Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 9. rész. Glen Moriston.
Az előző részben belefutottam egy tartósnak ígérkező esőbe.
2016. 06.21. Kedd.
És így is ébredtem! Egész éjjel esett, méghozzá nem is csak a szokásos, lanyha szitálással, hanem szakadt! Természetesen emiatt reggel minden vízben volt, szerencsére a sátor 20-30 centis vízoszlopig alulról is vízálló volt, így ebből a szempontból nem volt gond. Amikor kinyitottam a szemem, és az egész közeli „plafonra” néztem, érdekes látvány fogadott! A nedvesség miatt rengeteg csigafaj él itt, természetesen ebben a közegben szinte „lubickolnak”! És, lehet, hogy fáznak is, és vonzza őket az emberi testből kipárolgó meleg, mindenesetre reggelre a sátor belső részének az apró szemű hálóján meztelen csigák tömege sziesztázott. A sátorbontás közben alig győztem lerázni, lepöckölni a kitartóan kapaszkodó jószágokat.
Ez a nap azzal a rövid széljegyzettel került az iskolai vonalas füzetbe írt naplóba, hogy: „egész nap szakadt”. Amíg kiértem az útra, – hogy az előbb megkezdett témához kapcsolódjunk – az állatvilág puhatestűekhez tartozó törzsének különleges, általam még nem látott formáiban gyönyörködhettem. Különösen tetszett a sok forma közül egy, az általam csak fekete spaggetinek elkeresztelt csúszómászó. Nagyon gyakori, sok helyt láttam, és mindig rácsodálkoztam. Tiszta fekete, az első harmada sima, illetve enyhén recézett, mint egy műbőr táska, aztán hirtelen átmegy egy egymásmellé fektetett spagetti formátumba. Elég hosszú, láttam 8-10 centis példányokat is, és bár a csúszómászóktól legtöbbünk viszolyog, ezt, én, kimondottan szépnek találtam.
Na de, haladjunk tovább! Tegnap már írtam az előttem magasodó falról, amit ma indulás után rögtön el is értem. A gát, a Loch Claunie Dam, 1957.ben épült. 675 méter hosszban zárja el a völgyet a 42 méteres fal, ami felduzzasztja a Moriston Rivert. A duzzasztás egy 29 méteres vízoszlopot eredményez, ami egy 350 KW-os erőművet működtet a gát alatt. Ezek a száraz adatok persze a helyszínen egy igazi látványosságot takarnak. Nem mindig jön össze, mikor egy ilyen méretű emberi, mérnöki alkotást illesztenek a természetbe, én sem vagyok a híve az ilyenfajta beavatkozásnak. Általában. Itt azonban a duzzasztás egy olyan, pontosan a tájba illő látványosságot eredményezett, aminek láttán 100 méterrel a fal elhagyása után el is feledkezünk, hogy ez emberkéz műve. Mintha így született volna! A gátnak van még egy „alternatív funkciója” is, itt rendezik a Midge Death Free Festival-t, vagyis a szúnyogok halálát ünneplik meg szeptember végén a gáton, és környékén. Ez egy performance jellegű, tulajdonképpen illegális összejövetel, erős punk beütéssel, és annyira szélsőséges, korlátok nélküli viselkedéssel, ami már halálesetet is eredményezett.
Induláskor, látva az eget, és belegondolva az éjszakába, a kisebbik rosszat választottam, eleve beöltöztem az esővédő szerelésbe. Az aggodalmam be is igazolódott, egész nap esett. A tó, a Loch hossza kb. 11 km, aznapi feladat az volt, hogy a végétől eljussak az elejéig. A fényképezőgép érthető okok miatt alig került elő, amikor olyan szépet láttam, hogy megkockáztattam a beázást, akkor is a kezemmel kellett eltakarnom arra a 3 mp.-es villámfelvételre. Bal oldalt egész nap a víztükör kísért, jobb kéz felől pedig a zöldbe öltözött dombok. Itt már nem voltak kerítéssel lezárt legelők, ez a rész annyira a „világ végén” volt, hogy már/még nem telepítettek háziasított állatokat. Voltak viszont, és szép számmal őzek, szarvasok. Különösebben az ember közelsége, a nagy ritkán feltűnő autók sem zavarták őket, legfeljebb érdeklődve kapták fel a fejüket, mikor egy, a birodalmukba behatoló botjának a ritmikus kopogását meghallották.
Elhaladtam egy tábla mellet is, ami köszöntött, amiért beléptem a „Skye and Lochals” területre. Ezt akkor nem nagyon értettem, hisz a Skye-sziget még elég messze volt, de később utána nézve kiderült, hogy ez tulajdonképpen csak egy közigazgatási meghatározás, egy önkormányzati terület, aminek a határát átléptem. Megnyugodtam, hogy nem tévedtem el… Meg-megállva, kevésbé élvezve az egész napos esőt, mint az előbb említett szarvasok, végülis elértem a tó végét. Késő délutánba hajlott az idő, megvolt a napi penzum, és egy kis patak parti magaslaton, csak alig vízben ázó részen megint sikerült éjjeli táborhelyet találnom.
Hetedik éjszaka: 57° 9’26.68″É 5°10’14.26″Ny
