolással ad halk háttér-zenét, miközben a mojito koktélt szürcsöli. És ez így is van! A szálloda-komplexumokban. 

P1010963

Ám a Dominikai városok (is) teljesen más képet mutatnak. Jellemzően szegény emberek, akik amolyan régi, társadalmi munkában, a haverokkal összedobott házikókban laknak, ahol sok helyen a meleg vizet a házak tetején, hordókban a nap által felmelegített víz adja, miközben a gyerekek a porban saját készítésű játékokkal játszanak. Mint pár évtizeddel ezelőtt Magyarországon. Viszont, mivel rengeteg halat és helyi, általunk egzotikusnak mondott, számukra pedig a kert végében növő gyümölcsöt és zöldséget esznek, ezért egészségeseknek tűnnek. És szerintem boldogok is. Persze vannak tervek és vágyak, hiszen, amikor megkérdeztem valakit, hogy ők mit szeretnének  egy ilyen csodás szigeten, ahova mindenki jönni szeretne, akkor a jellemző válasz az volt, hogy látni és érezni, hogy milyen az a HÓ.

P1010879

Egy következő napi program, az izgalmas nevű Paradise Island (Paradicsom-sziget) meglátogatása volt. A szállásunktól elég sokáig kellett kis utakon és még kisebb falvakon keresztül zötyögni, így ismét egy pici betekintést nyerhettünk a helyiek mindennapjaiba. Megérkezve egy tengerparti helyre, motor-csónakba ültünk, és elindultunk a nyílt tenger irányába. Közel 5 kilométer után egy pinduri, hófehér homokzátonyra értünk, ami akkora volt, mint egy focipálya. Ide jöttünk. Szemben a Dominikai köztársaságot és Haitit magába foglaló sziget körvonala, és körülöttünk a kristálytiszta, a zöld és a kék minden árnyalatában pompázó Karib tenger, kezünkben a szervezők által adott jéghideg, mentolos, lime-os mojito koktél, miközben szól az igazi Karibi zene, illetve pár pálmafa ringatózik a lágy szellőben. Itt, amíg az ebéd készült, alkalmunk volt kipróbálni a snorkeling-et, ami az, amikor egy búvármaszk, egy pipa, és egy békatalp segítségével nézheted a színes hal kavalkád játékát.

P1010952

Ekkor derült ki számunkra, hogy honnan a sziget neve. A szigetet egy korall-gyűrű vette körül, amin belül egy-két méteres volt a víz mélysége, és az említett színpompás halak vidáman játszottak a szintén színes korall-fal előtt. Először egész jó ötletnek tűnt átmenni a gyűrűn, hiszen mondták a szervezők is, hogy NE menjünk át. Az ötlet egész addig volt vicces, amíg a falon átérve a mély és sötét végtelen kékséget láttuk, és valahogy egyből beugrott a klasszikus Cápa film zenéje. Tehát villámgyorsan haladtunk vissza a kis szigetünkre, ahol amúgy is éppen elkészült a grillezett ebéd. Nagyon jó hangulatban telt ez a nap is. Irigylem és tisztelem is a srácokat, akiknek ez a munkája. Mármint hogy ilyen helyeken a hangulatfelelősök.

PICT0232

Amit a Dominikai Köztársasággal kapcsolatban még feltétlen meg kell említeni, az a helyiek kedvenc édes, de erős itala, a Mama Juana, ami rum, vörösbor, méz, fűszernövények, és helyi fák ízes kérge (fahéj) változó összetételéből áll. Nem igen létezik egységes recept. Szinte minden család másképp készíti, viszont mindegyik nagyon finom.

P1010346

Ám sajnos, mint minden nyaralás, ez is elérkezett a végéhez, amikor is a szórakoztató csapat fergeteges esti tengerparti bulit rendezett, játékokkal, tánccal karibi zenével, és Mama Juana-val. Igazi hangulat. Ahogy a filmekben van. Köszönet Nekik.

Indulás előtt még elköszöntem a megismert magyar pártól, és a kislányuktól, és megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot. Hát persze. Ismeritek ezt Ti is. Majd egyszer kétszer irtok még egy-egy levelet, e-mailt, telefont, és lassan el lesz felejtve a dolog. Tehát e-mail cím csere, mondom az enyémet, ami vezetéknévkeresztné[email protected], erre a velem egyidős feleség kérdése:

– Ezt hogy mondtad? Ez a családi neved?

– Igen… Válaszoltam.

– Ez azért érdekes, folytatta, mert az Ő apai nagyszüleinek is ez a családi nevük (ami egy kimondottan ritka magyar családnév).

P1010701

– Biztos valami véletlen, hiszen a nagyszüleim egy egész pici alföldi falucskából származnak. Feleltem.

Erre Ő: – Nahát! Az Ő nagyszülei is PONT ebből a faluból valók és ők is sokan voltak testvérek!

Hát van ilyen? Írországban lakva és dolgozva, elutazol a Dominikai Köztársaságba, ahol találkozol egy Spanyolországban élő lánnyal, akiről kiderül, hogy valamilyen rangú unokatesók vagytok, akiről nem is hallottál még semmit?

Tehát a Dominikai Köztársaságnak köszönhetek a sok élményen felül még egy Uncsi Tesót is kaptam.

A repülőtéren, ahol az utcáról kell a repülőjegyet érvényesíteni és bemutatni, még volt időm inni egy kis Mama Juanát, nézegetni a kedves ákom-bákom rajzokat, megcsodálni a légkondiként üzemelő, falra szerelt szobai ventilátorokat, és hallgatni a karibi zenét.