OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skót-Felföld 2016. 8. rész. Bun Loyne.

Home » Skót-Felföld 2016. 8. rész. Bun Loyne.

 258 ember olvasta mar el ezt az írást

Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 8. rész. Bun Loyne.

Az előző részben szétnéztem a vadvizek birodalmában.

 2016.06.20. Hétfő

     Nem tudom egész éjszaka esett-e az eső, mindenesetre mikor nyolc óra után kezdtem éledezni, a ritmikus kopogás a sátor falán vizes reggelre utalt. Ilyenkor van az, hogy normális esetben a másik oldalamra fordulok, és ott folytatom, ahol abbahagytam. Vagy, ha már kialudtam magamat, akkor kézbe egy könyv, és a természettel való közvetlen érintkezés elhalasztódik. (A normális eseten az utóbbi két év Naxos-szigeti sátrazásának gyakorlatát értem.) Ezt most nem tehettem meg. Részint azért, mert ha laza és nem is kőbevésett volt a programom, azért haladni kellett. A másik ok, hogy nem volt könyvem. Csak úgy feküdni az általam csak koporsónak becézett sátorban – hisz kb. akkora volt – és nézni a meglehetősen közeli plafont, az bizony, nem egy nagy szórakozás. Tehát, nem volt mese, fel kellett kelni.

0174

    A poggyászomban volt két nejlonzacskóval triplán leszigetelt ruhadarab. Egy fekete harisnyanadrág, és egy ugyancsak fekete, hosszú ujjú, hőtartó trikó. Ez utóbbit még 2011-ben találtam a neten, és bár meglehetősen borsos ára volt, de azóta kiszolgálta minden utamat, és csak súgva említem meg, hogy mikor ezeket a sorokat pötyögtetem a klaviatúrán, most is ez van rajtam. Szóval ez volt az alvószerelésem, ennek a szárazon tartására nagyon ügyeltem. A korábban már kielemezett okok miatt gyakorlatilag minden este úgy álltam meg, hogy ilyen-olyan okok miatt az egész rajtam levő ruházat vizes volt. Ebben aludni pedig kész öngyilkosság.

   Így most is vigyáztam a hálóruhám szárazságára, odabent levetettem őket, és mivel a sátorban felöltözni azért már a lehetetlen határát súrolja, kiugrottam a csendesen szitáló esőbe, és odakint kaptam magamra a még nedves, és így kegyetlenül hideg nappali ruhámat. Na, ez volt az igazi ébresztő! Gyors fogmosás, a kéznél levő folyóban egy cica-mosakodás, majd visszatolattam a sátorba reggelizni. És, ha már így érintőlegesen szóba került, egy pár szó a tisztálkodásról. Azzal gondolom mindenki tisztában van, hogy egy ilyen úton a napi szintű fürdés elmarad. A reggeli frissítő mosdás mindig megoldható, a szájhigiénia is természetes, de a tetőtől-talpig tisztálkodás általában csak hetente egyszer.

    Először is találni kell egy megfelelő, tehát nem mély, nem túl gyors sodrású, és kellően eldugott patak, folyócska partot. Ott beleállok a vízbe, és egy alapos, mindenre kiterjedő szappanozás, majd a lemosás következik. És közben többnyire ordítok. Ezek a vizek egész északon 4-5 fokosak, ami azért jóval a kellemes, de még talán az éppen elviselhető színt alatt is van. Általában 5 perc alatt végzek, de ez kemény öt perc. Törülközés, „beporzás”, és ez egy hétig bírja. Hajat, fejet nem szoktam így mosni, azzal megvárom a meleg vizet, és a szárítás lehetőségét. Vizes fejjel még fél órát is meggondolatlanság menni azon a hőmérsékleten. A hajamra a saját szárazsamponomat használom, ezeknek a nomád utaknak a csodaszerét, a szódabikarbónát.

0177

    A beporzás alatt is természetesen azt értettem. Minden úton nálam van ez az olcsó, bárhol beszerezhető, univerzális tisztálkodó anyag. Én ezt használom dezodorként is, és állítom, hogy hatásosabb bármely drágán megvehető, 48-72, sőt 96 órás hatással büszkélkedő márkánál. Az izzadság kellemetlen „illatát” a termelődő és szaporodó baktériumok okozzák. A bikarbonát – többek között – rendkívül erős baktériumölő, fertőtlenítő hatással is rendelkezik, ezen kívül kiváló szagsemlegesítő. Ezt használom a lábamra, a testhajlatokba és ebből szórok minden cipőmbe, bakancsomba. Hosszú évek tapasztalata alapján elmondhatom, hogy ha napokig, reggeltől-estig rajtam van egy zárt, vagy akár a nyári mumus a műanyag edzőcipő, bakancs, akkor sem volt egyiknek sem soha, semmilyen zavaró kipárolgása.

    E rövid, intim kis kitérő után vágjunk neki a mai napnak. Mire felszedtem a sátrat, összecsomagoltam, és a magas fűben visszatértem az aszfaltra, természetesen a nadrágom combközépig csurom víz volt, és a bakancsba is jutott. Még szitált, az út egy darabig erdős részen, fák között haladt, majd kitágult a látóhatár, a dombok ellapultak, és a háttérbe húzódtak, és lassan az óceán felöl az ég is kikékült. A nagy tisztásokat vastag zöld takaró fedte, amit pár száz méterenként erek, rohanó patakok csíkoztak, ideális legelők voltak ezek. Nem véletlen, hogy az erdősebb részeket kivéve az utat végig, néha sok kilométer hosszan cölöpök, és közéjük kifeszítve szögesdrót, vagy nagy szemű drótháló kerítés szegélyezte. Tanyákat, házakat itt már nem lehetett látni, sőt, ezen a napon emberrel sem találkoztam. A forgalom is az óránkénti 2-3 kocsira redukálódott, és mivel szélcsend volt, a valószínűtlen csendet néha félórákig csak a botom monoton kopogása törte meg. Varázslatos, néha irreális érzés ennyire beleolvadni a természetbe, eggyé válni vele, mintha a civilizáció megszűnt volna létezni.

0182

     Kevés olyan ország van, ahol ilyen népszerűségnek örvendenek népi, nemzeti hősei, és ahol ennyire ápolják emléküket, életben tartják cselekedeteiket, mint Skócia. Gondoljunk csak az általunk ismertekre, Robert MacGregor-ra, vagy ha úgy ismerősebb, Rob Roy-ra, vagy William Wallace-ra, (A rettenthetetlen, Mel Gibson), esetleg egy talán itthon kevésbé ismertebbre, Roderick MacKenzie-re. Nos, az Ő emlékébe futottam bele egy út melletti emlékhelyen. Érdekes, regényes a története, aminek megértéséhez érdemes egy rövid történelmi kiruccanást tenni.

0180

    A XVII-ik század végén a Brit szigeteken egy mozgalom bontakozott ki, aminek fő célja a Stuart-ok, és ezzel a katolicizmus hatalmának visszaállítása volt Angliában, Írországban és Skóciában, ennek harcosai voltak a Jakobiták.  A mozgalom vezetője az 1700-as évek közepén egy fiatal herceg, egy Stuart trónkövetelő, Charles Edward Stuart volt. Természetesen a hatalom keményen és elszántan üldözte, így hatezer körüli seregével folyamatosan bujkálni kényszerült a kormányerők elől. A zord skót hegyek kiváló helynek bizonyultak a rejtőzködésre. És itt, a környéken találkozott a herceg hősünkkel, egy ékszerész fiával, a bátor és elszánt jakobitával,  Roderick MacKenzie-vel. Mindketten megdöbbentek, hisz azon felül, hogy korban is egyidősek voltak, meglehetős hasonlóság volt köztük úgy alkatilag, mint arc és hajszín-és viselet szempontjából. A hercegnek megtetszett a hasonmás, és megtette személyes testőrének.

   1746 áprilisában a kormányerők utolérték, és bekerítették a herceg rebellis seregét, és április 16-án a Culloden-i csatában megsemmisítették őket. A herceg és testőre menekülni és megint bujkálni kényszerült, júliusig egy közeli barlangban éltek. Üldözőinek parancsnoka, a Fort Augustus-ban táborozó Cumberland herceg tudomást szerzett erről, és 30 ezer font vérdíjat tűzött ki a jakobita vezér fejére. A környéket folyamatosan átfésülő járőrök egyike egy nap belefutott a hasonmásba. Ő nem menekült, hanem szembefordult a csapattal, akik rögtön lelőtték. Utolsó szavaival azt kiáltotta: Megöltetek egy herceget! A hasonlóság, és a szavak alapján az őrjárat tagjai gondolatban már vidáman osztották maguk közt a vérdíjat. A halott fejét levágták, és Cumberland elé vitték igazolásul. Bár nagy volt a hasonlóság, a herceg nem volt biztos magában, így a fejet Londonba küldte azonosításra. Azonban mire az megérkezett az angol fővárosba, már nem volt semmire sem alkalmas állapotban.

    Az önfeláldozó, fiatal hős testét a helyszínen, egyes források szerint a nem messze innen, az út mellett álló ódon kőhalom alatt hantolták el. A történet vége az, hogy Charles Edward hercegnek végülis így, hogy elterelődött róla a figyelem, sikerült Franciaországba szöknie, és egy mozgalmas élet után, 67 éves korában, Rómában fejezte azt be. Mindenesetre a skótok gazdagabbak lettek egy népi hőssel, és egy, az ükunokáknak még sokáig mesélhető szép történettel.

0181

   Az emlékhely után nem sokkal az út megint keresztezte a Moriston folyót, így az ismét balkéz felé került. Két kilométernyi séta után egy útkereszteződéshez értem. Itt ágazik el az A87-es, ami a fentebb emlegetett Fort Augustus településhez, a Loch Ness déli kapujához visz. Én egyenesen folytattam az utam a mellékúton, Skye sziget felé. Négy óra felé járt az idő, és mint mindig megéreztem, így történt most is: Mára elég volt.  Szerencsére itt már megszűntek az út melletti kerítések, a terepviszonyok is kedvezőek voltak, így nem okozott gondot a megfelelő sátorhely megtalálása, sőt, itt már a szépségre is gondolhattam. Feltűnt egy hatalmas fal a tájban, a Loch Cluanie méretes keleti gátja magasodott előttem. Pár száz méterrel előtte, remek kilátással egy parkoló-pihenő ölelésében pedig megvolt az ideális éjszakázó hely.

0185

    Sátorállítás után, mivel csodálatos módon nem esett (még) semmi, a környéken túrára indultam. Alattam, 200 méternyire kanyargott a folyó, annak a partján akartam szétnézni. Független attól, hogy közel volt, és első ránézésre könnyű terep vezetett a partjára, csalókának bizonyult a látvány. Az aljnövényzet egymás mellett álló vaskos, magas fű-szerű csomókból állt. A csomók között kilátszott a víz. Ha a fű közepére léptem, akkor is úgy besüppedt alattam, hogy rögtön vízbemerült a bakancs. Végül óvatosan kitapogatva minden lépés helyét, egy jó nagy kerülővel, főleg sziklafoltokat keresve sikerült lejutni a partra. A sekély mederben, a sziklák közt bukdácsoló, sebes sodrású víz igazi vadregényes látványt nyújtott. Mivel itt még a gát közvetlen közelében oldalsó befolyás nincs, és a gát szabályzó szerepe érvényesül, állandó a vízmennyiség, mindig a mederben marad a víz. Így a mederből kiemelkedő nagyobbacska sziklákon idővel termőréteg tudott kialakulni, amin növényzet, bokrok, fák vertek gyökeret, és éltek vidáman a vízzel bőven ellátott lakóhelyükön.

   Próbáltam a víz mellett a parton le is, fel is sétálni, de szinte lehetetlen volt. Vagy annyira csúszott a parti gránit a víztől, mohától, hogy a belecsúszás borítékolva volt, vagy a növényzetben nem lehetett a víz miatt menni. Azon a szűk kis csapáson, amin lementem, visszaegyensúlyoztam a parkoló és a szálláshelyem magasabb sziklájaihoz. Időszerű is volt magasabb helyet keresnem, közeledett nyolc óra, a napi rendszeres kapcsolattartás megbeszélt ideje. Így egyeztünk meg otthon levő Kedvesemmel, napközben nem volt bekapcsolva a telefon, spórolni kellet az akkuval. Itt már jelentkeztek az internet lefedettségi problémái, magasabb helyre kellett vonulni a megfelelő kapcsolat érdekében. Általában, mint most is összejött valamelyik chat programmal, de pár perc után villámgyorsan be kellett fejeznem a beszélgetést egy gyors elköszönéssel, mert a Kelet-Nyugati fekvésű völgyön az óceán felöl nyugatról hirtelen hatalmas szél kerekedett, és rohanó fekete felhők ígértek hatalmas esőt. Rohantam a sátorig, és az utolsó 10 méteren kapott el, ahogy fejest ugrottam, és berántottam magam mögött a cipzárt, igazi, kemény vihar kezdődött, égzengéssel, jégesővel, minden nyalánksággal. Így aludtam el.

0186

Hatodik éjszaka:  57° 8’42.88″É   4°59’36.40″Ny

6. éjszaka