Skandináv kerékpártúra. 1. nap, Magyarország, Szarvas. 2011. május 9.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve nagy fába vágom a képzeletbeli fejszémet. Ma kilenc éve, 2011. május 9.-én (véletlen szimbolizmussal a Győzelem Napján, ami azért jó ómen) nekivágtam addigi/eddigi életem igazán nagy kalandjának, Szegedről indulva, „háztól-házig” biciklivel megkerülni a Skandináv-félszigetet. 9000 km-es út lett belőle, napra pontosan 5 hónap múlva, október 9.-én értem vissza Szegedre.12 ország útjait koptattam, a 153 éjszaka sátorban kb. 130 helyen telt el. Vadonban, a Sarkkör fölött, erdőkben, fjordok partján, sok-sok gyönyörű helyen.
Emlékezni jó. És onnan jött az ötlet, hogy a Világcsavargó oldalán megosszam ezeket az emlékeket. Naponta, párhuzamosan lekövetve a kilenc évvel ezelőtt történteket. Ezek a napi történések teljesen hitelesek, hisz arra ügyeltem, hogy minden este írjak naplót, és az aznap történteket a friss élmények aktualitásával írjam le, illetve azzal a hangulati szűrővel színezve, amilyen érzéseket az adott nap élményei, netán nehézségei kiváltottak belőlem. Elég sok útba eső várost, települést megnéztem, pontosabban megcsodáltam, de azért ez az út a természetről, és a „menésről”, a teljesítményről szólt.
Úgy gondoltam a rövid bevezetőn, magyarázaton kívül nem is fűzök különösebb magyarázatot a történésekhez. Mindig az adott nap lesz csak fent, a hozzátartozó fényképekkel. Lehet, hogy néha talán nem lesz nagyon izgalmas, érdekes, netán érthető, de az előző és következő napokkal mindig kikerekedik a sztori. És egy kis akkor írt bevezetővel kezdem, nagyjából a miértekről, és a hogyanokról.
„ Valahol hátul, a „nagyon fontos tervek” között folyamatosan ott motoszkált, hogy el kellene már indulni Skandináviába is, de rögtön mellé is volt írva a „patópáli” válasz: majd! Egyszer csak arra ébredtem, hogy beleléptem az ötvennyolcadik életévembe, és tudtam, hogy nem halogathatom tovább. És akkor elkezdődött a tervezés. Az elv pár nap alatt kialakult. Az alapvető dolgok tényleg fejben, leíratlanul születtek meg. Az eldöntendő kérdések voltak: mivel, merre, mikor, milyen lehetőségekkel és milyen igényekkel? Az első kérdésre – figyelembe véve akkori vagyoni helyzetemet – csak egy megoldás adódott, a bicikli. Annak bármiféle szállítása szintén komoly anyagiakat vont volna el az úttól, tehát a döntés: háztól-házig, Szegedi indulás, és remélhetőleg saját-keréken történő Szegedi érkezés. Az útitervhez sem kellett még ekkor térkép: toronyiránt Helsinkiig, onnan egyenesen fel a Sarkkörre, Rovaniemiig, majd át a félsziget másik felébe, a norvégiai Narvikba. Ott megfordulni, és a fővárosok útba ejtésével haza. A „mikor” a természet, és a célpont jellege miatt adott volt, csak nyár jöhetett szóba. A legkorábbi indulás az itthoni fagyok valószínű megszűnésének ideje, a hazaérkezés az időjárás itthoni veszélyes megromlásának a várható dátuma. Tehát május eleje, és október vége közé kellett beilleszteni az utat. A következő bő egy hónap már az internet előtt ülve, jegyzetelve, lehetőleg minden, az úton előforduló szituációt figyelembe véve, az út egy-egy napját gondolatban, virtuálisan végigélve telt el. Talán ez volt a legnehezebb. Mindig, mikor egy tervezett, a mindennapokhoz hozzátartozó tevékenységet végiggondoltam, és elterveztem, hogy azt mivel fogom megoldani, rögtön adódott a következő kérdés, hogy a megoldás eszközét hogyan fogom azok közt a körülmények között működtetni. És mindezt úgy, hogy a körülményeket én otthon az asztal, a térképek, és a fényképek mellett csak kigondoltam, és mint az út oly sokszor bizonyította, ezek a gondolatok, előzetes tervek legtöbbször fényévnyi távolságra voltak a később az utamba kerülő valóságtól.”
Itt megint egy kicsit átveszem a szót, rövidítek az akkori leíráson. A bicikli egy egyszerű, 47 ezer Ft-os túrabicikli volt, egyedül a gumik lettek felturbózva, defektmentesre. Utánfutót húztam magam után, 50 kilós súllyal. Ennek a teteje két napelem volt, ami 24 Ah akkumulátort töltött, tehát saját energiaellátásom volt. Turista gázpalack, főzővel, edényekkel. Rengeteg „kütyü”, laptop, fényképezőgép, filmfelvevő, GPS, papírtérképek, stb. Elég sok ruha, esőszerelés, nyári-téli megoldások a várható különbségekre. És még ezer minden, ami csak fért… És akkor, ne szaporítsuk a mai mondanivalót, induljunk el, és majd útközben mesélek.
Az utánfutó, oldalán a túra nevével.
A napelemek vezérlőegysége. Saját tervezés és gyártmány.
Május 9. hétfő, az 1. nap
Hát megkezdődött! Május 9.-én, ahogy terveztem, elindultam. Reggel 7-kor ébredtünk, mint egy normális hétköznap reggel, mikor Edina munkába indul. Most is indult, csak én készültem egy hosszabb útra. Ez már az első nyújtózkodásnál szerintem mindkettőnkbe belevillant, és azonnal éberek lettünk, feszültek, szótlanul készülődtünk. Elköszöntem szüleitől, ott már nem sikerült lenyelni a könnyeket. Kettesben mentünk le a liften, a ház előtt búcsúztunk. És ekkor robbant a kétségbeesés. Még most, este is azt érzem, hogy a szívem majd megszakadt. Még soha nem éltem át ilyet, és nem is tudtam elképzelni, hogy egy búcsú ennyire fájhat. Én „optimizmusommal” úgy fogtam fel addig a pillanatig, hogy OK, elmegyek fél évre, de gyorsan el fog az telni, és újra itthon leszek. De reggel szembesültem vele, hogy ez csak nekem, és nekem is csak előtte volt ilyen „könnyű”. Nyugtató szavakkal, nehezen tudtam csak kibontakozni maradásomért könyörgő karjaiból, és gyorsan elindultam. Egyikőnk sem fordult hátra.
A szállodában, volt munkahelyemen volt az utánfutó és a cuccok, először oda mentem. Bepakoltam, mindent kétszer leellenőriztem, elköszöntem Gábortól, a szálloda tulajdonosától, akivel szintén volt egy-két közös utunk Lengyelországban, majd elindultam. Húúú, az első méterek! Szörnyű nehéz tartani az egyensúlyt! Két kézzel, úgy kell szorítani a kormányt, hogy nem tudom meddig bírja, mikor görbül el. Nővéreméket ejtettem még útba, aggódó optimizmussal kívántak jó utat, és felszisszenve lesték az első kacsázó métereimet.
Hódmezővásárhely felé vettem az irányt, kellemes, bár kevesek által használt bicikliúton. Szoktam a fogat irányítását. Úgy terveztem, hogy 15 kilométerenként, kb. óránként megállok, és fél óra pihenőt tartok. Ebből, ha sikerül egy nap ötöt összehoznom, az 75 km, és 7 óra. Ideális lenne. Megebédeltem, a reggeli hűvöst gyorsan felváltotta a meleg koranyár, fokozatosan vetkőztem.
Vásárhelyen ismét megálltam egy kicsit, üldögéltem a Főtéren, nézelődtem. Na meg engem is nézelődtek, hozzá kell szoknom, nem mindennapos látvány a szerelvényem, na meg a fantáziaindító útiterv az oldalán levő matricán. Tovább, most már bicikliút híján az országúton Szentes felé. Elég élénk volt a kamionforgalom, észnél kell lennem. Szentesen azért már kezdtem fáradni, de még elindultam Szarvas irányába, legyen meg a napi adag. Ja, itt még egy kisboltban bevásároltam, enni-innivalót, sőt, a bolt előtt még egy kis parizert is beuzsonnáztam.
A városon áthajtást választottam, nem volt kedvem az elkerülő nagy kamionforgalmához. Még egy kis erőgyűjtés, és most itt vagyok Cserebökény után, Szarvas előtt, egy út menti kis facsoport ölelésében. Magas fű, a körben kopár szántóföld. Első táborverésem jól sikerült, negyed óra alatt állt a sátor, felfújva a matrac, kint pedig fő a vacsora-leves.
Beszéltem persze az otthoniakkal, nagyon nehéz volt Edinával, megvolt az erőltetett vidámság, de mindkettőnknek nagyon rossz volt. Ma 75 km-t sikerült haladnom, pont a tervezettet. Besötétedett, nem néz ki hidegnek az éjszaka. Most még megnézek egy filmet, aztán alvás. Szerintem jót fogok aludni…
1.éjszaka Szarvas előtt, út szélén. 46°47’32.31”20°29’08.47”
